Hogyan is néz ki egy tipikus cyberpunk stílusú alkotás? Az egésznek a lelke egy elég komor jövőbeli világ, amiben a nagyvállalatok uralnak szinte mindent, az emberek pedig különböző szintetikus alkatrészekkel turbózzák fel saját testüket. Nagy vonalakban ez az alap, amire aztán lehet építkezni. Egy ilyen univerzum már önmagában is érdekes, hiszen nehéz elrontani a hangulatát, de a Conglomerate 451 kiváló példa arra, hogy nem minden arany, ami cyberpunk.
A klónok támadása
A RuneHeads fejlesztői valószínűleg nem agyaltak sokáig a játék cselekményén. Adott egy vérbeli cyberpunk város, aminek egyik szektorában átvette az uralmat négy korrupt nagyvállalat. A városvezetés ennek értelemszerűen nem örül, így ránk vár a feladat, hogy helyre tegyük a dolgokat. Mivel egy ügynökség igazgatói vagyunk, nyilván nem mi császkálunk majd az utcán fegyverrel a kezünkben, hanem katonákat küldünk a piszkos munka elvégzésére. Méghozzá klónokat, akiket mi magunk hozhatunk létre, beállíthatjuk kasztjukat, képességeiket, és egyedi nevet, színt is adhatunk nekik. Bakáink testre szabása nagyjából ennyiben ki is merül.
A játékmenet a klasszikus dungeon crawlereket idézi, vagyis összesen négy irányba, láthatatlan "síneken" haladva bóklászunk a pályákon. Néha loottal teli tárolókra bukkanunk, és különböző minijátékokkal is találkozhatunk, például akkor, amikor fel akarunk törni egy ajtót. Továbbá gyakori még, hogy nem túl kedves ábrázatú fickók állják el az utunkat. Ekkor jön képbe a körökre osztott harc, ami nagyjából annyiból áll, hogy képességeinket használva támadjuk ellenségeinket vagy támogatjuk csapatunkat, és próbáljuk életben tartani ügynökeinket. Egy sikeres misszióval csökkenteni tudjuk az egyes vállalatok befolyását, később pedig még több területre ellátogathatunk. A bázisra visszatérve alkalmunk nyílik fejlesztéseket feloldani, előléptethetjük és módosíthatjuk brigádunk tagjait, illetve később más-más képességű klónokat gyárthatunk le.
Lehetőségek terén tehát nincs szégyenkezni valója a Conglomerate 451-nek, viszont nagyon hamar rá fogunk jönni, hogy ez sajnos nem igazán az a játék, amivel elüthetjük az időt a Cyberpunk 2077 megjelenéséig.
Nem túl fényes jövőkép
Őszintén szólva nem vártam AAA minőséget tőle, de picit azért meglepett, hogy némely esetben mennyire összecsapott munkát végeztek a fejlesztők. Ahogy sok más hasonló volumenű játéknak, úgy sajnos a Conglomerate 451-nek is a két legnagyobb gyengesége a gyatra kivitelezés és a szegényes körítés. A játékmechanikák az elvárható módon működnek, de a néhol rosszul összerakott látványelemek, a semmilyen zenék és hangok, valamint a kisebb, ám mégis zavaró hibák miatt elég nehéz élvezni a kalandot. Aztán ott van még a csapatunkat bevetés közben kísérő drón, ami jópofának szánt, ám ehelyett bugyuta és ismétlődő szövegeivel csak az ember idegeire megy.
Nem teljesen tiszta az sem, hogy a fejlesztők miért éppen a klasszikus dungeon crawler játékmenet köré húzták fel alkotásukat, mert a műfaj sajátosságaiból csak néhány fedezhető fel benne. Ez a recept sokkal jobban működött volna, ha olyan formában tálalják, mint ahogy tette azt például a Harebrained Schemes a Shadowrun-játékaival. Persze ehhez egy sokkal ütősebb sztori, illetve izgalmasabb küldetések kellettek volna, ugyanis hamar megunható, hogy sokszor mindössze annyi a feladatunk, hogy begyűjtsünk valamit, esetleg végezzünk bizonyos számú ellenséggel.
A Conglomerate 451 egyetlen kiemelkedőnek nevezhető aspektusa a pályák és az ellenfelek dizájnja, amik tényleg jól átadják a futurisztikus hangulatot. Ezt leszámítva szinte minden téren középszerű (bizonyos elemek inkább csak alulról súrolják ezt a szintet) a RuneHeads alkotása, így tényleg csak azoknak ajánlott kipróbálni, akik már tűkön ülve vártak egy friss cyberpunk címet. Mindenki más nyugodtan megspórolhatja magának a játék árát.
