Egyebek mellett azért is különösen jó a PlayStation 4 exkluzívjainak felhozatala, mert vegyesen találhatunk benne a fiatalabbaknak szánt, könnyedebb, illetve komolyabb, az érettebbeknek szóló játékokat. A PlayLink és a PlayStation VR egyre bővülő kínálata a családbarát játékok felé billentette a mérleget: egy That's You!-ra jut például egy Frantics és egy Knowledge is Power, egy Blood & Truthra egy Astro Bot vagy egy Ghost Giant, és az őszi játékszezonban egy Death Strandingre egy Concrete Genie. Egészen egyértelmű, hogy utóbbi a fiatal tinédzsereknek szól, előbbi pedig még a felnőttek közül se mindenkinek, és ez így van jól. Fontos szem előtt tartani, hogy a Concrete Genie nem a tapasztalt gamerek játéka, viszont a célközönség kiválóan szórakozhat vele, és még tanulhat is belőle napjaink egyik komoly problémájáról, a bullyingról.
Nem az angyalok városa
A cselekménynek egy komor, sötét, szennyezett és üres kikötőváros, Denska ad otthont, ahonnan többnyire elmentek az emberek, kihunytak a fények, mindent átjár a kriptahangulat. Itt (vagy ennek közelében) éldegél Ash, egy jó lelkű srác, aki füzetébe mindenféle szörnyeket rajzolgatva próbál boldogságot találni. Életébe sajnos belerondít pár szemétkedő kölyök, akik széttépik füzetét, amelynek lapjai szétszóródnak a városban, majd akarata ellenére felküldik őt egy elhagyott világítótoronyba. Itt talál rá a varázsecsetre, ezzel a falakra rajzolgathat lényeket, akik életre kelnek, segítik őt kalandja során, támogatják abban, hogy színt vigyen Denskába.
Van ebben némi szimbolizmus, de ez az egész nem a szenvedésből való menekülés metaforája, nemcsak Ash képzeletében járunk, hanem szó szerint az történik, amit látunk, de a fő üzenet nem is az, hogy Ashnek rossz, hanem hogy milyen események hatására vált a többiekből olyan gyermek, aki abban leli boldogságát, hogy gyengébbeket bánt. Ezt a játék remekül elmagyarázza, megismerhetjük egy kicsit a bullyk múltját, nehéz családi hátterét, ami persze nem menti fel őket aljas és megvetendő tetteik felelőssége alól, de segít megérteni magát a jelenséget.
Bár a történet középpontjában a lepusztult Denskából és a gonosz gyermekekből eredő negativitás áll, a játékidő nagy részében nem ezzel foglalkozunk. Néha-néha el kell terelnünk a bullyk figyelmét, hogy tovább tudjunk haladni, de alapvetően az a dolgunk, hogy a város egyes kerületeiben összefirkáljuk a falakat, valamint visszakapcsoljunk minden izzót. Megadott pontokon teremthetünk szörnyeket, akik külsejét szabadon variálhatjuk attól függően, hogy a testrészt ábrázoló füzetlapokból mennyire bukkantunk rá. Rajzolhatunk füleket, farkakat, lábakat, de annyi is elég, ha csupán egy torzót teremtünk; aki ki akarja élni kreativitását, megteheti, de aki csak a logikai-ügyességi részeket kedveli, annak nem rabolják fölöslegesen az idejét. Egyedül a szörnyek színe adott: a pirosak felgyújthatják a továbbhaladást akadályozó ponyvákat, a sárgák az elektromos dobozokat tudják aktiválni, a kékek pedig fújással mozgathatnak dobozokat és egyéb objektumokat.
Összefüggő falfelületeken szabadon közlekedhetnek, egy gombnyomással magunkhoz hívhatjuk őket, hogy segítsenek, ahol kell. Néha leállhatunk velük játszani, máskor azt kérik, hogy rajzoljunk nekik valamit; nagyon bájosak és mókásak, és akárhányszor kérnek valamit, azt úgy teszik, hogy ne törjék meg sokáig a folytonosságot - ez egyébként sem egy olyan játék, amelyen végig kell rohanni. A rajzolás intuitív módon, a DualShock 4 mozgatásával történik, aminek nyilván megvannak a korlátai, de kényelmes és könnyen elsajátítható. Persze előfordulhat, hogy a végeredmény egy katyvasz lesz, és ugyanakkor a maga módján mégis szép. Nem az a lényeg, hogy egy megadott képet újraalkossunk (kivéve az óriásplakátoknál, ahol történetesen pont ez a feladat), hanem hogy a kért dolgok megfestésével teremtsünk valami egyedit.
Küzdj meg démonaiddal!
Az utolsó egy-két órában a kényelmes festegetés helyét átveszi a harc, a stílus átvált logikai-ügyességiről akció-kalandra. Nem kell Dark Souls szintű bossharcokra gondolni - sőt, a játék fel is ajánlja, hogy ha nem vágyunk kihívásra, kapcsoljuk át a nehézséget -, de a sikerhez fontos a kitérés, adott ellenfelekkel szemben a megfelelő típusú támadások alkalmazása, és az, hogy figyeljük, mikor mit kell tennünk a falról leugrott lények megszelídítéséhez. Sokat segít, hogy egy gombnyomással rajta tarthatjuk a célkeresztet célpontjainkon. Olyan ez, mint egy epilógus, amiben még egyszer bejárhatjuk Denskát, hogy más környezetben ismerjük meg a várost. Visszatérhetünk a történet befejezése után is összeszedni a maradék lapokat, átfesteni a megkopott táblákat.
Amire szintén érdemes még a sztori végeztével egy kis időt rászánni, az a VR-mód. Rövidke kiegészítő élmény ez, viszont varázslatos, pláne a fiatalok számára. Ebben természetesen Ash szemszögéből játszunk, és amit megfestünk, az 3D-ben kel életre.
Nem egy korszakalkotó vagy forradalmi játék a Concrete Genie, viszont kétségtelenül egyedi, elbűvölő, és szórakoztató. Attól függően, hogy mennyit pepecselünk a rajzolással, akár már 5-6 óra alatt a végére lehet érni, de ebben a sűrű őszi szezonban pont jól jönnek az ilyen, egyszerre rövid, mégis tartalmas alkotások.
Azokat, akik mélyen benne vannak a gamingben, nem biztos, hogy elragadja, de alkalmi játékosoknak és a videojátékok iránt épphogy érdeklődőknek kimondottan ajánlott, pláne úgy, hogy a Denska történetét ecsetelő újságcikkek kivételével mindent lefordítottak benne magyarra. Bár a sztori úgy kerek, ahogy van, reméljük, valamilyen formában lesz folytatása; például még több lénnyel lehetne variálni a játékmenetet.
