Őszülő mellszőrzetüket csavargató felhasználók jó eséllyel még emlékeznek arra, amikor Arnold Schwarzenegger kidülledt szemmel és vicsorogva kaszabolta szanaszét ellenlábasait 1982-ben. És valószínűleg így is maradt meg a téma mindenki fejében, holott Conan már 1932 óta velünk van, csak hát nem akcentusos osztrák filmcsillag képében, hanem Robert E. Howard történeteinek figurájaként. Igaz, amikor idehaza jóval a megjelenés után elkezdett alámondásos videofilm formában terjedni, a legtöbben még azt sem tudták, hogyan kell kimondani a nevét, így aztán a közbeszédben hol Konán, hol Kanyon, hol Kánon formában szerepelt, sőt egyes fröccsszagú, cigifüstös kocsmákban olyanok is akadtak, akik szerint a Kónya volt a helyes kiejtés. Nem csoda, hogy a nőies hajú barbár a játékipart is megihlette, és a muszklikirály kardforgató pixelek formájában is megjelent, csak sajnos egyik cím sem sikerült túlzottan emlékezetesre. Talán ezért, talán valami másért is, de a Conan Exiles sokakban keltett nagy reményt, amit az is mutat, hogy már korai hozzáféréses formájában elment belőle egymillió példány annak ellenére, hogy mint minden félkész játékban, ebben is meglehetősen idegesítő bugok voltak.
Aztán eljött május nyolcadika, ami nem csupán azért fontos dátum, mert 1945-ben ekkor kapituláltak a németek, és 1886-ban ezen a napon keverte ki Dr. John Stith Pemberton a Coca-Colát, hanem azért is, mert 2018-ban Conan teljes valójában a boltok polcaira került. Igaz, közben olyan apróságok történtek, hogy mégsem kerültek be a hátasok a játékba, mert a fejlesztők szerint ez megoldhatatlan problémákat jelentett volna, amit higgyünk el nyugodtan, de azért jegyezzük meg, hogy más címeknél ugyanezzel a motorral vígan száguldozhatunk két- és négykerekűekkel (meg ugyanennyi lábú jószágokkal) a térkép összes pontján. Ja, és hasonló indokkal maradtak ki a települések is, mert milyen már az, hogy a túl sok NPC miatt lagolnak a szerverek? Illetve aki esetleg mágussá szeretett volna válni, az továbbra is jobban jár, ha jelentkezik a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, mert a Conan Exilesban bizony nem fog csapkodni a botjából az istennyila, mivel ez a kaszt is kimaradt.
Elmúltál 18? Ha nem, ezt a részt ne olvasd el!
A játék nem fáraszt bennünket háttértörténettel, így elég annyit tudnunk, hogy valamiért valahogy valakik karakterünket keresztre feszítették, hogy húsából mindenféle sivatagi csúfságok lakmározzanak, de szerencsére felbukkan egy izmos férfi, és leszed onnan. Na már most, itt érdemes elidőzni azon, amit valószínűleg egyébként is mindenki tud, miszerint ebben a játékban anyaszült meztelenül is őgyeleghetünk, amit a játékosok előszeretettel kihasználnak. Egy szakpszichológus valószínűleg messzemenő következtetéseket tudna levonni abból, hogy a nudizás lehetőségével élve a legtöbb női karakter olyasfajta kebelmérettel rendelkezik, mint Kagney Linn Karter, Jodie Starr vagy éppen Jesse Jane, hogy csak néhány olyan hírességet említsünk a felnőttfilmek szegmenséből, amelyeket egy kedves barátom nagyon jól ismer (tőle szereztem meg ezeket a neveket, nem magamtól tudom).
Hasonló a helyzet a férfiakkal is, hiszen a szembejövő pucér hímkarakterek közel 100 százalékánál a felhasználók elhúzták a méretet kiválasztó csúszkát a monitor jobb széléig. Feltételezhető azonban, hogy egy szőke, felnyírt hajú, láthatóan, de azért mégsem tolakodóan jól izmolt, kellő tüdővel rendelkező hölgykarakter mögött magamfajta pocakos, kopaszodó, negyvenes ember lakik, és nem egy hasonlóan csinos lányka. Ja, és azt is fontos tudni, hogy például falmászás közben be tudjuk vinni a kamerát karakterünk alá, ilyenkor pedig finoman szólva is vicces, ahogy a mogyorók és a vessző himbálóznak, de ott van az a bug is, amikor a halott karakter himbilimbije úgy csapkod jobbra és balra, mintha teljesen külön életet élne elhunyt gazdájától.
Éld túl! Csak ennyi?
A Conan Exiles egy túlélőjáték, amelyben leginkább azon múlik a megmaradásunk, hogy mennyire van türelmünk fejlődni és pepecselni a craftolással, építkezésekkel. Már korábban is sokan azt mondták, hogy na, tessék, akkor ez egy ARK-klón, és bár kétségtelenül akadnak hasonlóságok a két cím között, ez a kijelentés ebben a formájában nem állja meg a helyét. Viszont érdemes szem előtt tartani, hogy hiába tudjuk, Conan egy barbár, messze nem azon van a hangsúly játék közben, hogy folyamatosan agyonüssünk valakit vagy valamit, sokkal inkább a fejlődésen, fejlesztésen. Sikeresen csak úgy szállhatunk harcba, ha legalább arra a szintre eljutottunk, amikor már régen el vannak takarva magunk varrta ruhával az elsődleges nemi jellegeink, könnyen tudunk tüzet gyújtani, enni, építkezni. Valójában ez így is van rendjén, hiszen a keresztről frissen leszedett ember esetében nehezen lenne elképzelhető, hogy rögvest fejbe vág egy olyan harcost, aki sokkal magasabb szinten van, mint ő. Éppen ezért eleinte jobban járunk, ha kerüljük a csetepatékat, és arra koncentrálunk, hogy úgy egyáltalán az adott környezetben mi magunk ne váljunk táplálékká, és túléljük a következő napot is.
Hass, alkoss, gyarapíts!
Kezdjük az elején. Lemászunk a keresztről, és elkezdünk ismerkedni a körülvevő világgal, ami ekkor egy sivatag, néhány ősinek látszó rommal a közepén, de a legtöbben valószínűleg úgyis a térképen látható oázis felé veszik majd az irányt annak reményében, hogy nem halnak szomjan, és ahol víz van, ott talán némi élelmet is lehet találni. Menet közben célszerű köveket és fát gyűjteni, hogy elkészíthessük első fejszénket és kőbunkónkat, amelyekkel - ha elég fürgék vagyunk - akár egy krokodilt is kinyírhatunk, így pedig lesz húsunk, víz meg van a tóban. Igen ám, de hamar rá fogunk jönni, hogy ha nyersen fogyasztjuk a kajákat, gyomorrontást kapunk, ami szépen lassan csökkenő életerőnkben mutatkozik majd meg, tehát mindenképpen célszerű megsütni a zsákmányt.
Ja, hogy baromira nem egyszerű tüzet gyújtani? Kérem szépen, ez itt nem az öngyújtó és a grillolaj világa, tehát már önmagában azért meg kell küzdenünk, hogy egyáltalán felcsapjanak a lángok, és akkor még csak a dolgok elején vagyunk. Mindezt azért írtuk le, hogy érződjön, a játékmenet messze nem olyan, mint amilyennek a cím alapján gondolnánk, hiszen a túlélés nem igazán arról szól, hogy nekimegyünk mindennek és mindenkinek, ami és aki szembe jön, hanem arról, hogy próbálunk olyan körülményeket teremteni magunk körül, amelyek között biztonsággal élhetjük meg az újabb és újabb napfelkeltéket. Napjaink jelentős része azzal fog telni, hogy alapanyagokat gyűjtünk, építkezünk, és arra törekszünk, hogy mások sem az életünket, sem egyéb értékeinket ne veszélyeztessék, ez pedig elég lassú folyamat. Akinek van feneke végigülni mindezt, az tulajdonképpen egész jól fog szórakozni, csak hát nem biztos, hogy mindenki erre vágyik, miután kifizette a hatvaneurós árat. Csakhogy - és ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni - akinek van kellő türelme, és legalább ugyanilyen nagyságrendű kitartása, az egészen csodás dolgokat tud majd létrehozni, hiszen egy szánalmas kis vályogházból monumentális méretű kőpalotákat építhet felvonókkal, csapdákkal, miegymással, a megidézhető bestiáknak köszönhetően pedig akár egyfajta istenné is válhatunk, csak ne feledjük, a többi játékos is hasonló célokért küzd, így előbb-utóbb útban leszünk nekik.
Se veled, se nélküled
Azok a be nem teljesített ígéretek, amelyekről a cikk elején írtunk, komoly csalódást okoztak a játékosoknak, ám nem szabad elfelejteni azt sem, hogy cserébe kaptunk egy új területet, amit Frozen Northként ismerhetünk meg, és már nevéből is következik, hogy itt a hó és a fagy az úr, szóval egy szál semmiben hamar csonttá fogunk fagyni. Tény az is, hogy a grafika javult a fejlesztések folyamán, illetve egy halom olyan bug megszűnt, amely a korai hozzáférésben hajtépést válthatott ki azokból, akiknek még van hajuk. Léteznek már klánok is, lehet hozzájuk csatlakozni, és a játékosok jóvoltából megjelent az ármány és a cselszövés is, szóval zajlik az online élet; kérdés, hogy mindez meddig marad így. A fejlesztők ugyan nem tehetnek róla, de érdemes megemlíteni azt is, hogy aki a nyugodtabb játék reményében a PvE (player vs environment) szerverek valamelyikét választja, könnyen csalódhat, mert a teszt alatt is többször előfordult, hogy odajött hozzánk valaki, akin már egész sok ruha volt, és addig vert, míg össze nem rogytunk holtan.
Hiába a teljes verzió megjelenése, szerveroldalról még mindig találkozni durva laggal, és ha ez pont akkor történik, amikor harcban vagyunk, valószínűleg kibírjuk röhögés nélkül. Újabb probléma lehet, hogy azok, akik nem rendelkeznek híres felfedezőkre visszavezethető családfával, elég árvának érezhetik magukat a vadonban, ami egyrészről rendben van, hiszen túlélésről beszélünk, másrészt viszont ez mégiscsak egy videojáték, és sok vásárlónak szüksége lehet arra, hogy valamilyen formában fogják a kezét. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy aki szereti a szöszmötölést, a lassú tempójú fejlődést, nyugodtan vegye meg a játékot, de aki a keresztről lemászva azonnal hős szeretne lenni, inkább másik címet válasszon.
