A kilencvenes évek a stratégiai játékok látványos újjászületését hozta. A Westwood cég 1992-ben dobta piacra Dune 2: The Building of Dynasty (más néven Battle for Arrakis) című játékát, amelyet 1994-ben követett a Blizzard Warcraft: Orcs & Humans, 1995-ben pedig a Westwood Command and Conquer című proggija. E három játék forradalmasította a műfajt és a Real Time Strategy (RTS) fogalom minden valamire való gamer szótárában megjelent.
Valós idejű stratégiai játékok persze már jóval korábban is léteztek: ha „a régi görögök" nem is, de a nyolcvanas évek játékosai mindenképp találkozhattak a műfaj előzményeivel. Ott van mindjárt a sokat emlegetett Chris Crawford, aki 1982-es Legionnaire című játékával lerakta a műfaj alapjait. Ebben az egyszerű grafikájú kis programban Cézár csapatainak a barbárok hordáival kellett megütközniük, amelyeket a számítógép irányított: a csaták itt már valós időben zajlottak, igaz, a játékból hiányoztak olyan funkciók, mint például a birodalomépítés vagy a kereskedelem. Számos hasonló játék (például a Sun Tzu híres ősi kínai traktátusán alapuló 1984-es The Ancient Art of War, vagy az 1990-es sci-fi témájú Supremacy) után az igaz áttörés 1992-ben történt. Ekkor jelent meg a Westwood cég Dune 2-je, mely az első modern RTS, így a C&C közvetlen elődje.
Mi Kane, ha vóna?
Az 1995 augusztusában megjelent Command & Conquer-t sokan Dune 3-ként aposztrofálták, illetve gúnyolták: nem véletlenül, hiszen rengeteg a hasonlóság a két játék között mind történetben, mind pedig játékmenetben. A C&C története is a jövőben - igaz egyáltalán nem a távoli jövőben és itt, a Földön - játszódik. A történet szerint a Tiberis folyóba, Rómától nem messze váratlanul egy meteorit pottyan, amely érdekes tulajdonságokkal rendelkezik: a vele érintkező ásványokat mérgező gázok képződése közben különleges kristályokká alakítja, melyek óriási energiával rendelkeznek. Elszánt harc indul bolygónkon a tudományos-technikai csoda birtoklásáért. Ám a kristálytermelés monopóliuma (mely erősen emlékeztet a Dűne fűszermonopóliumára) meglepően rövid idő alatt egy titokzatos, ősi szekta, a Nod testvérisége (Brotherhood of Nod) kezébe kerül. A több ezer éves múltra visszatekintő fanatikus vallási-militarista szektát egy bizonyos Kane vezeti, aki magát Káintól származtatja, és a jelek szerint nemhogy öregedni, de meghalni sem képes. Kane világuralmi terveit a nyugati Egyesült Nemzetek Globális Védelmi Szervezete (Global Defense Initiative) próbálja megakadályozni. A két haderő között egy bécsi ipari létesítmény megtámadása után világméretű perpatvar veszi kezdetét...
A jó vagy a rossz oldalt válasszam?
A játékban választhattunk, hogy az ezüstszínű, büszke sasmadárral jelzett GDI, vagy a fenyegetően meredező skorpiófarok jelvénnyel pompázó, gonosz Nod szekta szolgálatába állunk. Amennyiben a „jók" mellett döntöttünk, közvetlen parancsnokunk Mark Jamison Sheppard tábornok lesz, akitől küldetéseinket kapjuk szép sorjában: ezek a feladtok különféle partszakaszok védelmét, békés polgári lakosok és tudósok megmentését, GDI-bázisok építését, ellenséges hadiállások támadását jelentették. A harcok egy nagy része Közép-Európára összpontosult, a végső csapást pedig érdekes módon Szarajevóban kellett mérni az ellenségre, itt találtuk meg ugyanis Kane titkos bázisát. (Érdekes az egybeesés: Szarajevó ostroma, melynek a Daytoni Egyezmény vetett véget, 1995 októberéig tartott, vagyis a játék megjelenésekor még folytak a harcok!)
Ha úgy döntöttünk mégis, a „sötét oldalt" szolgáljuk, a Nod szekta egyik főemberének, Seth-nek, majd közvetlenül Kane-nek az utasításait követtük. Ez esetben először Afrikát kellett megtisztítani a GDI erőktől, majd a Nod testvériség templomának felépítése, és Európa elfoglalása után az Egyesült Nemzetek titkos űrfegyverével kellett végső csapást mérni az ellenségre: a játékos eldönthette, hogy az ionágyúval a Fehér házat, az Eiffel tornyot, a Big Bent, vagy épp a Brandenburgi kapu-t kívánja célkereszt alá venni.
És mindezt valós időben!
A C&C játékmenete sokban merített a Dune 2-ből, de a Westwood jó pár ponton továbbgondolta az RTS megoldásokat, és ezzel végleg hódító útjára indította a műfajt. A Dune 2 egyik újítása volt, hogy a valós idejű harcok során a sereget az egérgombbal tudtuk irányítani, igaz meglehetősen kezdetleges módon: egyszerre csak egy egységet irányíthattunk, a csapat kiválasztása után pedig az „"Attack" parancsot is kellett adni. A C&C-ben már jelentősen finomodott a módszer: egyrészt egyszerre több egységet is irányíthattunk, másrészt ezeket a csapatokat, kiválasztásuk után egyszerű egérgomb-kattintással vezethettünk a térkép megfelelő részére. További változtatás volt, hogy míg a Dune 2- ben csak meghatározott helyeken építkezhettünk, a C&C-ben gyakorlatilag bárhol létrehozhattunk bázist. A pénzszerzés módja viszont kísértetiesen emlékeztetett a Dune 2 megoldására: a kristályokat nagy aratógépekkel kellett begyűjteni, majd finomítókba szállítani. Ugyancsak a Dune 2-t követi az ún. „technológia fa" megoldás, mellyel először a Civilization-ben találkozhattunk, s amelynek az a lényege, hogy az egyre bővülő, „izmosodó" technikai megoldások, beruházások a játék előrehaladtával egymásból bomlanak ki.
A C&C-ben mintegy tizenöt küldetés volt, melyeket hangulatos átvezető mozik kötöttek össze. A GDI és a Nod haderő számos fegyverrel rendelkezett, de a szövetségesek inkább a nagyméretű tankok (ezek között felbukkant a híres amerikai M1A1 Abrams is), és a szuperfegyvernek számító ionágyú bevetésével jeleskedtek, míg a Nod légierejéről és gyalogos katonáinak fanatikus gerilla harcmodoráról vált ismertté. A Warcraft: Orcs and Humans-al ellentétben a két haderő eltérő stílusban harcolt, a haditechnikát pedig a „kés-papír-olló" elv jellemezte: a gyalogság például veszélyt jelentett a tankokra nézve, ugyanakkor ódzkodnia kellett a tüzérségtől - tüzérségi erőre ezzel szemben a tankok jelentettek veszélyt.
A C&C másik nagy újítása a multiplayer funkció volt, amely lehetővé tette, hogy a kezdetleges network hálózattal akár négy játékos is összekapcsolódjon - ilyen lehetőséggel addig egyetlen RTS sem rendelkezett. Az évekkel később kiadott C&C Gold Editionben természetesen már az internetes multiplayer funkcióra is lehetőség nyílt.
Kemény légy, mint a Nine inch Nails!
A C&C óriási sikeréhez persze a grafika és a zene is hozzájárult. A helyszíneket eredetileg 3D-ben modellezték le, utána rajzolták át, ennek köszönhetően a felülnézetes térképen erős a térélmény. A játék abban az időben született, amikor a cégeket megfertőzte az interaktív mozi láza, és ennek megfelelően az FMV technikával készült átvezető mozikban is igazi szereplőket látunk. A színészi játék, ahogy a műfajtól megszokhattuk, botrányos volt (legrosszabb talán a C&C atyjának, a Kane-t alakító Joseph D. Kucannak a játéka), a vicces híradó- és reklámbetétek azonban hozzájárulnak a C&C életszerűségéhez, hangulatához. A nagy grafikai igény miatt a C&C a korban szokatlan módon, 2 CD-n jött ki. A játék egyik erőssége volt a zene, melyet a veterán Westwood-os Frank Klepacki szerzett, aki pl. a Lands of Lore, a Kyrandia, a Dune, vagy a Blade Runner játékok muzsikáit is komponálta. A kemény, rockos hangzásvilágú zenét Klepacki bevallása szerint a Nine inch Nails inspirálta. További érdekesség, hogy a játék számos fejlesztőjéhez hasonlóan a C&C sorozat későbbi részeinek átvezető mozijaiban maga Klepacki is felbukkan.
C&C forever!
A játék hatalmas sikere elképesztő mennyiségű folytatáshoz vezetett, és külön C&C-sorozatok indultak. A máig tartó Tiberium-sorozat az eredeti játékhoz hasonlóan a Tiberium kristály által megfertőzött ökoszisztémájú Földön játszódik; a Red Alert-sorozat egy alternatív időbe vezet, amelyet Albert Einstein hozott létre Hitler elpusztítása céljából: itt a nyugati erők a szovjetekkel harcolnak. A Generals-sorozat ugyanakkor egy előzőektől független világban játszódik. A sorozatok térhódításával egy időben kiadták az eredeti játék zenéjét is, 2007-től pedig a Westwoodnak köszönhetően immáron hivatalosan is letölthető a netről a nagy előd, mely útjára indította az RTS műfajt.
