Huszonhét éve dolgozunk már azon, hogy felvirágoztassuk saját civilizációnkat, és példát mutassunk a történelem legnagyobb vezetőinek. 1991 óta számtalan okos újítást adtak nekünk a fejlesztők, ezekkel még élvezetesebb lett az a bizonyos "csak még egy kört" életérzés. Tizenhat hónap telt el az alapjáték megjelenése óta, ennyi idő kellett, hogy a Firaxis elkészüljön a kiegészítővel. Alapnak számít, hogy egy ilyen méretű kiegészítőben számos új civilizáció, egység és csoda kap helyet, de ennyivel nem elégedtek meg a fejlesztők, egy rakás új játékelemet is belezsúfoltak az amúgy is összetett stratégiai játékba.
A toll és a kard
A számos Civilization VI: Rise and Fall-újítás közül a városok lojalitása jött be nekem leginkább. Az eddigi Civilization játékokban a terjeszkedés meglehetősen korlátozottá vált a végjátékra. A civilizációk villámgyorsan benépesítették a földrészeket, onnantól fogva meg maradt a háborúzás, ami nem egy rossz megoldás, de a szomszédok gyorsan megbélyegeztek, ha túl sok vért ontottunk a harcmezőn. A kiegészítőben végre lehetőségünk nyílik arra, hogy az ellenfél városait egyetlen nyíllövés nélkül bekebelezzük. A lojalitás lett a kulcsszó, és ezt bizony ki kell érdemelnünk. Addig nincs is baj, amíg rendben mennek a dolgok a birodalmunkban; a lakók teszik a dolgukat, és eszük ágában sincs odébbállni. A válság azonban nagy úr, és ha a polgárok azt látják, hogy a határ túloldalán kolbászból van a kerítés, akkor előfordulhat, hogy fellázadnak, és kibújnak birodalmunk ölelő karjaiból.
Első körben független városállamokba szerveződnek az emberek, de idővel csatlakoznak ahhoz a hatalomhoz, amelyik ingyen sört és örök életet ígér nekik. Okos vezetők ezt már nagyon korán felismerik, és megteszik a megfelelő ellenlépéseket. És ekkor lépnek színre a kormányzók (ők is most mutatkoznak be először a Civilization játékok történelmében): bizonyos fejlettségi szinten vezetőket nevezhetünk ki városaink élére. Hét különféle mentalitás közül választhatunk számukra. Lesznek olyanok, akik kiválóan értenek a hadi tudományokhoz, de olyanok is, akik a várostervezésben alkottak maradandót. Ezek a kormányzók idővel fejlődnek, egyedi képességeikkel biztosítják az adott város virágzását. Egy kompetens városvezető növeli a lakók lojalitását, és megakadályozza, hogy elszakadjon a város a birodalmunktól.
Egy korszak lezárul
Szintén okos újítás a korszakpontok bevezetése. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy játékon belüli játékot, ahol az a cél, hogy egy adott korszakon belül minél aktívabb legyen a civilizációnk. Minden jelentősebb teljesítményért pontot kapunk, legyen az egy új csoda, egy tudományos áttörés vagy akár egy diadalmas csata. Ezeket a nevezetes eseményeket szépen meg is mutatja, ceruzarajzzal ábrázolja a játék egy nagyon dekoratív tekercsen. Minden korszakban el kell érnünk egy bizonyos pontmennyiséget, hogy a fejlődésünk szinten maradjon. Amennyiben nagyon aktívak voltunk, korszakváltáskor átlendülhetünk az aranykorba. Itt minden szép és jó, mindenki mindennel meg van elégedve, kolbászból van a kerítés, és bor folyik a városi szökőkutakból. A lakosság elégedett, és esze ágában sincs átmigrálni a szomszédba. Ráadásul egy halom bónuszt kapunk, amely kitart egészen a következő korszakváltásig.
Az élet azonban nem csupa móka és kacagás, a passzív játékért igencsak keményen büntet a Rise and Fall. Amennyiben nem érjük el a minimális fejlődési szintet, sötét idők köszöntenek civilizációnkra. A lakosság lojalitása mélypontra zuhan, és városaink könnyen elszakadnak az anyaországtól. Innen szép azonban nyerni. A fejlesztők ösztönzésképp bónuszjutalmakat adó sötét kártyákat vezettek be, ezek segítségével az aktuális vezetés látványos eredményeket érhet el rövid idő alatt. Még az is megeshet, hogy a következő korszakban az aranykort kihagyva bekerülünk a heroikus korba; na az a csúcsok csúcsa, ott aztán szárnyal a civilizáció, és mindenki a csodájára jár a dicsőségünknek. Ez az újítás is bekerült nálam a top háromba, mert adott még egy kis tennivalót és mélységet.
Új szereplők és játékszerek
A kiegészítő kilenc új vezetőt és nyolc új civilizációt ad a meglévőkhöz. Nincs semmiféle tévedés; India kapott egy második vezetőt Gandhi mellé, ettől kezdve akár Csandraguptát, a Maurja-dinasztia alapítóját is választhatjuk a szubkontinens első számú emberének. A nyolc új civilizáció között ott lesznek a cseroki indiánok, a zuluk, a hollandok, a grúzok, a skótok, a koreaiak, a mongolok és a mapucse indiánok. A fejlesztők nagyon figyeltek az egyensúlyra, nincs kiemelkedően erős vagy gyenge új nép, de azért mindenkinek van néhány egyedi egysége vagy fejlesztése. A kiegészítő megjelenése után a mesterséges intelligencia ugrásszerű javuláson ment keresztül, sokkal kevesebb irracionális döntést hoznak az ellenfeleink, látszik, hogy a csapat kiemelt prioritásként kezelte az MI fejlesztését.
A fontosabb újítások után ideje rátérni az apróságokra, ilyenek is szép számmal akadnak a kiegészítőben. Nyolc új építészeti és hét természeti csodával, négy új egységgel, két új területi fejlesztéssel, két újfajta városnegyeddel és három új nyersanyaggal bővült az amúgy is széles paletta. A drónok mellett megjelennek a speciális katonai alakulatok, élvezhetjük az előnyeit a páratlan szépségű Matterhornnak, de ha úgy tartja kedvünk, és van elég kapacitásunk, akkor a Tádzs Mahalt is megépíthetjük a kert végében. A csodaépítéssel persze nagyon kell vigyázni, cseroki birodalmam építése közben legalább négyszer futottam bele abba a késbe, hogy az utolsó pillanatban a konkurencia beelőzött. Ilyenkor értelemszerűen nem volt őszinte a mosolyom, és nagy kedvem támadt katonai úton megszerezni például az áhított gízai piramisokat.
A Rise and Fall még izgalmasabbá tette az amúgy is klassz alapjátékot. A rengeteg újítás hatására egyáltalán nem vált nehézkessé a játékmenet, és betudhatjuk némi vérfrissítésnek, hogy néhány új dologra is oda kell figyelnünk. A Firaxis nagyon jó munkát végzett, kíváncsiak vagyunk, hogy mit fognak kitalálni a továbbiakban. Amennyiben folytatják az eddig megszokott munkatempót, akkor egy-másfél éven belül várhatjuk a következő nagy kiegészítőt, addig pedig be kell érnünk az új civilizációkat bemutató minicsomagokkal. Nem is olyan nagy baj, hogy van egy kis szünet; a jelenlegi tartalom évekre elegendő tennivalót nyújt, és mire diadalmaskodunk az összes civilizációval, nyakunkon a következő adag. És a történelem innentől folyamatosan ismétli önmagát.
