Elképesztő (és egyben félelmetes), hogy az embernek majd' másfél évtizedes emlékeket kell előkotornia, ha egy bemutatót készít. Amilyen iramban fejlődik a számítástechnika, és ezzel párhuzamosan a játékipar, egyszerűen felfoghatatlan, miként fordulhat az elő, hogy valaki elkészíti egy 14 éves játék ráncfelvarrott változatát, amiből feltett szándéka, hogy rengeteg pénzt fog keresni. Persze mindez sokkal érthetőbbé válik, ha hozzátesszük, az eredeti játékot Colonizationnek hívják, megálmodóját pedig Sid Meiernek.
Partra vetett kolónia
Mivel megveszekedett Colonization-rajongóként is komoly gondot okozott a múlt századi élmények felidézése, talán nem lesz felesleges egy kis áttekintés, mit tartalmazott az ős. A játék úgy kezdődött, mint a Sandokan: egyetlenegy hajóval és néhány tucat kalózzal. Illetve nem, az egy másik Sid Meier játék. Itt telepeseket kaptunk, no meg egy maroknyi fegyverest. Az újvilágban gyorsan keresni kellett egy városnak alkalmas helyet, leverni a cölöpöket, majd gőzerővel felhalmozni fát, dohányt, gyapotot. A fából új épület, a dohányból szivar, a gyapotból meg finom szövet készül, hogy aztán jó áron megszabadulva a készterméktől új telepeseket toborozhassunk, hajókat, fegyvereket vásároljunk. Az idő múlásával aztán egyre több gondunk akad a helyi erőkkel, és belebotlunk a konkurenciába is, azaz más nemzetek úttörő lelkületű tagjaiba. Ha mindez nem lenne elég, nyakunkon ül országunk királya, aki egyre arcátlanabb követeléseivel próbál mind mélyebbre ásni zsebünkben. Egy idő után annyira ellehetetleníti helyzetünket, hogy gyakorlatilag nincs más választásunk, mint a függetlenség kikiáltása. Ekkor villámgyorsan megjelenik partjainknál az anyaország megtorló serege, és nekünk már „csak" annyit kell tenni, hogy a tengerbe folytjuk az európai zsarnokság kutyáit. Záró képek, örülés, újrakezdés.
2008: az újratelepítés éve
A Civ IV: Colonization akár egy kiegészítő is lehetne a Civilization legújabb generációjához, de erről szerencsére szó sincs. (Bár őszintén szólva az se lenne probléma, ha egy szokásos kieg lenne, mert a Civ IV-hez kiadott bővítések egytől egyig minőségi anyagok.) A játék teljes értékű szórakozást nyújt, ráadásul szinte minden tekintetben megőrizte az eredeti változat sajátosságait. Természetesen a grafika a mostani színvonalat képviseli, bár hozzá kell tenni, hogy nem játszották túl a szerepüket a designerek. Nem ragaszkodtak ahhoz, hogy 3D-ben körbeforgatható városunk legyen. Nyilván képesek lettek volna megcsinálni, csak éppen teljesen felesleges. A jól áttekinthető kétdimenziós megjelenítés egyrészt meghagy valamit az 1994-es év stílusából, másrészt meg használható.
Tűzoltó leszel, s katona
A Colonization anno sem volt egyszerű játék, és hála a magasságos tervezőnek, most sem adták alább. A mechanizmus alapját az erőforrások pontos és jól ütemezett termelése, feldolgozása adja. Ehhez kolonistáinkat meg kell próbálni a lehető legjobb helyekre beosztani. Az újvilágban mindenkinek mindenhol helyt kell állnia, és simán elképzelhető, hogy katonáink görnyednek a búzaföldeken, vagy az, hogy a szűcsmester szerszámokat kalapál. Könnyen elképzelhető, hogy így tudjuk kihozni a maximumot telepeinkből, de általában az a cél, hogy minden posztra specialistákat helyezzünk. Ebből a szempontból három alapvető munkást különböztethetünk meg: a képzetlen, de mindenhol bevethető szabad telepest, a szakembereket, akik az adott poszton sokkal többet érnek, végül az alsóbb rétegeket (bűnözők, megtérített indiánok és képzetlen nincstelenek), akik csak a földeken képesek ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint az átlagos telepesek.
Kereskedelmi útvesztő
Az okosan beosztott munkások egyre nagyobb ütemben kezdik ontani az eladásra váró termékeket. Szintén ránk hárul a feladat, hogy a lehető legtöbbet profitáljunk verejtékük gyümölcséből. Kereskedni lehet az indiánokkal, más országok pionírjaival és persze anyaországunkkal. Az áruszállítás szerencsére automatizálható. Beállíthatjuk telepenként, hogy mit hozzanak és vigyenek társzekereink, hajóink. Sőt mennyiségi limiteket is megadhatunk, majd elég autmata üzemmódra kapcsolni egységeinket, akik szorgos hangyaként fuvarozzák a fuvaroznivalót. Persze a rendszer így sem lesz önjáró, nem árt, ha egy-két szállítót saját hatáskörben hagyunk, a különleges esetekre és finomhangolásra.
Őseinket felhozád...
Nem kis támogatást remélhetünk az úgynevezett alapító atyáktól, akiket egyrészt politikai aktivitással (ehhez kell a szabadságot jelképező harangocskákat gyűjteni), másrészt a szakterületükön mutatott eredményekkel lehet megnyerni. Például egy szentéletű papot templomok építésével és hittérítéssel tudunk „szerződtetni". De igyekezni kell, mert amint valamelyik nemzethez leigazol az ősatya, onnan már nem mozdítható.
A végső cél változatlan maradt: ki kell harcolni a függetlenséget. Ehhez egyrészt az újvilági közösség többségi támogatását kell megszerezni, majd legyőzni a nyakunkra küldött európai sereget. A feladat több mint kemény, de a függetlenség kikiáltásával egy időben lefektethetjük az új állam alkotmányát, ami tulajdonképpen egy kétpólusú döntési lehetőség öt területen. Például ragaszkodhatunk a rabszolgatartáshoz, ekkor termelésünk fog nőni, de szabadságot is hirdethetünk, ekkor településenként két pluszmunkást kapunk.
Itt sincs kolbászból a kerítés
Az alapvetően kiváló kivitelezés, a régi hangulat felidézése és sok egyéb apró piros pont ellenére a játék mégsem képes maradéktalanul eleget tenni a régi motorosok - talán túlságosan is komoly - elvárásainak. Nincs benne az a sodródó lendület, ami miatt a Colonization vitathatatlanul az egyik legjobb stratégiai játék lett. Hogy miért, arra nehéz magyarázatot adni. Nem tudjuk, mit kellett volna máshogy, vagy jobban csinálni. De az is lehet, hogy csak bennünk van a hiba, és egyszerűen tudomásul kellene venni, a múltat sem végképp eltörölni, sem maradéktalanul feltámasztani nem lehet.
