Valahogy az év végén mindig vágyom az indie fejlesztők által kínált egyedi élményekre, miközben persze a szezon azon AAA címei, amikről nem kellett tesztet írnom, szomorúan várják, hogy legyen 30-60 szabad órám rájuk. Én viszont olyanokkal tölöttem a téli szünetek jelentős részét az elmúlt években, mint a 2013-as Brothers: A Tale of Two Sons, a 2018-as Return of the Obra Dinn, vagy említhetném még a My Friend Pedrót, a szintén kissé késve felfedezett Papers, Please-t vagy a The Beginner's Guide-ot is.
Mielőtt átengedném magam a Hades kísértésének, és korábbi terveimet felrúgva mégsem kezdenék bele az Assassin's Creed: Valhallába, meg abba a sárga borítós, futurisztikus akármibe, elém vetődött a Call of the Sea, én pedig hallgattam a hívására.
Hol vagy, Harry?
Az 1930-as években játszódó történet főszereplője egy fiatal hölgy, Norah, aki egy nap rejtélyes csomagot kap, mely elvezeti arra a helyre, ahol férjének, Harrynek nyoma veszett. Ez történetesen egy Tahititől nem messze található, a külvilág számára ismeretlen trópusi sziget, ahova Harry és kompániája azért ment, hogy gyógyírt találjon arra a rejtélyes betegségre, ami Norah felmenőit legyűrte, és a lányt is lassan felemészti. Már akkor sejthetjük, hogy nem lesz egyszerű a sztori, amikor csónakunkkal közeledve látjuk, hogy a sziget pont az, ami már a lány álmaiban is megjelent.
Logikai feladványok megoldásával haladhatunk egyre beljebb, sorban végigjárva azokat a helyszíneket, ahol Harryék is jártak. Ha nem adjuk át magunkat száz százalékosan az élménynek, felmerülhet a kérdés, hogy hogy sikerült tábort építeniük a legeldugottabb barlangokban is, hogyan vittek magukkal mindenhova kötéllétrát, dobozokat, miegymást, de ezen nem érdemes sokáig filózni.
A hat fejezet során fejezetenként egy-két összetett feladvány vár megoldásra, amik próbára teszik logikánkat, megfigyelőképességünket, ügyességünket is. Ebből egy volt olyan középtájon, amit nem hogy megoldani nem tudtam, de hiába néztem meg három különböző, írott és videós magyarázatot, úgy sem értettem, mi miért történik.
A többi azért viszonylag rövid idő alatt megoldható, ha mindenhol alaposan körülnézünk, vizsgáljuk mind Norah saját, a játék közben felírt jegyzeteit, mind a körülöttünk elszórtan található papírlapok tartalmát; ugyanakkor egyik feladvány sem túl egyszerű, és mindegyik egyedi, ötletes. Játékmenet tekintetében az egyetlen dolog, ami zavart, az Norah sebessége: még sprintelve is iszonyú lassú, amitől bizonyos puzzle-öknél azt éreztem, hogy kiszáll belőlem a lélek, pláne ha elrontottam valamit, és újra végig kellett caplatnom a különböző szinteken.
Elszigetelt szigetelő
A játékidő nagyjából öt óra, hat, ha nagyon lassan haladunk, és egyáltalán nem nyúlunk külső segítséghez (én is csak egyszer tettem, mert féltem, hogy a rejtvény átveszi az életem felett az uralmat, és falra ragasztott, cérnákkal és tűkkel összekötött papírlapok között kell élnem, amíg a kínzó tudatlanság fel nem emészt). A történet maga és annak (mindkét lehetséges) befejezése megosztó lehet, de a sztorimesélés remek, a mondanivaló elgondolkodtató, és az egyebek mellett a Firewatchból is ismert Cissy Jones narrációja ismét kiválóan kiegészíti az élményt. Ha elmondanám, mely, nem olyan régi Oscar-díjas filmből, mely népszerű univerzumból, és mely való életbeli problémából merít, spoilereznék, de higgyétek el, több van benne, mint amit a felszín sejttet.
6900 Ft nem sok érte, de mivel az Xbox Game Pass kínálatában a megjelenés óta megtalálható, így aztán pláne különösen ajánlott mindenkinek, aki elgondolkodtató sztorira, egy kivételtől eltekintve pont megfelelő nehézségű feladványokra vágyik, vagy valami olyanra, amit egy délután le lehet darálni.
