Talán még Igarasi Kódzsi, a legendás Castlevania széria egykori producere sem gondolta, hogy legújabb projektje ekkora sikert arat a Kickstarteren. Közösségi kalapozással ugyanis a 2015 májusában elrajtolt kampány keretein belül beszákolt összesen 5,5 millió dollárt, így elkészülhetett a Bloodstained: Ritual of the Night. A megjelenést eredetileg még 2017-re tervezték, de némi csúszást követően idén júniusban már tényleg megkaptuk azt a játékot, amit szinte azonnal a Castlevania utódaként kezdtek el emlegetni, én pedig biztosan nem fogok ezzel vitatkozni. Az első tervek szerint egyébként PS Vitára, macOS-re és Linuxra is érkezett volna a Ritual of the Night, de a Vita-verziót törölték, amikor a Sony végleg elengedte a kézi konzol kezét, a másik két változat fejlesztése pedig (főleg az online opció terén) nehézségekbe ütközött.
Papírvékony történet szórakoztató szereplőkkel
Maga a sztori nem túlzottan combos, és kifejezetten sablonosnak mondható. Az alkimisták az 1700-as években meglehetősen rosszul viselték az ipari forradalmat, démonokat idéztek meg a mi világunkban, hogy aztán ők győzhessék le őket, és a hősök szerepében tetszeleghessenek. Mindezt úgy oldották meg, hogy kristályokat ültettek néhány emberbe, majd a démonok lelkét ezekbe a kristályokba zárták, ezt követően pedig megölték a démonokat saját testükkel kordában tartó szerencsétleneket, ezáltal megnyitották az utat a szörnyű erőknek a mi világunk felé. Végül az egyház segítségével sikerül győzedelmeskedni. Két, kristályokkal felturbózott ember, úgynevezett shardbinder maradt csak életben. Mi az egyikük, Miriam bőrébe bújhatunk bele, másikuk, Gebel, pedig a játék antagonistája lesz. Bár, ahogy említettem, a történet nem fogja lekötni a figyelmünket, azért mégsem ajánlom, hogy elnyomkodjuk a párbeszédeket, mivel a Ritual of the Night humora a helyén van, kár lenne kihagyni az NPC-k vicceit.
Nem izzaszt meg, de legalább a nosztalgia garantált
A Bloodstained: Ritual of the Night semmiképp sem nevezhető különösebben nehéz játéknak, ami növeli a rá fogékonyak számát, de a műfaj veteránjai szerintem ennél komolyabb kihívásokhoz szoktak, és most mi is azokat szeretnék megtalálni. Attól még nem válik nehézzé egy játék, hogy csak bizonyos pontokon tudunk menteni, és haladjunk bármennyit is előre, halálunk után ezekhez térünk vissza. Igarasi Kódzsi nem véletlenül mesélt arról egy interjúban, hogy bár a régi Castlevania játékok bizonyos pályarészei pokolian nehezek voltak, most alaposan csökkentettek a kihívásokon. Ezt remekül példázza az általa mesélt történet, amely szerint egy 30 éves nő megírta neki, hogy csupán a Ritual of the Night szép borítója miatt vette meg a játékot, és korábban sosem tudott végigvinni egy hasonló címet sem, de most némi gyakorlás után sikerült diadalmaskodnia.
Erényeknek viszont így sincs híján a játék, elég csak annyit mondanom, hogy a Ritual of the Night tényleg a Castlevania széria utóda, egyfajta szellemi örököse. Egyértelműen magán viseli Igarasi Kódzsi munkásságának keze nyomát: a pályatervezés közel tökéletes, minden egyes csarnok és szoba pont a helyén van abban a gótikus kastélyban, amelyben a játékidő nagy részét eltöltjük. Gebel ódon vára pillanatok alatt felidézi azokat a régi kalandokat, amelyeket egykor Drakula kastélyában átéltünk. Pontosan tudni fogjuk, melyek azok a helyek, ahová később kell majd visszatérnünk, így szinte sosem fordulhat elő, hogy céltalanul kóborlunk szobáról szobára, lövésünk sincs merre kéne menni, és közben attól rettegünk, hogy esetleg kihagytunk valami fontosat.
Az irányítás az elején még picit szokatlan, de ez csak azért van, mert régen elfelejtettük már, hogyan is kell bánni egy efféle címmel. A metroidvania műfaj azonban pont olyan, mint a biciklizés: hamar ráérzünk újra a pontos ugrások fontosságára, gyorsan megszokjuk, hogy még a gyengébb ellenfelek is több ütéstől fekszenek ki. A nosztalgiafaktort a meglepően sok easter egg is növeli, de ezek tényleg olyan hatalmas számban vannak jelen, hogy azt is el tudom képzelni, a teljesen újoncok számára még picit terhes is lehet. Én viszont személy szerint imádtam őket.
Kristályok bűvöletében
Okosan dobja fel pár ötlettel a Bloodstained: Ritual of the Night a klasszikus játékmenetet. Kvázi főbázisunkon fegyvereket kovácsoltathatunk, főzeteket és elemózsiát készíttethetünk, amelyekre mind nagy szükségünk lesz a kaland során. Temérdek különböző fegyverből válogathatunk, így teljesen biztos vagyok benne, hogy mindenki megtalálja majd a saját játékstílusának megfelelő, legjobb kombót. A kristályokhoz (shardokhoz) kapcsolódó rendszer lett azonban az, ami igazán egyedivé teszi a játékot. A legyőzött démonoktól temérdek különféle shardot zsákmányolhatunk. Ezek összesen ötféle altípusba sorolhatók. A Conjure-shardok valamiféle fegyvert vagy mágikus lényt idéznek meg. A Manipulative-kristály hosszabb ideig tartó pozitív változásokat idéz elő. A Directional változat tulajdonképpen egy varázslatos lőfegyver: a jobb analóg karral célozva pontos lövéseket indíthatunk el, shardonként eltérő különleges lövedékekkel. A Passive kristályok értelemszerűen konstans előnyöket nyújtanak, míg a Familiar-kristályok segítségével egy társat varázsolhatunk magunk mellé. Nagyon ötletes megoldás, hogy ezeket a teljesen különböző képességeket egyetlen közös rendszerbe gyúrták össze az alkotók. Pont azért nem válik ténylegesen nehézzé soha a Bloodstained: Ritual of the Night még a bossharcok közben sem, mert meglehetősen gyorsan rá lehet jönni, hogy az adott rondaság ellen milyen fegyver és shardok jelentik a tökéletes megoldást.
Switchen egyelőre kerülendő
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az értékelés pontszáma ezúttal nem vonatkozik a Nintendo Switch-es kiadásra, kizárólag a másik három platforméra. Bár azokon is érzékelhetőek kellemetlen technikai hibák, és hajlamos szaggatni a játék (nem véletlenül szerepel ez a negatívumok között), sajnos Switchen messze sokkal rosszabb a helyzet. A Nintendo konzolján teljesen tönkreteszi a játékélményt a folyamatosan ingadozó frame rate, és mindezt a látvány is megsínyli, a többi kiadás stílusos vizualitása helyett csak valami maszatos rondaságot kapunk. Ennek fényében pedig sokkal rosszabb pontszámot érdemelne az a verzió. Természetesen a fejlesztők jelenleg is gőzerővel dolgoznak a switches kiadás utólagos kipofozásán.
Mindezekkel együtt csak remélni tudom, hogy hamarosan Switchen is legalább ugyanolyan jó lesz játszani a Bloodstained: Ritual of the Nighttal, mint a többi platformon. Igarasi Kódzsi pedig legyen olyan tündér, és a jövőben is örvendeztessen meg bennünket hasonló játékokkal. Ez a műfaj az ő játszótere.
