Hirdetés

Befutott a Dallas sztárjával érkező magyar vígjáték első trailere

|

Patrick Duffy egy gazdag mecénást alakít a gombfociról szóló Lepattanóban.

Hirdetés

Kellemes gyerekkori emlékeket elevenített fel benn a Lepattanó híre még tavaly szeptemberben, ugyanis a Scherer Péterrel és Patrick Duffyval (Bobby Ewing a Dallasból) forgatott vígjáték középpontjában a gombfoci áll, amelynek az alapjait még nagyapámtól lestem el. Persze az én rajongásom nem tartott olyan sokáig, mint a Scherer által megformált Kálmáné, aki meglett férfiként is megszállottja ennek a világszerte nagy népszerűségnek örvendő magyar játéknak, a csapatával pedig az Európa-bajnokságra készül, ám veszélybe kerül a kijutásuk, mivel pénzügyi nehézségek miatt a selejtező hajrájában kizárják őket.

Bár ezt konkrétan nem mondja ki az előzetes, úgy tűnik, hogy Kálmány minden követ megmozgat annak érdekében, hogy finanszírozót találjon, ehhez pedig jobbnál jobb, a mindenkori hallgatóközönségéhez tökéletesen passzoló hasonlatokat vet be olyan fényesre suvickolva a gombfoci, pardon, a szektorlabda nimbuszát, mint a cararrai márványt.

Hirdetés

Erőfeszítéseit nem koronázza siker, ehelyett a megoldást - és vele együtt az újabb bonyodalmat - a véletlen szüli, ugyanis egy milliárdos (Duffy) tévedésből hatalmas összeget, 100 millió forintot utal a számlájukra. Kálmán és csapattársai képtelenek ellenállni a kísértésnek, és nekifognak álmaik megvalósításának, holott tudják jól, hogy a pénz nem őket illeti.

A Lepattanót az a Vékes Csaba rendezte (és írta Gönye Lászlóval együtt), aki a Szia, Életem! című filmjével egyszer már elrabolta a hazai nézőközönség szívét. A főbb szerepekben pedig Scherer Péteren és Patrick Duffyn túl Derzsi Dezsőt, Waskovics Andreát, Rába Rolandot, Elek Ferencet, Gáspár Sándort, Györgyi Annát és Mucsi Zoltánt láthatjuk.

A JUNO11 Distribution által forgalmazott film bemutatójára szeptember 26-án kerül sor, még elég közel a labdarúgó Európa-bajnoksághoz és a párizsi olimpiához, hogy akit magával ragadott a szurkolói mentalitás, az akár a moziban is folytathassa a drukkolást. Ti megnézitek majd?

 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)