Hirdetés

Befejeződött a per, amit a játékosok a Microsoft ellen indítottak

|

A kiváltó ok az Activision Blizzard felvásárlása volt.

Hirdetés

Mióta kiderült, hogy a Microsoft be akarja kebelezni az Activision Blizzardot, sokan próbálták megakadályozni az üzletet. Köztük volt az egyik vetélytárs, a Sony, az akvizíciót vizsgáló versenyhatóságok (mint a brit CMA és az amerikai FTC), és még polgári per is született. 

Egy 10 fős, magukat játékosoknak nevező tagokból álló csoport 2022 decemberében perelte be a Microsoftot, az Észak-Kaliforniában benyújtott kereset pedig lényegében azt kifogásolta, amit minden más ellenző is: hogy az Activision Blizzard felvásárlásával túl nagy hatalom összpontosulna a Microsoft kezében, amit a cég a riválisok elnyomására használhatna, tehát sérülne a piaci verseny. 2023-ban azonban a bíró elutasította a keresetet, mondván hiányoznak a kielégítő bizonyítékok. A társaság azután a legfelsőbb bírósághoz fordult, de ott is elutasították a keresetet.

Hirdetés

Több bírósági ügy viszont már nem lesz az említett gamerek részéről, ugyanis az Associated Press jelentése szerint a Microsoft peren kívül megegyezett a csapattal. Az egyezség feltételeit nem hozták nyilvánosságra, de mindkét fél beleegyezett, hogy a keresetet véglegesen elutasítják, vagyis többször nem lehet benyújtani. Abban is megegyeztek, hogy mindkét fél fizeti a saját ügyvédi költségeit. 

De a Microsoft még így sem lélegezhet fel. Júliusban a felvásárlást legvehemensebben támadó FTC a Game Pass átalakulása után panaszt nyújtott be a vállalat ellen, mondván a redmondiak megszegték azokat az ígéreteket, amiket azért tettek, hogy az Activision Blizzard megszerzését a versenyhatóságok jóváhagyják. A vállalat ezt követően benyújtotta a válaszát az FTC vádjára, és vitatta az állítást. Az amerikai szövetségi bíróság még nem foglalt állást az ügyben.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)