Fogalmam sincs, milyen élmény lehet egy 45 tonnás Blackjack BJ-1 pilótafülkéjében szorongani, de egy ideje ez a tétel is szerepel a bakancslistámon. Cirka ezer év, és valóra válik az álmom, feltéve persze, hogy minden a BattleTech franchise által felvázoltak szerint alakul. Mindenesetre az eredeti táblás játék kiötlője, Jordan Weisman fejlesztőstúdiójának köszönhetően egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy belekóstoljunk a mechwarriorok izgalmakban bővelkedő mindennapjaiba. Az azonos című játék sokak számára a visszatérést jelenti egy kedvelt univerzumhoz, másoknak pedig az óvatos ismerkedést, amelyből ugyanúgy születhet elsöprő szerelem, mint sírig tartó gyűlölet. Embere válogatja.
Már megint háború
3025-öt írunk a BattleTechbe ágyazott kampány idején, tehát már évszázadok teltek el azóta, hogy az emberiség kirajzott a világűrbe. Az aranykor azonban véget ért a legendák korába vesző Csillagliga széthullásával, a régi tudás java odaveszett, és saját hadsereggel rendelkező nemesi családok marakodnak a koncon. Mi magunk is egy erőszakos hatalomátvétel kellős közepébe pottyanunk, amint létrehoztuk karakterünket. Adhatunk neki nevet, kitalálhatjuk a hívójelét, megtervezhetjük kinézetét, kiválaszthatjuk származási hátterét és addigi életútját, ami nem csupán arra lesz hatással, hogy a mechpilóták négy kulcsfontosságú (Gunnery, Guts, Piloting, Tactics) jártassága közül melyikben jeleskedik, hanem a későbbiekben extra válaszlehetőségek is felbukkanhatnak a párbeszédek során. Márpedig részlegesen szinkronizált dialógusokból jutott bőven a játékba, amelyek amellett, hogy továbbgördítik a cselekmény fonalát, rengeteg háttér-információval szolgálnak az univerzummal kapcsolatos tudnivalókat illetően, így a laikusok sem tévednek el menthetetlenül a számukra idegenül csengő nevek, semmit sem mondó események és ismeretlen fogalmak labirintusában.
Munkát keresek, bármilyen megoldás érdekel
Miután a sors és az írók szeszélye folytán egy adósságban fuldokló zsoldoskompánia élén találjuk magunkat, keményen meg kell dolgoznunk azért, hogy legyen miből fedezni a pilóták bérét, a mechek fenntartási költségét és minden egyéb kiadást, nem beszélve a társaságot szállító hajó fejlesztéséről. Mivel kezdetben szinte senki sem ismer, csak rosszul fizető melók jutnak nekünk. Letárgyaljuk a feltételeket, és eldöntjük, hogy a pénz-ócskavas-hírnév koordináta-rendszerben melyiket részesítjük előnyben a többivel szemben. Ha épp nem a szomszédban kellene ténykednünk, vállaljuk a napokig tartó utazást (eközben el lehet végezni a javításokat, és a sérült pilóták is regenerálódhatnak), majd a helyszínre érve összeállítjuk maximum négyfős osztagunkat, hogy kezdetét vegye a művelet. A sztorihoz kapcsolódó missziók lényegesen összetettebbek, és általában több fázisból állnak, míg a sztenderd megbízatások viszonylag egyszerűnek mondhatók: meghatározott célpontok megsemmisítése, különböző létesítmények védelme, fedezőkíséret nyújtása, konvoj feltartóztatása és hasonlók alkotják a kínálatot. Amennyiben pedig kilátástalanná válna helyzetünk, akár el is szelelhetünk, vállalva a szerződésszegéssel járó blamázst. Ezt az opciót leginkább annak érdemes észben tartania, aki nem kíván élni a korábbi játékállások visszatöltésének sokszor életmentő lehetőségével.
Aztán ahogy terjed a hírünk, fokozatosan kúszik feljebb a tiszteletdíjunk is, ezáltal már drágább fegyvereket és alkatrészeket engedhetünk meg magunknak, valamint egyre tapasztaltabb mechpilóták állnak szóba velünk. Közben persze kezdőcsapatunk is elindul azon az úton, amelynek a végén két szakiránnyal, illetve egy mesterkurzussal később veteránná válnak. És persze, ha minden jól alakul, öreg, ám megbízható Blackjackünkből idővel átülhetünk jóval strapabíróbb és összehasonlíthatatlanul nagyobb tűzerővel rendelkező modellekbe.
Mech a lelke mindennek
Mechünk felszerelése - akárcsak a csapattársaké - ránk hárul. Érdemes az időjárási körülményekre és a domborzati viszonyokra felkészülnünk. Légüres térben például pillanatok alatt túlhevülünk, ha sok hőt termelő energiafegyvereket használunk, a forró éghajlat is inkább a ballisztikus fegyverrendszereknek kedvez, míg télies időjárás alkalmával, hóban gázolva kis túlzással le sem kell vennünk az ujjunkat a lézerágyúk tűzgombjáról. Az sem mindegy, milyen talajon haladunk körről körre, mert ha egyenetlen, könnyebben felborulnak az egyébként is ingatag lépegetők. Törekedjünk arra, hogy változatos arzenállal rendelkezzen mindegyik, így akkor sem állnak tétlenül, amikor épp távoli célpontot kellene megkínálniuk, vagy karnyújtásnyi közelségbe kerül az ellenség. Ráadásul a hőterhelést is könnyebb menedzselni, amelynek alapja, hogy lehetőleg sose süssük el azt a fegyvert, amelyiknek kirívóan alacsony találati valószínűséget jósol a célzórendszer.
Az eredmény függ attól is, hogy részleges takarásban van-e leendő áldozatunk, netán erdő mélyén lapít, mozgásban volt-e a támadásunk előtt, vagy épp ellenkezőleg, lecövekelt és megvetette a lábát, esetleg megjelöltük a radarral satöbbi. Ha úgy állunk morállal (újabb menedzselendő erőforrás), külön testrészeket is célba vehetünk, illetve megfelelő jártasság esetén akár három különböző ellenfelünkre is csapást tudunk mérni egyazon időben. Miután pár lövéssel erodáltuk a mozgással, beásással vagy egyéb módon szerzett védelmi bónuszokat, és feltörtük a páncélzatot, már csak idő kérdése, hogy kulcsfontosságú rendszerek, sőt egész végtagok váljanak használhatatlanná. De már akkor is nyert ügyünk van, ha néhány megrázó erejű csapást követően elveszti eszméletét az ellenséges pilóta. Hogy ne mi járjunk pórul, igyekezzünk mindig úgy fordulni a mozgásfázist követően (séta és ugrás után még akciózhatunk, sprint után már csak a következő körben), hogy legjobban páncélozott oldalunkat mutassuk az ellenfél felé.
Bár általában nem erőltettem, alkalmanként kézitusára is sor kerülhet, nem beszélve arról, amikor az ugrórakétákat hasznával a magasból zúdulunk rá teljes tömegünkkel riválisunkra. Az őrtornyokat és a harcjárműveket könnyedén össze lehet morzsolni, de olykor nekik is kidob egy-egy szerencsés találatot a gép, ezért nem szabad félvállról venni őket. A battlemechek közül pedig értelemszerűen a nagyobb és nehezebb, jobban páncélozott példányok jelentenek igazán komoly kihívást. Az első ilyen behemót legyőzése után diadalittasan kurjantottam fel, és öklöztem a levegőbe.
Általános menedzsert felveszünk
Weismanék ismét megcsinálták; a Shadowrun után egy újabb, Csipkerózsika-álomba merült franchise-t csókoltak vissza az életbe. Tény, bőven hagytak támadható felületet a játékon, bár a kulcsfontosságú területek többségén jól vették az akadályokat. A limitált költségvetésről árulkodó látvány dacára még egy izmosabb vason is tapasztalhatunk akadozást, és ha nem SSD-re telepítjük, akkor percekig bámulhatjuk a töltőképernyőt, pedig már kijött az első javítócsomag.
Kétségtelen, a BattleTech nem való mindenkinek, hiszen a harctéren és azon kívül is rengeteg apróságra kell odafigyelnünk, ha eredményesen szeretnénk játszani. Ám aki laikus létére rászánja az időt, és átlendül a hepehupás ismerkedési fázis nehézségein, ugyanolyan lelkesen drukkol majd, hogy sikerüljön mihamarabb kiküszöbölni a meglévő hibákat és kibővíteni a skirmish lehetőségeit, mint a veterán parancsnokok. Nem kell sok idő, hogy ő is beálljon a sorba, és az egyébként kellően hosszúra nyúló, jól megírt szereplőkkel benépesített kampány teljesítése után nekiveselkedjék a multinak. Elvégre mégiscsak az az igazi, amikor a másik bádogkasztnit is egy hús-vér pilóta vezérli.
