A Warnernek és a hazai forgalmazónak (Cenega) köszönhetően Magyarországon az elsők között kaptuk meg a Batman Arkham Knight tesztverzióját. Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett fogtunk neki a tesztelésnek PS4-en, de ez egyfajta kegyes teher. Élvezet volt ismét elmerülni Gotham városának mocskában.
Batman: Kezdődik!
Az Arkham Knight a trilógia lezáró része, ennek köszönheti a darkos beütést, amit nem lehet nem észrevenni játék közben. Egy évvel járunk az Arkham City eseményei után, Joker halálával és elhamvasztásával úgy tűnik, végre beköszöntött a nyugalom, a béke és a fejlődés kora Gotham sokat szenvedett városában. A háttérben azonban sötét erők munkálkodnak azon, hogy romlásba taszítsák a várost és annak köpönyeges igazságosztóját, a Denevérembert.
Az Arkham Knightban Bruce Wayne már nem az a nemes lelkű és gáncs nélküli lovag, aki erkölcsi kódexének engedelmeskedve betartja és betartatja a törvényt. Itt bizony lesznek olyan részek, amelyekben testi fenyítést kell alkalmaznunk annak érdekében, hogy megszerezzük a rosszfiúktól a kívánt információt. A kedvencem az volt, amikor a rettenthetetlennek tűnő katona feje beszorult a Batmobil kereke alá, és Batman a távirányító gombjával elkezdte kipörgetni a kereket. Az ilyen és ehhez hasonló jelenetek az igazi okai annak, hogy a felnőtt kategóriába (M-mature) sorolták be a Rocksteady új játékát (mindhárom előző Batman rész T, azaz teen kategóriában futott) az Atlanti-óceán túloldalán.
Ráadásul bizonyos elemek csakis azért kerültek be a játékba, hogy a frászt hozzák a gyanútlan cikkíróra, aki éjszaka egyedül teszteli a játékot egy nagyon üres szerkesztőségben. Bizonyos pillanatokban komolyan azon gondolkoztam, hogy leteszem a kontrollert, és hazamegyek, úgy megijedtem.
Mindörökké Batman
A Batman játékokat hagyományosan az Unreal motor harmadik része hajtja már 2009 óta. Ez a megoldás Arkham Asylumban hihetetlenül látványos volt, viszont kis aggodalomra adott okot az a hír, mely szerint az Arkham Knight is ezt a motort fogja használni hat év elteltével. Az általunk tesztelt PS4-es változat láttán azonban elszállt minden kétségünk, elképesztő részletességgel építettek fel egy hatalmas várost. Nincsenek unalmas és ismétlődő városrészek, a tesztelés alatt egyszer sem fordult elő, hogy valami gond lett volna a változatossággal. A játék nagyon szépen futott, bár nem merném lefogadni, hogy 60 fps-sel, de ez ennél a játékstílusnál nem is szükséges. Menet közben egyszer sem esett le a sebesség annyira, hogy észrevettem volna. Néhány közeli képen látszott, hogy a textúrákkal bizonyos helyzetekben spóroltak, de az egész tesztelés alatt ez mindössze egyszer tűnt fel.
A Batmobil behozatalával a tereptárgyak törése is központi szerepet kapott – szépen repkednek a szétzúzott tárgyak darabkái –, de számtalan órányi játék után már nem koncentráltam arra, hogy ezeket az apróságokat figyeljem, sokkal jobban lekötött a főküldetés teljesítése. Három teljes napon át nyüstöltem a játékot, összesen nagyjából harminc órát sikerült beletennem.
Menet közben fokozatosan kapjuk a mellékküldetéseket; ezekből ugyan nincs olyan sok, viszont több fázisból állnak, kifejezetten szórakoztató velük megtörni a központi cselekményt. A mellékküldetéseket nagyon okosan tervezték meg, elég változatosak ahhoz, hogy ne érezzük tehernek a teljesítésüket. Kezdetben csak a városban rekedt tűzoltókat kell megmentenünk, de aztán egy titokzatos sorozatgyilkos is munkát ad a világ legjobb detektívjének. Kétarc és bandája is a lehető legjobb pillanatot választotta arra, hogy kirabolja Gotham bankját – ennek megoldása is ránk hárul. Közben persze az is kiderül, hogy az Arkham Knight (az ellenség) által létrehozott magánhadsereget Pingvin látja el fegyverekkel, szóval egy nagy piros pontot is begyűjthetünk, ha ezeket felrobbantjuk. A háztetők között repkedve találkozhatunk egy rusnya, vámpírszerű lénnyel is (miniszívrohamot kaptam, amikor először a képembe visított az egyik háztetőn).
A legjobban a Riddler mellékszálat dolgozták ki, ez tagadhatatlan tény. A fejtörők mestere ösztönzés gyanánt elrabolta a Macskanőt, és egy bombanyakörvet rakott rá, melyet kilenc kulcs nyit (ugyanis ennyi élete van egy macskának, kreatív, el kell ismerni). A kulcsokat először meg kell nyerni, vagyis versenyeznünk kell a Riddler tervezte autópályákon, és vagy időre kell teljesítenünk az adott szakaszokat, vagy megoldani az Edward Nigma csavaros agyából kipattant platformer részeket. Nem kötelező ezeket teljesíteni, de mégis van rajtunk valamiféle kényszer, mert el tudjuk képzelni, hogy mi lesz Catwoman bájos kis pofijával, ha nem megyünk bele a játékba.
A fejlesztők szerint a játék háromféle befejezést kapott, és a teljesített mellékküldetések száma határozza meg, hogy melyiket kapjuk meg. Ennek azonban ára van: számlálatlanul kell az órákat belepakolnunk a játékba ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel várhassuk a befejezést. A fősztorival együtt simán meglehet a száz óra tiszta játékidő, és akkor ebbe nem számoltam bele a rejtett helyeken található trófeákat és a kiterjesztettvalóság-alapú verseny- és gyakorlóküldetéseket.
Batman és Robin
Az Arkham Knight egyik fontos újítása lett volna az a rész, amikor a szuperhős-barátainkkal küzdünk vállvetve az Arkham Knight martalócai ellen. Az igazat megvallva ezek a harcok némi csalódást okoztak, mivel csak mutatóba kerültek be a játékba; keveset veszítettünk volna, ha kimaradnak. A lényeg, hogy a történet bizonyos pontjain közösen vesszük fel a harcot az ellenfelekkel. Partnereink között olyan illusztris személyek vannak, mint például Catwoman, Robin vagy éppen Nightwing. Közösen harcolunk ugyan, de nem ez az a rész, amely miatt emlékezni fogunk az Arkham Knightra. Harc közben bármikor válthatunk karaktert, és a sikeres támadások után kapott extra pontokat beválthatjuk speciális, kétemberes támadásra, amely garantáltan kiüti a célszemélyt.
Az Arkham Knight a főgonoszok terén sem kispályázik. Madárijesztő és Arkham Knight folyamatosan igyekszik megkeseríteni az életünket, ráadásul állandóan kicsúsznak a kezeink közül. Frusztráló, hogy hányszor menekülnek meg az utolsó pillanatban, hogy aztán visszatérjenek egy még nagyobb hadsereggel. Rajtuk kívül Gotham összes ismert arca képviselteti magát: találkozunk Poison Ivyvel, a Pingvinnel, Kétarccal, a Riddlerrel, Gordon rendőrfelügyelővel, és még sokáig lehetne sorolni a listát. Nekem kicsit hiányoztak az Arkham Origins bérgyilkos főellenfelei; nem is nagyon lehet bossharcokról beszélni, úgy látszik a készítők megelégelték a repetitív elemekre épülő, monumentális összecsapásokat.
Sötét lovag: Felemelkedés
Hiába Batman új gúnyája, hiába a számtalan régi és új csúcskategóriás kütyü, az Arkham Knight igazi szenzációja a Batmobil. A Batmobil páncélozott jármű, ami ellen a kézifegyverek teljesen hatástalanok, ágyú kell ahhoz is, hogy megkarcolják a festését. Kétféle üzemmód közül választhatunk: normál módban iszonyatos sebességgel hasíthatunk a város utcáin, az utánégetőt bekapcsolva pedig olyan helyekre is átugrathatunk, ahová nem is gondolnánk.
Harci üzemmódban autónk bekapcsolja teljes fegyverrendszerét, valóságos kis tank lesz belőle, amely kiválóan alkalmas arra, hogy szétszedje az utcákat és a város légterét ellepő harci drónokat. Fegyvereink között megtalálható a Vulkán gépágyú, mely a rakéták és a könnyű páncélzattal felszerelt repülő drónok ellen hatékony.
A nehézpáncélzatú földi egységek ellen a 60 milliméteres ágyút ajánlott használni. Abban az esetben, ha sok ellenséget megsemmisítettünk, és ügyesen elkerültük az ellenséges támadásokat, bekapcsolhatjuk a harmadik fegyverrendszert, a hőkövető rakétákat is. A kocsink fel van szerelve egy mágneses vontatókábellel is, amivel a nehéz tárgyakat tudjuk elmozdítani, vagy éppen egy ugratót tudunk készíteni a meggörbült acéllemezből. Bár a kocsit nagyon könnyű irányítani, kell hozzá egy kis idő, amíg hozzászokunk; főként az volt furcsa, hogy a fékezést és a tolatást más gombra pakolták. Menet közben többször is választhatunk valamiféle fejlesztés közül (erősebb fegyverzet, EMP-hullámok, számítógépvírus-támadás…), folyamatosan az az érzésünk, hogy erősebb kocsiban ülünk és harcolunk.
Az Arkham Knight nem kezeli teljesen zöldfülűként Batmant, aki már a játék első percében nagyon komoly arzenállal és mozgáskultúrával rendelkezik. Nem kell neki megtanítani, hogyan kell eldobni egy batarangot, és ezért végtelenül hálásak vagyunk, hiszen mégiscsak az egyik legjobb szuperhőst irányítjuk. Menet közben persze rengeteg fejlődésen esik át, a teljes páncélzatát felfejleszthetjük, minek következtében sokkal gyorsabb és veszedelmesebb lesz. Abban az esetben, ha sikerül elintéznünk csendben az egyik ellenfelet, lehetőségünk lesz csoportos támadásra, amikor is az egyes támadások között kicsit lelassul az idő, és egyszerre több ellenfelet is ki tudunk iktatni anélkül, hogy riadóztatnák a többieket. Olyan kütyüt is kapunk, amellyel megbéníthatjuk az ellenség fegyvereit, vagy éppen a drónokat meghackelve az irányítóik ellen fordíthatjuk saját gépeiket. A legötletesebb felszerelés a hangmodulátor, melynek segítségével a rádión keresztül utasítást adhatunk az adott csoport fővezérének hangján.
Az ellenfelek között egyaránt megtalálhatók a mezei bűnözők, akiknek az is elég, hogy befordul a sarkon a Batmobil, máris tele a nadrágjuk. Arkham Knight magánhadserege már egészen más tészta, ők profi katonák, nem futamodnak meg olyan könnyen, jól felszereltek és fegyelmezettek. Minden csoportban lesznek kiemelkedő képességekkel vagy felszereléssel ellátott ellenfelek, ezek ellen speciális taktikát kell bevetni. A játékot normál szinten indítottam el, és bizony sokszor kellett végigülnöm az indokolatlanul sokáig tartó visszatöltést, mert gyakran elhaláloztam.
Batman visszatér
Egyértelmű, hogy az év egyik, ha nem a legjobb játékáról van szó, viszont bajban vagyok, ha a többi Batman játékkal kell összehasonlítanom az Arkham Knightot. Az Originsnél egyértelműen jobb, technikailag még az Asylumot és az Arkham Cityt is veri. Vannak hibái, ez kétségtelen, de semmi olyasmi, ami miatt komolyan hőböröghetnének a hozzám hasonló szőrös szívű kritikusok. Történetben nagyon erős (értelemszerűen nem fogok spoilerezni, tessék szépen végigjátszani), garantáltan lesznek csavarok és fordulatok, melyek láttán elégedetten csettintünk. A zene, a hangalámondás ismét hibátlan, de ha Warner játékról beszélünk, akkor ezt már természetesnek vesszük. Az arcok az Unreal Engine 3-nak köszönhetően kissé gumimaszkra hasonlítanak – ha áttérnek a cégek a motor negyedik generációjára, talán történik majd valamiféle előrelépés ezen a téren is.
A harcrendszer még mindig az egyik legjobb ebben az iparágban, nem véletlen, hogy annyi játék másolja. A fejlesztők óvatosan ugyan, de azért megpróbáltak apróbb változtatásokat is becsempészni. Az egyik ilyen az ütőfegyverek használata: Batman képes felvenni az elejtett baseballütőket, és azzal aprítani tovább az ellenfeleit. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem igazán érdemes ezzel vesződni, nekem körülményes volt ezek után kajtatni. Nagyon könnyen ki lehet esni a ritmusból, ha nekiállunk vacakolni azzal, hogy úgy pozicionáljuk hősünket, hogy fel tudja venni az ütőt. Ez a helyezkedés a játék többi részében is gondot okoz néha, előfordult párszor, hogy igazítanom kellett a karakteremen annak érdekében, hogy ki tudjon nyitni egy ajtót. A hatalmas bejárható terület (ötször akkora, mint Arkham City) miatt finomítottak kicsit Batman repülésén is, most már sokkal tovább a levegőben tudunk maradni, és egyszerűbben megközelíthetjük a célpontjainkat.
Az Arkham Knight a nyár, ha nem az év egyik legjobb játéka; kötelező darab minden rajongónak, de azok sem fognak csalódni, akik először találkoznak a Sötét lovaggal. Sőt, igazán ők látnak majd csodát, hiszen egyazon alkotásban szembesülnek egy menő versenyjátékkal, egy lopakodós kémjátékkal, egy adrenalinpumpáló akciójátékkal, egy logikai platformerrel és egy nyomozós, tárgyhasználós kalandjátékkal. Ez így együtt az Arkham Knight, a kategóriájában az egyik legjobb.
