Steve Jobs ikonikus alakja volt (és az is marad) az IT-nek, és távozásával úgy érezzük, illő visszatekinteni a játékpiacot érintő egyetlen konzolos próbálkozásukra. Napjainkban az iOS eszközök már kellően erőteljes alapjai a játékoknak, mint ahogyan Mac-re is egyre több és több játék lát napvilágot.
Most azonban nem erről lesz szó, hanem a Pippin nevű konzolról, mely első körben oktatási platformnak, valamint otthoni számítógépnek indult, mely nem túl drága, CD-alapú médialejátszást tesz lehetővé, kiemelten a játékok esetében, de ha arról van szó, akkor gond nélkül funkcionál network computer-ként.
Az Apple nem tervezte saját berkein belül végigvinni a folyamatot a gyártás kezdetétől a boltokba kerülésig, ezért bevonta a Bandai-t, akik 1995 februárjában kezdték meg a forgalmazást Japánban (majd szeptemberben a tengerentúlon), abban az időben, amikor a Sega Saturn, Playstation, és a Nintendo 64 uralta a piacot. Akárhogyan is nézzük, a Pippin játékkonzol lett, és az Apple terveivel ellentétben, az 599 dolláros fogyasztói ár kimondottan drágává tette a konkurensekkel szemben.
A 100.000 legyártott darabból 42.000 kelt el végül, amit legnagyobb jóindulattal sem lehetne kirobbanó sikernek nevezni. Ami a hardveres részt illeti, a Pippin-ben pihent egy 66 MHz-es PowerPC 603 RISC mikroprocesszor, 8 KB adat és 8 KB utasítási cache, 5 MB kombinált rendszer és videomemória, ennek kiterjesztésére 2, 4, 8, és 16 MB-os kártya állt rendelkezésre, 128K Flash memória, 4x CD-ROM.
A forgalmazás ideje alatt (ami kemény két év volt) 70 cím jelent meg Japánban, míg az amerikai polgárok mindössze 18 játékra tehettek szert. Az Apple konzoljának tehát ez a sztorija egy rövid, ámde annál sikertelenebb karriert befutó eszközről, melyhez pedig még nyomtatót is lehetett csatlakoztatni. Mindez természetesen nem von le semmit Steve Jobs munkásságának értékéből, hiszen amit ő létrehozott, azt sokan megirigyelhetnék, és vitathatatlanul nagy géniusza volt a szakmának.
