Hirdetés

Az EA végre bejelenti a Dragon Age: The Veilguard megjelenési dátumát

|

Egyúttal megismertük az ütemtervet is, hogy mikor miről fog mesélni nekünk a BioWare.

Hirdetés

Kevéssel a Dragon Age: Inquisition megjelenése után már bele is vágott a BioWare a folytatás fejlesztésébe, ám a munkálatok haladását az elmúlt kilenc évben folyton hátráltatta valami. Hol a Mass Effect: Andromedához, hol az Anthemhez csoportosították át az embereket, hol pedig a koncepciót kellett újratervezni, és lényegében mindent elölről kezdeni.

Most azonban tényleg úgy tűnik, hogy révbe ér a projekt, és még idén megjelenik az eredetileg Dragon Age: Dreadwolf címet viselő Dragon Age: The Veilguard. Ezt támasztja alá, hogy az Electronic Arts bejelentette, hogy holnap, augusztus 15-én nyilvánosságra hozza a premierdátumot.

Hirdetés

A kiadó legutóbbi pénzügyi jelentése alapján október 1-jénél korábbi időpontra felesleges számítani, azaz ha nagyon igyekszünk, még újrajátszhatjuk a korábbi részeket, hogy felkészülten vágjunk bele a Tevinterben kezdődő, de Thedas számos más birodalmát érintő kalandba. A megjelenési dátumról tehát holnap rántja le a leplet egy friss trailer, de utána is lesz még mondanivalója számunkra a BioWarenek. A 19-ével kezdődő héten, tehát a gamescom alatt a PC-s változat és a magas szinten vívott harcok kerülnek reflektorfénybe, egy héttel utána már a társkaraktereké lesz a színpad.

Augusztus 30-án a Discordon lehet faggatni a fejlesztőket, szeptember folyamán pedig további részleteket fednek fel a fejlesztők, elsősorban az amerikai IGN-nel együttműködve. És ez még nem minden, ha hihetünk a BioWare-nek.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)