Idén október 29-én lesz pontosan hatvan éve, hogy René Goscinny író és Albert Uderzo illusztrátor rászabadították a világra a gallokat.
Azóta a rómaiak gyötréséből sportot űző Asterix és Obelix kalandjait - a nem kanonikus füzeteket szintén figyelembe véve - negyvennél is több kötetben regélték el. Ám hamar szűknek bizonyultak a képregényes keretek, ezért sorra leigázták a többi médiumot az animációs filmektől az élőszereplős produkciókig. És ha már készültek lapozgatós könyvek, valamint társasjátékok, sőt Párizs közelében tematikus vidámpark nyílt, akkor miért pont a videojátékok maradtak volna ki az adaptációk végeláthatatlan sorából? Nem is feledkeztek meg róluk, az Atari, a SEGA, a Capcom, az Infogrames és mások 1983-tól napjainkig közel harminc alkalommal ültettek bennünket a képernyő elé, és adták az irányítást a kezünkbe.
Viva Las Vegum
Látva a klasszikus platformerek modernizált változatainak közelmúltbeli sikerét, több se kellett a Microïdsnak, még karácsony előtt piacra dobta a maga gall kakasát, hátha kiderül róla egy kis képzavarral élve, hogy aranytojást tojó tyúk. Mielőtt azonban megrohamoznátok a digitális áruházakat vagy a kétféle (limitált és gyűjtői) dobozos kiadás valamelyike miatt az üzleteket, nem árt gyorsan tisztázni, hogy a pimpelt Asterix & Obelix XXL 2 csupán remaster, nem pedig kívül-belül totálisan megújult remake. A tatarozást végző Osone kicserélte a textúrákat és a karaktermodelleket, viszont meghagyta az eredeti átvezetőket a maguk részletszegénységében. Emellett javult a bevilágítás is, de a végeredmény minden igyekezet dacára sem képes áthidalni két konzolgenerációnyi távolságot. A csapat hozzányúlt még a mechanikákhoz, minek következtében új képességeket és harci technikákat vásárolhatunk Las Vegum üzleteiben, permanensen bővíthetjük a két címszereplő közös életerejét jelképező szívek számát, választhatunk három nehézségi fokozat közül, sőt akár neki is veselkedhetünk az irgalmatlanul sok római katona formájában testet öltő opcionális kihívásoknak. Továbbá terminálok szolgáltatását igénybe véve hamar elugorhatunk Las Vegum egyik végéből a másikba, hogy összegyűjtsük a képeslapokat és a gyémántsisakokat, illetve megvásároljuk a kollekcióból még hiányzó akciófigurákat.
Las Vegum ostroma
Az imént felsorolt módosítások nem változtatták meg fundamentálisan az XXL 2-t, csupán felhasználóbarátabbá tették. Feladatunk továbbra is az, hogy hol a töpszli Asterixet, hol pedig a melák Obelixet terelgetve megkeressük Csodaturmixot, aki úgy tűnik, árulóvá lett. Hiába tervezték meg úgy a történetnek otthont adó szórakoztató komplexum egyes helyszíneit, hogy csak a két karakter együttműködése vezessen célra, 2006-ban még nem szerepelt a fejlesztők listáján a kooperatív játékmód; az majd a nemrég bejelentett XXL 3 kiváltsága lesz.
Persze az újrakevert Asterix & Obelix XXL 2 még így is szórakoztató, a pofozkodás vérmentes, amikor pedig valamilyen feladványhoz érünk, segítőkészen megmutatja a kamera (ami egyébként hajlamos megbokrosodni, szűk helyeken kitakarva előlünk mindent, amit látni érdemes), hogy merre találjuk a megoldást. Emiatt aztán a gyerkőcöket sem kell kitessékelni a szobából, ők ugyanannyira élvezik majd - ha nem jobban, mint mi -, amikor egy megbénított katonát rongybabaként pörgetjük magunk körül. A légiósok után maradt sisakokat tessék bőszen gyűjtögetni, mert az a játék fizetőeszköze. És ha már szóba került a pénz, nem vagyok róla meggyőződve, hogy tízezerért jó vételnek számít a remaster, amelynek tulajdonképpen egyetlen feladata van, mármint a pénztermelésen túl: előkészíteni a talajt az év folyamán várható harmadik rész számára. Ami azt illeti, erre még alkalmas is.
