A Ubisoft interaktív történelemleckéje valószínűleg annyi embert segített hozzá az áhított ketteshez az érettségin, mint amennyit a Belga méltán népszerű száma. A Unityből senki sem fog levizsgázni, de azért reméljük, hogy a Ubisoft tanul belőle.
Számomra az Assassin's Creed II volt az etalon, és az a mérföldkő, amihez a franchise összes többi epizódját mérem. Szerencsére úgy tűnik, hogy a Ubisoft is így gondolkodott, úgyhogy nem lesz olyan nehéz dolgom. A több sebből vérző első rész után a montreali stúdió játéktörténelmet írt Ezio kalandjával és ugyan a Revelations-re kifogyni látszott az ötletekből, még mindig a sorozat legerősebb történeti szála maradt. Az Assassin's Creed azóta lényegében csak keresi önmagát. Az harmadik epizód, a maga papírvékony karaktereivel igyekezett kihozni az amerikai történelemkönyvek mind a tizenhárom oldalából a maximumot, de képtelen volt felnőni a második részhez, a Black Flag pedig ugyan végtelenül szórakoztató volt, de AC-t csak nyomokban tartalmazott. Mint az előrecsomagolt croissant, amibe hármat kell harapni, mire találsz egy kis mindenféle E-vel dúsított csokit. A közben beeső Vitás játékból - majdnem teljesen indokolatlan módon - PC-s játékká avanzsált kellemetlen intermezzót pedig inkább hagyjuk is.
A Ubisoft thai masszőrlányokat megszégyenítő lelkesedéssel igyekszik mindent kipréselni a sorozatból, ezért ebben az évben rögtön két részt is kipörgetnek. Chava majd elmondja nektek, hogy a Black Flag farvizén érkező Rogue mit tudott letenni az asztalra, mi inkább foglalkozzunk az első valóban újgenerációs Assassin's Creeddel. Az a helyzet, hogy a Unity egy jó játék, viszont a Ubisoft és a Ubisoft Montreal olyan hibákat követett el, amik mellett akkor sem tudnánk elmenni szó nélkül, ha a Ubi tényleg fizetne a tesztekért. Higgyétek el, nagyon szerettem volna körbenyalogatni a Unityt és sok ezer karakteren át bizonygatni, hogy ez a sorozat legjobb része, de sajnos nem az. Lehetett volna, de végül egy kihagyott ziccer maradt, ami a benne rejlő potenciál miatt még jobban fáj.
De hiszen van benne kooperatív mód, végre újra egy számunkra is jelentőségteljes és izgalmas történelmi korszakban járunk, a történet is megfelelően összetett, rengeteg az NPC és Párizs is gyönyörű, akkor meg mi a baj? Igazából sok probléma van, amiért lehet okolni az Assassin's Creed túladagolást vagy az újgeneráció és a Ubisoft be nem váltott ígéreteit, sőt, akár a saját elkényeztetett generációnkat is a maga fene nagy elvárásaival. De igazából ezek összessége miatt csalódás a Unity.
Rajzoljunk szemüveget Robespierre-nek
A francia forradalom Párizsa tökéletes helyszín a sorozatnak, kicsit csodálkoztam is, hogy a franciák ennyit vártak, hogy végre hazavigyék az Assassin's Creedet. Ez nemcsak egy számunkra és egész Európa számára szignifikáns időszak, de a belső viszályok miatt könnyedén bele lehet cuppantani a szokásos asszaszin-templomos ellentétet is, ráadásul folyik benne a ketchup rendesen, úgyhogy, ha nem érdekel valakit a történelem, akkor is izgalmas lehet. A Ubi persze most is átdolgozta a történéseket, mondhatni kiszínezte a történelemkönyvet, ami miatt egyébként egyes francia vezetők félre is nyelték a croissant-t. Na, például ezért sem jó ötlet az '56-os Assassin's Creed, hiszen a magyarság mintha ennél egy kicsit érzékenyebb lenne a történelmi tények elferdítésével kapcsolatban.
Ahogy azt a fejlesztők is elmondták, a sztori Arno Dorian megváltásáról szól, amihez a francia forradalom inkább csak egy brutális háttér. A történet nagyon jól indul, Arno egy francia-osztrák Ezióként ügyesen tartja fent az érdeklődést, az írók pedig több barátból ellenség, ellenségből barát fordulattal is próbálkoznak, de a végére egyszerűen elfárad.
Ez az első olyan Assassin's Creed, ahol nem kell az egyre jelentéktelenebbé váló jelenkori szállal különösebben foglalkoznunk, a fejlesztők ezt a részt az egyébként zseniális időutazós részekbe oltották bele. Ha már a Ubisoft ellőtte a meglepetést, bátran elmondhatom, hogy a második világháborús küldetés zseniális, ti is imádni fogjátok. Ezeknél a szórakoztató kis intermezzóknál és a testetlen emberek közben elhangzó jelentéktelen párbeszédeinél nem is kell több. Ez a szál már a Black Flagnél elszakadt, a Ubisoft is látta, hogy felesleges lenne csomózgatni.
Párizsban az élet...
...gyönyörű
Az Assassin's Creed Unity akkor a legerősebb, amikor csak nézed. A játék lélegzetelállítóan szép és a környezet is hihetetlenül részletgazdag. A Ubisoft mindig is jó volt világteremtésben, de a Unity Párizsa egy olyan homokozó, amiben vidáman tologathatod a traktorod. A brutális mennyiségű NPC tökéletesen adja vissza a forradalmi város hangulatát, viszont ennek megvolt az ára. A Ubisoft talán egy kicsit túl nagyot akart harapni az újgenerációs tortából, ami a képkockák felével együtt meg is akadt a torkán.
...problémás
Nehezen hiszem el, hogy a playtestek során nem volt valaki, aki észrevette, hogy a PS4-es verzió úgy dobálja a frame-eket, mintha muszáj lenne és oldalba bökte volna az egyik fejlesztőt, hogy "hé, haver, ez itt mintha egy kicsit akadna". Nem nagyon durva a helyzet, a Ubisoft pedig gyors egymásutánban ki is pörgetett három javítást, ami jó eséllyel normalizálja a helyzetet, de ez ebben a formában elfogadhatatlan. Egy újabb halasztásból kisebb hiszti lett volna, mint abból, hogy még egy problémás rajtot próbálnak leerőltetni az egyébként sem a sztoikus nyugalmukról híres játékosok torkán. A technikai problémákat biztosan orvosolják, de ne legyen már ebből trend. Ez itt nem az Early Access.
...tevékeny
Nehéz megmondani, hogy mennyi időbe telik végigjátszani a fő küldetési szálat, mert egy AC-ban az ember nem felkiáltójelről felkiáltójelre jár, hanem ráérősen kalandozik az ikontengerben. Összesen 30-35 órát öltem bele a játékba, amivel a teljes végigjátszás 36%-át sikerült abszolválnom, tehát ott van az a 100+ órányi kontent, csak épp nagyrészt ugyanaz, amit már unalomig ismételtünk két epizóddal ezelőtt is. Kövessed azt az embert, mentsd meg azt a nőt, érj el oda időben, a többit pedig öld meg. A fő szál missziói legtöbbször az összetettebb gyilkolásról szólnak, amikhez extra kihívások is társulnak, egy kicsit felkavarva az állóvizet. Mielőtt elindulnánk, felfedezhetjük a területet és megtervezhetjük az akciót, amitől a küldetés sokkal szabadabbnak hat, mintha valóban ezerféleképpen oldhatnánk meg a dolgot.
Szerencsére a már említett időutazós etapok mellett a Ubisoft készült pár meglepetéssel, amikkel kiszakadhatunk a szokásos játékmenetből. Egyértelműen a Murder Misteries volt a kedvencem, amiben Arno egyfajta detektívként különböző gyilkossági ügyekben nyomoz, majd az összegyűjtött információk alapján ki kell találnunk, hogy ki a gyilkos. Néha ugyan egy kicsit logikátlan a rendszer, de mindenképpen az egyik legjobb újítás a Unityben, amit remélhetőleg a Ubi tovább visz majd a következő részekre. A Nostradamus Enigma-küldetések is inkább az agyunkat dolgoztatják meg, ezek során változó nehézségű fejtörőket kell megoldanunk, komolyabb jutalmakért.
Az agyonreklámozott kooperatív résszel kapcsolatban továbbra is nagyon fájlalom, hogy nem az egész sztori játszhatom végig egy pajtásommal, hanem csak különálló küldetéseket. Főleg azért, mert kifejezetten izgalmasra sikerült ez a megoldás. A Brotherhood missziók komplexitásukban valahol a sima gyilkolós és a sztoriküldetések között helyezkednek el és bár kooperatívan játszhatóak, nem feltétlenül igényelnek különösebb csapatmunkát. Kicsit kiforratlannak éreztem a rendszert, viszont nagyon szórakoztató tud lenni, ezért ez is olyasmi, amit szívesen látnék viszont a jövő epizódjaiban.
Ezeken felül Párizs tele van még tennivalóval, gyűjtögethetünk kokárdákat, üldözhetünk tolvajokat, beleáshatjuk magunkat a forradalom és a város történetébe, vagy épp nyitogathatjuk a ládákat. Már amelyiket tudjuk, ugye. A Black Flagben már konszolidáltabb formában találkoztunk a ládanyitogatás megkötéseivel, de a Unityben a Ubisoft nagyon agresszívan tolja az arcunkba a többi termékét. Az egyik ládához regisztrálni kell az új Initiate kezdeményezésükre, a másikhoz be kell jelentkezni a Uplaybe, a harmadikhoz pedig a társapplikáció használata szükséges. Persze három kattintás az egész, de azért hadd nyissak már ki egy ládát nyugalomban...
...drága
A Unityben NPC-nél már csak fizetőeszközből van több. Amíg az egyik a teljesített küldetések után jár, addig a másik a különböző látványos assziszonos megmozdulásokat jutalmaz, de van egy úgynevezett Hack pont is, amiből ugyan kapsz ajándékba egy párat, viszont a Ubi láthatóan inkább azt szeretné, ha valódi pénzen vásárolnád meg. A mikrotranzakciónak mindig van egy kis kellemetlen mellékíze, főleg, ha egy AAA-címről van szó, aminek az árát még majdnem kétszer el tudod tapsolni magában a játékban is. Mindegy, hogy nem kötelező, nem néz ki jól és rossz üzenetet hordoz magában.
Persze van is mire költeni a váltókat, mert a Unityben végre nagyobb szabadságot kapsz a karaktered testreszabása felett. Elképesztő mennyiségű gyönyörűen kidogozott kard, pisztoly, puska, csuklya, ruha, nadrág és rengeteg más közül válogathatunk, amik még a játékmenetre is hatással vannak. A fejlesztők és a dizájnerek nagyon jó munkát végeztek, változatos és részletesen kidolgozott cuccokat vásárolhatunk, illetve a színösszeállítást is kiválaszthatjuk. Ez már hosszú ideje hiányzott a sorozatból, mert én például kifejezetten szeretek ezzel bíbelődni. Viszont nem olcsó mulatság, úgyhogy érdemes már első körben felhúzni a főhadiszállásként szolgáló Cafe Theatre-t és az összes Social Hubot, hogy dőljön a Livra rendesen.
A negyedik "pénznem" lényegében egy képességpont-rendszer, amivel Arno különleges tulajdonságait tudjuk pimpelni. Ezek között sok olyan van, ami a korábbi epizódokban alanyi jogon járt, most viszont meg kell dolgozni érte. Osztottam-szoroztam és nagyon valószínű, hogy minden képességet nem fogunk tudni megvenni, úgyhogy tessék szépen okosan, a játékstílusnak megfelelően összeválogatni a szkilleket.
...küzdelmes
A hatalmas felfedezhető terület persze tele van ellenséggel, akik nemcsak a küldetések során akarnak minket megölni, hanem még békés városnézés közben is folyamatosan zaklatnak. A korábbi részekhez képest annyi a különbség, hogy itt még jó eséllyel is indulnak, mert az átdolgozott harcrendszer miatt lényegesen nehezebb lett több katona ellen helytállni. Az Assassin's Creedekben megszokott blokkol-öl formula már nem olyan effektív, kicsit átgondoltabban kell harcolni, de persze még így is ismerős lesz a rendszer. A másik nagyobbacska változtatás, hogy az alapvetően lopakodásra építő játékban most már lehet. Azaz van rá egy gomb. A mechanizmus olyasmi, mint egy lecsupaszított Splinter Cell, csak épp nem működik tökéletesen; például gyakran nem tudsz fedezékről fedezékre ugrani, illetve sarkokon befordulni, úgyhogy egy idő után az egész lopakodás egy végtelenül kellemetlen táncba torkollik, mert a karakternek fogalma sincs, hogy mit akarsz tőle. Az irányítás már a sorozat kezdete óta meglehetősen problémás, a karakter az istenért sem akar odaugrani, ahova szeretnél, viszont mindenre felszalad, amire nem akarod. Ez is olyasmi, amit így a hetedik rész környékén már igazán kinőhetne az Assassin's Creed.
Jó, de akkor most elbukott a forradalom?
Nem. El nem bukott, viszont - ahogy az a forradalmaknál már csak lenni szokott - nem érte el teljesen a célját. Az Assassin's Creed Unity tele van jó ötletekkel, amiket a Ubisoftnak mindenképpen tovább kell vinnie a következő részekre, viszont ennél lényegesen kidolgozottabb formában. Az Assassin's Creed széria előtt még sok boldog év áll, és biztos vagyok benne, hogy a Ubisoft képes lesz megalkotni a tökéletes részt, de ez most nem az. Majd talán jövőre.
Most pedig ti jöttök. Nektek hogy tetszett az Assassin's Creed Unity?
Az Assassin's Creed Unity teszt a játék PlayStation 4-es példánya alapján készült, amit a Ubisoft magyar forgalmazója, a PlayOn bocsájtott rendelkezésünkre.
