Hosszú idő telt az Assassin's Creed széria eddigi leggrandiózusabb része, a 2020-as Assassin's Creed Valhalla óta, igazából ennyit még sosem kellett várni egy új részre. Korábban ugyebár az Assassin's Creed II-től fogva évente jöttek az új AC-k, majd elérkeztünk a nagy stílusváltáshoz, a Syndicate utáni Assassin's Creed Originshez, ami 2017-ben jelent meg, így a 2016-os esztendő teljesen kimaradt. 2018-ban aztán jött az Odyssey, majd a már említett Valhallára megint két teljes évet várhattak a rajongók.
Jelenleg pontosan tudjuk, hogy a Ubisoft jóformán a cég teljes jövőjét erre a franchise-ra teszi fel, és nem kevés projekt áll fejlesztés alatt. Ilyen a virtuális valóságba elkalandozó Assassin's Creed Nexus VR, a mobilokra érkező Assassin's Creed: Jade, illetve a következő nagy, flagship címek, a feudális Japánban játszódó Assassin's Creed: Codename Red és a misztikus Assassin's Creed: Codename Hexe.
Nagy tervekből tehát nincs hiány, de az idő pörög, valamit pedig addig is adni kellett az istenadta népnek. És ez a valami lett az Assassin's Creed Mirage, ami sok régivonalas rajongó szívét fogja megdobbantani, és simán képes lehet arra, hogy olyanokat is visszacsábítson a sorozathoz, akinek egyáltalán nem volt ínyére a most mögöttünk hagyott trilógia.
Nosztalgia maximumra pörgetve
A Mirage kapcsolódik ugyan a Valhallához, hiszen az előző játékban megismert Basim Ibn Ishaq fiatalabb kalandjait meséli el nekünk, de ez a kapocs minimális, és ne is számítson senki arra, hogy esetleg most kapna meg olyan nagy megfejtéseket, amikre még vágyott volna a Valhalla végigjátszása után. Önmagában is teljes mértéken élvezhető a Mirage, ami nem tartalmaz semmiféle jelenkori szálat sem, szóval azok, akiket a sorozat ezen vonala teljesen hidegen hagyott eddig is, most végre örülhetnek.
A sztori tartogat pár csavart, főleg a történet vége felé, de egyrészt a legnagyobb fordulatra azért eléggé számítani lehet, másfelől úgy összességében is nem a narratíva lesz az, amiért az ember szívesen leül majd a Mirage elé. Nem arról van szó, hogy rossz lenne a történet, vagy baj lenne az írással, egészen egyszerűen érződik, hogy ez a játék eredetileg egy DLC-nek készült, és csak utólag lett bővítgetve. Ez tetten érhető persze a narratíva mellett a játékmenetben is.
Basim felett először fiatal tolvajként vehetjük át az irányítást, majd nem túl meglepő módon úgy alakulnak az események, hogy tagjává válik az aszaszinok elődjének tekinthető, Hidden Ones nevezetű szervezetnek. Nyilván megint bejön a képbe a Ősök Rendje, az a csoport, akikből később a templomosok is lettek, Basimnak pedig jó aszaszinhoz méltó módon le kell vadásznia a rend egyes tagjait. Ezek a vadászatok pedig most tényleg a régi időket idézik, és ez nagyon jó dolog.
Abszolút érezhető, hogy ezt a játékot az Assassin's Creed széria 15. évfordulójára szánták, a Mirage minden ponton a legelső epizódhoz próbál kapcsolódni. A helyszín Bagdad és környéke, a korábbi hatalmas bejárható területek után pedig most végre felüdülés lehet a könnyen belátható, kicsi, családias játéktér. Ez a gyakorlatban pár bagdadi kerületet és a várost körülölelő sivatagot jelenti. Még egy kékes filtert is be lehet egyébként kapcsolni annak érdekében, hogy teljes legyen a retró hatás, és újra az első, 2007-es AC idejébe tudjuk képzelni magunkat.
Sunnyogás felsőfokon
Amikor arról volt szó az előbb, hogy nem világbajnok a narratíva, az egész játékon átívelő fő történetszálra gondoltunk, ellenben az apróbb részletek, az egyes kiiktatandó rendtagok köré szőtt sztorik egészen jók, a játékmenetbeli megvalósítás pedig konkrétan parádés. Végre-valahára nem csak alibi lesz a lopakodás, nem lehet, vagy legalábbis nem ildomos fejjel a falnak rohanni és óriási mészárlást rendezni. Okosan meg kell tervezni az akciókat; már az is egy külön feladat lesz, hogy rájöjjünk, mi a lehető legoptimálisabb módja az adott célpont lakhelyéül szolgáló épület megközelítésének. Persze a szokásos "madárdrón" most sem maradhatott ki a buliból, de ha egy mesterlövész csücsül valamelyik tetőn, rá nem igazán számíthatunk. Van viszont ezer más módja a sunnyogásnak. A szépen lassan feloldható eszközök, a dobótőrök, fúvócsöves altatónyilak, bombák és csapdák mind-mind komoly helyzeti előnyhöz juttathatnak minket, de ezeken felül is sok trükköt be lehet még vetni.
Az egyik legalapvetőbb játékmechanika a zsebmetszés lett, egy csomó járókelőt meg tudunk szabadítani az erszényétől, az így szerzett csecsebecséket pedig pénzé tudjuk tenni a piacon, illetve elemelhetünk a gyanútlan balekoktól különféle tokeneket is. Összesen háromféle token került a játékba, ezek válogatott jóságokra használhatók fel. Van, amivel olcsóbb lesz az árusok portékája vagy kinyithatunk zárt ládikókat, másokkal leszedhetjük a fejünkre kitűzött vérdíjat, vagy akár megvesztegethetünk zsoldosokat, hogy álljanak mellénk a harcban. Érdemes jó sok tokent betárazni, mert könnyen lehet, hogy egy fő misszió esetében le kell kenyereznünk valakit, hogy segítsen bejutni egy palotába, vagy simán csak vonja el az őrök figyelmét.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
A mellékküldetések, melyekből elég sokat fel lehet venni, nem annyira összetettek, mint a fő sztorimissziók, de legalább változatosak, itt is kiélték a kreativitásukat az alkotók. Nem fogja az ember unottan elnyomkodni a dialógusokat, és ez egyébként már csak azért sem ajánlatos, mert ezeknél a küldetéseknél is figyelni kell. Ha az ember csak eszetlenül kattintgat, könnyen elveszítheti a fonalat, a Mirage pedig nem fogja annyira a kezünket a nyomozásoknál, hogy ezt megengedhessük magunknak. Nem kell persze azért egyből Sherlock Holmesszá változunk, de mindenképp örömteli, hogy nem lett elmismásolva a nyomgyűjtős, agyalós rész sem.
Villan és hárít a tőr
Van azonban néhány olyan része a játéknak, ami megosztó lehet. Ilyen például a harc. Nem teljesen a korai AC-k harcrendszerét kapjuk vissza, inkább a régi és az új megoldások mixe az, amit a Mirage kínálni tud. Basim egy tőrrel és egy karddal van felfegyverkezve. Előbbivel hárítani tudja az ellenfelek csapásait, ha pedig így megtántorítja őket, akkor a gyengébb katonákat egyből ki is végezheti. Ha azonban egy olyan támadást indít meg ellenünk egy katona, mely során vörösen elkezd izzani a teste, esélyünk sincs a hárításra, ilyenkor a kitéréshez kell folyamodnunk. Basim staminával is rendelkezik, ami gyorsan újratöltődik, de a támadásaink is ebből táplálkoznak, és elég nagy a baj, ha pont kifogyunk belőle, és nem tudunk keményen odacsapni. Érdekes megoldás, hogy a light és heavy attack egyetlen gombra került, a nagyobb suhintáshoz mindössze hosszabban kell lenyomva tartani. A legnagyobb ellenfeleket csak hátulról lehet megsebezni, ez pedig szűk tereken kifejezetten zavaró tud lenni, itt nincs elég helyünk rendesen manőverezni.
A harcról összességében az mondható el, hogy megvan benne a régi, ritmusjátékszerű monoton vonal, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog. Ezen nem segít az sem, hogy az ellenfelek kifejezetten ostobák. Egyébként nem csak az összecsapások során derül ki az, hogy észből nem osztottak a katonának sokat, hanem akkor is, ha lapulva elkezdjük levadászni őket. Eddig azért legalább azt észrevették, ha a közvetlen közelükben megöltünk valakit, most három centire az orruktól is gyilkolhatunk, és lehet, hogy fel sem tűnik nekik.
Fontos észben tartani, hogy ez már nem egy akció-szerepjáték, így nincsenek tapasztalati pontok vagy szintlépések sem. Képességfát azért kapunk, az itt elosztható skill pontokat pedig különféle fő- és mellékküldetések teljesítése után osztja ki a játék. Kicsit nehezebb így előre tervezni, illetve nem lehet túltápolni a karakterünket sem. Ugyanez igaz a felszerelésekre. Összesen hétféle kard, tőr és páncél szerezhető meg a játékban, ezek közül mindent kétszer tovább lehet fejleszteni, hogy ezüst, majd arany szintre érjenek. Ehhez viszont nem elég megszerezni egy maréknyi nyersanyagot, szükség van a konkrét fejlesztési tervrajzra is, amit vagy egy jól eldugott láda rejt, vagy egy küldetés jutalmaként lehet a miénk. Megszerezhetők még bizonyos outfitek is, ezek csak a küllemünkön változtatnak, illetve persze a transmog sem marad el, szabadon váltogathatjuk az egyes kinézeteket, megtartva más cuccok bónuszait.
A felszerelések leginkább extra képességeikben térnek el egymástól. És itt ki kell térnünk a Deluxe Editionben lapuló Prince of Persia ihletésű cuccokra is, melyek messze nem csak kozmetikai apróságok. Az így megszerezhető páncél, tőr és kard messze a játék legerősebb arzenálját biztosítják, ugyanis egyrészt harc közben lassítják az időt, másfelől gyógyítják is a főhőst. Mindig visszás, ha egy extra kiadáshoz olyan bónuszokat adnak, amitől erősebb lesz a karakterünk, hiszen így pont a játék előre gondosan kitalált fejlődési ívébe rondítanak bele. Ekkora előnyt viszont tényleg ritkán kap játékos, mint amit a Prince of Persia szett jelent a Mirage-ban, főleg a játék korai szakaszában, amikor még nincs meg az embernek minden képessége és kütyüje.
Kis kalapálás még nem árt
A Mirage-et Xbox Series X-en teszteltük, elsősorban teljesítménymódban játszottunk vele, és Bagdad így is nagyon szép volt. Semmivel sem szebb, mint három éve a Valhalla tájai, de szép. Épp a Ubisoft egyik fejlesztője mondta nagyjából egy évtizeddel ezelőtt, hogy kifejezetten jó, amiért csak 30 fps-sel futnak a játékok, hiszen ez egy jóval filmszerűbb élményt nyújt. Nos, szerencsére ezt ma már maguk a játékosok dönthetik el, a számukra kedvező döntés meghozatalához azonban létszükség, hogy minden klappoljon technikai téren. Sajnos egyelőre a Mirage esetében nem ez volt a helyzet, olykor teljesítménymódban is nagyon csúnyán be tudott szaggatni a játék, és nem volt ritka a screen tearing sem. Pár patch mindenképpen kelleni fog még ide, de ez igaz volt a korábbi részekre is.
Az Assassin's Creed Mirage úgy is kivégezhető nagyjából 20 óra alatt, hogy az ember megcsinál minden mellékküldetést és összeszedi az összes gyűjthető cuccot. Ez egy nyomott áron megjelenő, 17500 forintos játék esetében azért nem kevés, sőt, kifejezetten tartalmas kalandot kínál ennyiért a Ubisoft. Jobb lett volna persze, ha a játék a minimálisnál többet is hozzá tud tenni a nagy AC-kánonhoz, ha kapunk valamiféle komolyabb visszacsatolást a Valhalla elég komplex történetéhez, vagy netán előremutatást a jövő tekintetében, de ez most kimaradt. Ettől függetlenül a Mirage remek élményt tud majd nyújtani azoknak, akik a "régi" Assassin's Creed élményt keresik már jó ideje, és nem egy monumentális akció-szerepjátékra vágynak, hanem egy lopakodós, orgyilkolós akció-kalandjátékra. Ők pontosan ezt fogják most megkapni, és már épp itt volt az ideje annak, hogy nekik is jusson öröm.
