A 4X-műfajba tartozó körökre osztott stratégia, a Civilization 1991-ben indult hódító útjára Sid Meier gyermekeként, majd egyre jobban bebetonozta magát a zsánerben, és manapság már a Firaxis Games gondozásában, a 2K Games kiadásában egy hatalmas rajongótábort szolgál ki, szinte egyeduralkodóként. Néha azért felbukkan egy-egy trónkövetelő, mint például a 2021-es Humankind, amellyel a Sega és az Aplitude indított támadást a korona megszerzése érdekében, vagy most az Xbox Game Studios és az Oxide Game együttműködésében megvalósult Ara: History Untold.
A fejlesztőcsapat amellett, hogy igyekezett kipipálni a játékosok azon elvárásait, amelyeket egy ilyesfajta cím felé támasztanak, új mechanikákkal próbálta meg feldobni a műfaj bevált megoldásait. Nézzük, hogy sikerült-e utolérnie vagy akár túl is szárnyalnia a Civilization szériát.
Amikor Nagy Sándort Jeanne d'Arccal kalapálod el
A világuralmi törekvéseink felé vezető úton az első lépés az uralkodó, és ezáltal a nemzet kiválasztása. A világ legkülönbözőbb pontjairól származó, legendás történelmi alakok közül bökhetünk rá egyre, köztük olyanokkal, mint George Washington, Nofertiti, Nikolausz Kopernikusz, Dzsingisz kán, Julius Caesar, Nagy Károly vagy éppen Eva Perón. Döntésképtelenség esetén segíthet az az opció, hogy a gép véletlenszerűen dob ki egy nevet a kalapból. Összesen 42 uralkodóból áll a felhozatal, és mindegyiknél van háromfajta megjelenés, de ami még egyedibbé teszi őket, azok az adottságok.
Ezek befolyásolják, hogy milyen bónuszokkal számolhatunk majd az adott személy képében regnálva, ami befolyásolja a játékmenetet is. Az I. Perzsa Birodalom élén álló I. Xerxész (aki a 300-ban is felbukkant a spártaiak ellenfeleként) például nagyobb haderőt tarthat fent, és olcsóbban indíthat háborút, cserébe viszont kevesebb tudást termel a főváros számára, míg az ausztrál orvosi zseni, Howard Florey esetében épp ennek ellenkezője áll fenn: pacifista, ami negatív hatással van a haderejére, viszont a tudás és kutatás kapcsán előnyt élvez. Amikor első alkalommal indítjuk el a játékot, akkor nyilván még fogalmunk sincs, hogy melyikkel járunk jobban, és melyik a legoptimálisabb, de a tutorial végigvezet a mechanikákon, és a következő végigjátszással már okosabban, logikusabban, stratégikusabb megközelítéssel futhatunk neki a világuralomnak.
Persze a stílusunkhoz passzoló, sajátos vonásokkal rendelkező vezetők, vagy épp a győzelmi kondíciók sokszínűsége ma már lényegében elvárás a játékosok részéről egy ilyen műfajban induló videojáték esetében, de az Oxide Games többnyire sikerrel vette ezt az akadályt. Nemcsak az uralkodói kínálat változatos, de a győzelem egyáltalán nem érhető el pusztán annyival, hogy leigázunk mindenkit vagy a miénk a legfejlettebb gazdaság: nagyon helyesen több elemből (harc, vallás, gazdasági erő, kereskedés, kutatás stb.) számítódik ki az a presztízs, amivel a nemzetek közül az élre törhetünk, és végül megnyerhetjük a meccset. Ennek köszönhetően nem kell bizonyos irányokba orientálódnunk és elköteleznünk magunkat mellette, folyamatosan váltogathatjuk a fókuszt.
A játékunkat továbbá azzal is specifikusabbá tehetjük, hogy tízfajta nehézségi szint közül választhatunk (a földesúr a legkönnyebb, a császár a legnehezebb), részletesen beállíthatjuk a térképet, a random kiválasztott rivális nemzetek számát, valamint sajátosságait, de akár megszabhatunk körlimitet, belőhetjük a növényzet, állatvilág és ércek mennyiségét, és ki-be kapcsolhatjuk a véletlenszerű technológiák húzását, illetve az emberi játékosok kiselejtezését is.
Az Ara: History Untold az erős alapokat azzal az érdekes mechanikával fejeli meg, hogy korszakokból álló fejezetekre, lényegében fejlődési mérföldkövekre osztja a mérkőzést, és amint három nemzet elér egy nagyobb csúcspontot, a legkevesebb pontszámmal rendelkezők kihalnak, eltűnnek. Ez folyamatosan fejlődésre, tettekre sarkall, ráadásul az összképet megbolondítja az is, hogy szó sincs arról, hogy meg kell várnunk, amíg a többi nemzet lép, szimultán zajlanak a körök. Ez, valamint a proaktív gondolkodásra ösztönző játékmenet új színt visz a megszokott 4X-élménybe, miként az is, hogy a megszokottnál részletgazdagabb látvány és egy olyan mozgalmas, zoomolható térkép fogad a belépéskor, aminél minimadarak és -repülők szelik az eget, gyerekek szórakoznak, vadak kószálnak, emberek végzik a munkájukat vagy éppen felderítők vadásszák a ragadozókat.
Van abban valami egészen lebilincselő, ahogyan a különféle erőforrásokkal és természeti adottságokkal rendelkező régiók közül választva bővítjük a városkánk határait és közelről nézzük, hogyan gyarapodik. Egyébként mindez vonatkozik az Azure szerverekre támaszkodó online multiplayerre is, amiben éppúgy lehetséges, hogy naponta csak egy kört tudunk le, mint az, hogy félpercenként lépnünk kell (ráadásul az sem tragédia, ha valaki kilép, mert az AI veszi át a helyét, nem szakad meg a meccs).
Oszd meg és uralkodj magadon
Az Ara alatt az a grafikus motor dolgozik, ami az Oxide előző címe, az Ashes of the Singularity alatt is, a Nitrous Engine pedig lehetővé teszi, hogy hatalmas térkép táruljon a szemünk elé stratégiához képest is tekintélyt parancsoló részletességgel, ami igencsak feldobja a játékélményt. A teljesítményre azonban negatív hatással lehet, amikor már jó néhány körön túl vagyunk, ugyanis minél fejlettebb birodalmat igazgatunk - és ezáltal velünk szimultán számos más nemzet is -, annál hajlamosabb a PC-s változat alkalmanként belassulni, megreccenni magasabb beállításokon (ezt valószínűleg nem kell bemutatni a Civilization-rajongóknak, ott is előfordul ilyesmi), de szerencsére sosem annyira, hogy játszhatatlanná váljon tőle a játék, további frissítésekkel ez orvosolható.
A térkép könnyen átlátható, az erőforrások állapota és termelése egyszerűen nyomon követhető, és a felhasználói felület is eleinte kezdőbarátnak tűnik, és ha nem akarunk mélyebben elmerülni a játék alapját adó gazdaságban, akkor nem is bonyolódik, de a rengeteg termelési lánc, az egymástól függő kézművesek kezelése egy idő után átcsaphat a fejünk felett. Értesítések vannak ugyan, és egy menüpontban vagy a városnézetben manuálisan is kezelhetőek ezek, de hasznos lett volna egy olyan nézet, amiben láthatjuk a folyamatot és azt is, hogy hol akadt el a termelési lánc. Ezt leszámítva a fejlesztések és a gyártások is többnyire zökkenőmentesen monitorozhatóak, és mikromenedzselésre sincs olyan mértékben szükség, hogy zavaróvá váljon, káoszba fulladjon.
A 4X (eXplore, eXpand, eXploit, eXterminate, azaz felfedezni, terjeszkedni, kitermelni és megsemmisíteni) megszokott medrében hömpölygő játékmenetet a már említett elemeken kívül színesítik a véletlenszerű események is (amikben negatív és pozitív hatású döntéseket hozhatunk, és amik játékosan tanítanak történelmet), az eszményképek (akiket tanácsadóként felfogadva extra löketet adhatunk a gazdaságunknak, mint például Homérosz), valamint a diplomácia (kereskedelmi megállapodást, kutatási együttműködést, szövetséget is köthetünk más nemzetekkel, de küldhetünk hadüzenetet és vallástalaníthatjuk is őket). Szóval igazából 5X-ről van szó: az ötödik az eXperiment, vagyis a kísérletezés. A technológiák kutatásával, új egységek gyártásával, a városok fejlesztésével és továbbiak létesítésével egyre előrébb menetelhetünk az evolúciós ranglétrán korokat átszelve, miközben folyamatosan változik a kormányzati típus is, amit koordinálunk.
Eleinte még egy törzsfőnökséggel kell beérnünk, majd a monarchia következik és egyre modernebb berendezkedésekre bólinthatunk rá: ez szintén befolyásol olyan fontos elemeket, mint a városok száma, az alapbónuszok, a politika vagy éppen az adó mértéke. És akkor a diadalokról, valamint a mesterművekről nem is beszéltünk, mint például a Stonehenge vagy a Rodoszi kolosszus, amik rengeteg nyersanyagba kerülnek és sokáig épülnek, de ha egyszer elkészülnek, akkor nagyban megnövelik a presztízsünket.
Kecsegtető az összkép, de a gyakorlatban nem minden mechanika működik zökkenőmentesen. A többi nemzettel való kapcsolattartás egy idő után meglehetősen sekélyessé és monotonná válik, és a rendszer feleslegesen küld értesítéseket a hozzánk fűződő viszonyuk változásáról, de abban sincs több móka, amikor harcra kerül a sor, mivel egy szimpla csúszkán láthatjuk a küzdelem állását a köröket pörgetve. A csatanézetnél sem vár túl sok izgalom, a 3D-szimuláció elsőre jópofa, de ahhoz túlságosan is fapados, hogy hosszabb távon is lekösse a figyelmünket. Akadnak ugyan formációk és harci bónuszok, amik megbolondíthatják a végkimenetelt, továbbá bizonyos fokú gerillataktika is alkalmazható, de a legtöbbször az nyer, akinek nagyobb létszámú, erősebb egységekből álló serege van.
Jó lett volna, ha a terepviszonyok komolyabb hatással lettek volna ezekre az összecsapásokra, és nem merül ki annyiban a szerepük, hogy hol kelhet át a hadsereg - jó pozicionálással például le lehetett volna küzdeni a létszámfölényt (elég csak a bátor spártaiakra gondolni). Az egységek egyébként szintet lépnek, de nem lehet őket testre szabni vagy manuálisan fejleszteni, automatizált a dolog. Ahogyan a harcokban, úgy a vallásban sem merültek el mélyebben a fejlesztők: a hit terjesztéséért kapott bónuszok üdvözölendők, de amikor misszionáriusokat és hasonlókat küldünk prédikálni más városokba, nem látni, hogy körről-körre ez milyen hatással van az adott nemzet megtérítésére (csak már az eredményt), és látszólag nem befolyásolja a diplomáciai kapcsolatokat sem a vallástalanításon kívül, ami bizalomvesztést okoz. Laposnak érződik mindkettő.
Ezt Püthagorasz számította ki
Az Ara: History Untold érkezése üde színfolt a palettán és nagyon helyes, hogy akadnak a Civilizationnek kihívói, hiszen a verseny remélhetőleg arra készteti a Firaxis Games munkatársait, hogy ne kényelmesedjenek bele a 2K szériájának fejlesztésébe, amiből a játékosok csak profitálhatnak. A trónfosztás viszont egyelőre elmaradt. Való igaz, vannak az Oxide Games stratégiájában üdítő elemek, amik feldobják a bejáratott sémákat (például mennyire király már, hogy az elbukott nemzetek után kifosztható városromok maradnak és a felszabaduló nyersanyagok orvosolják a műfaj azon hibáját, hogy a játék túl korán válik unalmassá vagy nyerhetetlenné?), de az Ara nem elég erős és komplex ahhoz, hogy felvegye a harcot a nagyágyúkkal.
Viszont azokat megszólíthatja, akik számára új a 4X műfaj és meg akarnak ismerkedni vele, az abba való bevezetésként pedig a hibái, gyermekbetegségei ellenére jól funkcionálhat. Pláne, hogy magyar felirat is van, így a hazai játékosoknak még könnyebb lehet a beletanulás. És ne feledjük, hogy Róma sem egyetlen nap alatt épült fel, szóval ha a Microsoft ezután is bizalmat szavaz a csapatnak, az Oxide olyan további rendszerekkel, mechanikákkal bővítheti az Ara: History Untoldot, amik még jobban kikupálhatják a koncepciót (például csiszolhatnak a harcokon és a diplomácián, hogy változatosabbak legyenek), az esetleges folytatás pedig már kiforrottabb lehet ezáltal. Remélhetőleg megérjük. Addig is, ha van Game Pass-előfizetésetek, mindenképpen tegyetek vele egy próbát.
