Anno 1404 - Teszt

A tizenegyedik évébe lépett Anno sorozat mindig is egy város felépítéséről, fejlesztéséről, folyamatos csinosítgatásáról, gazdaságunk menedzseléséről és a kereskedelemről szólt. A jól bevált recepten semmit sem változtató Related Designs az Anno 1503 kiegészítőjének megjelenését követően vette át a Wilfried Reiter által kitalált széria pátyolgatását, így a három évvel ezelőtt megjelent Anno 1701-et már nekik köszönhettük. A kritikusok szerint túl egyszerűre és könnyűre sikeredett rész után most a felhasználóbarát megközelítés mellett az összetettség növelése volt a cél. Elárulhatom, hogy ezt az akadályt is játszi könnyedséggel vették a fejlesztők. A több tucat terméknek, a logikusan szőtt termelési láncoknak, a szaracén kultúra és technológia beépítésének hála az Anno 1404 a legvérmesebb rajongók elvárásainak is eleget tesz anélkül, hogy elriasztaná az abszolút kezdőket.

Mindenkinek megvan a maga keresztje

Történetünk az Úr 1404. esztendejében veszi kezdetét (minő meglepetés!), amikor is Lord Richard Northbrough kisebb birtokot ajándékoz egyik hűbéresének (ezek lennénk mi) azzal a feladattal, hogy a gyengélkedő uralkodó lelki üdvéért emelendő katedrális építéséhez szükséges nyersanyagot biztosítsa. Az unalmasnak induló küldetés néhány köbkilométer fa kitermelése és apróbb futárfeladatok abszolválása után váratlan fordulatot vesznek az események, ugyanis megjelenik Guy Forcas, a hatalomvágyó Lucius bíboros ölebe, s mindent egy közelgő keresztes hadjáratnak rendel alá. (Készüljetek rá, hogy a kampány során több tucat elsődleges és másodlagos feladatot kell a zászlóshajó segítségével teljesíteni.) Lord Northbrough sejti ugyan, hogy unokafivére aligha akarhatja leigázni a békés szaracénokat, de egyelőre nem mer szembeszállni az uralkodó betegsége miatt szinte teljhatalommal rendelkező bíborossal, s annak csatlósaival. A műfajhoz mérten szokatlanul szórakoztató történetben többek között egy félrevezetett lovagina... izé, nőnemű lovag, vagy mi a szösz, egy emberbarát barát, egy jóságos nagyvezír és egy kegyetlen haramia is fontos szerephez jut. A végkifejletig azonban hosszú út vezet, amin az első bátortalan lépéseket nagyobb biztonsággal teheti meg az, aki úgy dönt, hogy végigolvassa ezt a cikket.

Talpalattnyi föld

A középkor uralkodó társadalmi rendszere, a feudalizmus hatalmi forrása a föld volt. Az Anno 1404-ben ez a siker kulcsa is egyben. Ahhoz tehát, hogy lerakjuk első településünk alapjait, ahhoz, hogy fakitermelésbe kezdjünk, kendert, gabonát vessünk, bányát nyissunk, uralnunk kell a szükséges földterületet. A jövendő város központjául szolgáló piactér hatóköre nem nyúlik túl a horizonton, ezért azt újabb és újabb kereskedelmi épületek felhúzásával bővíthetjük ki. Amennyiben egy épületre kattintunk, a felugró ablakban tájékozódhatunk annak funkciójáról, fenntartási költségeiről, s azt is jól láthatjuk, mekkora területre fejti ki hatását. Miután a település lakói (parasztok, polgárok, nemesek) mind társaságra vágynak, csakis egy-egy piactér köré érdemes lakóházaikat felhúzni. Fontos tudni, hogy minden egyes épületet be kell kötni az úthálózatba, legyen szó valamilyen közfeladatot ellátó, termelő vagy egyszerű lakóépületről. Ennek hiányában nem kezdi meg működését, ám a játék rendszeresen figyelmeztet rá, így nem hiszem, hogy bárkinek gondja adódna ezzel. Az idő előrehaladtával, a népesség növekedésével párhuzamosan egyre több és több szükségletet kell kielégíteni annak érdekében, hogy városunk lakói feljebb kapaszkodhassanak a társadalmi ranglétrán. A test (étel-ital) és a lélek (hitélet) táplálékának biztosítása, illetve a társasági élet feltételeinek megteremtése alapvetően elegendő az emberek boldogságához. Egy idő után azonban szórakozásra is vágynak, jobb minőségű ruházatra, esetleg felhalmozható vagyontárgyakra, vagy biztonságos környékre.

Alattvalóink boldogságához megfelelő körülményeket teremthetünk akkor is, ha a csúszkával állítható adókulcsot soha nem mozdítjuk ki a legkedvezőbb, sötétzöld sávból. Ha így teszünk, állandóan vigyorognak majd, mint a tejbetök, ami nem csak az elfogyasztott alkoholnak tudható be. Amennyiben mégis adóemelés mellett szavaznánk, akkor van az az összeg, amit már nem hajlandóak kifizetni, inkább szedik a sátorfájukat, s elhagyják a várost. Az adóterhek emelése helyett célszerű inkább a megtermelt, vagy előállított javakkal kereskedni. A közgazdaságtan alapjai kezdőknek című kézikönyv útmutatásait követve nem lepődhet meg senki azon, hogy a nyersanyag (fa, faszén, kőszén, kender, gabona, vasérc stb.) még nagyobb mennyiségben exportálva sem hoz jelentékeny bevételt, ellenben egy-egy hajórakomány késztermék több ezerrel növeli a kincstárban csörgő aranyérmék számát. Ez ugyebár teljesen logikus, hiszen az alapanyagból készített félkész, vagy késztermék a hozzáadott munka értékével növelve jóval többért adható el. Példának okáért a vasércből szén hozzáadásával nyersvasat állíthatunk elő. Szenet bányászhatunk is, de ha épp nincs megfelelő lelőhely (ezeket apró csillék jelölik a hegyes részeken), akkor faszenet kell használnunk. A nyersvas már többet ér, mint az érc, de ha igazán sok pénzt szeretnénk keresni, és nem mellesleg biztosítani településünk fejlődését, akkor az építkezéshez nélkülözhetetlen szerszámokat, és a háborúskodáshoz szükséges fegyvereket kovácsoltathatunk belőlük.

Élet a sivatagban

 

Az Anno 1404 legnagyobb újdonsága a mesés Keletben rejlik. A felettébb gyanús okokból indított keresztes háború során fokozatosan felfedezett világ lakói egy idő után szövetségeseink lesznek, majd többen közülük alattvalóink is. A félnomád népnek teljesen más igényei vannak, mint európai testvéreiknek. A közösségi élet színteréül szolgáló piac, majd később a vallás gyakorlásának lehetősége náluk is fontos az elégedettséghez, ám táplálkozás tekintetében például látványos eltéréseket tapasztalunk. Muzulmánok lévén nincsenek rákattanva az alkoholista európaiakkal szemben a sörre, vagy az almaborra, helyette inkább kecsketejet fogyasztanak.
Annak, hogy az európai civilizációnál számos téren fejlettebb szaracénok is bekerültek a játékba, a változatosság mellett a minimálisra szorított történelmi hitelesség is az oka. Ahogy a valóságban is, bizonyos társadalmi rétegek (nagypolgárok, nemesek) igényeinek kielégítésére már korántsem volt elegendő az európai manufaktúrák kínálata. Selyem, kárpit, festékanyag, fűszer, díszítéshez használt kvarckristályok és mozaikdarabkák, csupa olyan termék, amit csak a keletiektől lehet beszerezni, vagy az ő technológiájukkal az ő területükön előállítani.
Muzulmánokat egyébként a játékban csak sivatagos szigetekre tudunk telepíteni, ahol az ültetvények termelékenységén nagymértékben javíthatunk úgynevezett nóriák (öntözésre szánt vízkerekek) bevetésével, amelyek rövid idő alatt oázist varázsolnak a homokdűnék helyére.

Tengeri patkányok

Jelen írás tárgya a sorozat korábbi epizódjaihoz híven szoros kapcsolatot ápol a vízzel, abból is a sósabbik fajtával. Miután a térképeket úgy alakították ki, hogy legalább két-három sziget található rajtuk, ezért hajó nélkül úgy éreznénk magunkat, mint gyalogosan Kanadában, elveszve. Az első hajónak csúfolt ladikunk sok mindenre még nem alkalmas azon túl, hogy néhány tonna árut képes A-ból B-be szállítani, de ugyanolyan büszkén hasítja orrával ketté a hullámokat, mint a legnagyobb csatahajók. Amint kifut a kikötőből, belekap a szél a vitorlákba, és addig dagasztja őket, míg a kijelölt célhoz nem ér. Ekkor lassan megszűnik a víz hajótest körüli fodrozódása, bevonják a vitorlákat és elkezdődhet a rakodás. Apropó, víz!
Már az első képek és videók láttán nagyot koppant az állunk, amikor megpillantottuk, miként sikerült megjeleníteni az éltető elemet ebben a játékban. Az már nem irreális elvárás, hogy a hullámok megtörjenek a sziklákon, néhány lábnyira elöntsék a homokos partot, majd visszahúzódjanak. A tengerbe került testeknek (hajók, nagytestű halak, cetek stb.) láthatóan van tömegük, vízkiszorításuk, roppant látványosan szelik a hullámokat.

Minden dicsérő szó ellenére kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a víz még mindig nem viselkedik vízként. Talán még éveket kell várnunk arra, hogy a folyadékszimuláció elérje azt a szintet, amikor már meg lehet különböztetni egymástól az anyagok sűrűségét, s nem lesz az embernek az az érzése, hogy valójában higanyt bámul víz helyett.
Visszatérve a rakodáshoz, akár megtölteni, akár üríteni szeretnénk a hajóteret, a rakományra vagy a kikötői raktárépületre kattintva választhatjuk ki az óhajtott árut, amit tonnás, tíztonnás tételben, netán a hajó kapacitását maximálisan kihasználva mozgathatunk ide-oda.
A nyersanyag, a félkész, illetve a késztermékek biztosítása elengedhetetlen településeink működőképességének fenntartásához. Amit nem sikerül a kiindulásként kapott szigeten megtermelni vagy előállítani, azt máshonnan kell beszerezni. Ez történhet gyarmatosítás útján (elegendő egy raktárépületet felhúzni egy lakatlan földdarabon), vagy kereskedelem révén. Az európai partnerektől az esetek többségében korlátozás nélkül vásárolhatunk, míg a szaracénoktól csakis akkor tudjuk megszerezni a kiszemelt árut, ha már megváltottuk a kereskedelmi jogot arra az árucsoportra, amibe sorolják. Kereskedelmi joghoz becsületpontok feláldozásával jutunk, aminek módjáról külön dobozban olvashattok részletesebben.
Ha már egynél több hajónk van, akkor felmenthetjük a teherszállítás alól a részfeladatok végrehajtásához elengedhetetlen zászlóshajónkat. Rendszeres utánpótlás végett, főként akkor, ha nem vásárolt, hanem máshol előállított termékekről van szó, érdemes kijelölni egy-egy kereskedelmi útvonalat. Külön menüben adhatunk hozzá kikötőket, illetve ugyanitt állíthatjuk be, hogy melyik helyszínen mit rakodjanak ki, és mit rakodjanak be szorgos munkásaink.

A tengeri szállítás viszonylag biztonságos, és a kampány közepéig gyakorlatilag nem is kell fegyveres kíséretet biztosítanunk védtelen szállítóhajóink mellé. A három fő frakció (európaiak, szaracénok, tengeri rablók) közül a történet alakulása függvényében, no meg főként skirmish játékban bárkivel tengelyt akaszthatunk. Bár a harc valóban nem bír jelentős szereppel az Anno 1404-ben, azért nem árt, ha biztosítjuk flottánk fölényét. Az össznépesség számától függő mennyiségben elállítható hajók mérsékelten látványos, mindenféle taktikát nélkülöző összecsapásokat zavarnak le. Nincsenek látványos manőverek, nem próbálják kihasználni a kedvező széljárást, nem igyekeznek úgy fordulni, hogy teljes sortüzet adhassanak le az ágyúk, hanem csak állnak egymással szemben és az ellenséges hajóhad leggyengébb láncszemét kezdik forgáccsá aprítani. Olykor viszont csáklyázásra, és az ellenséges hajó elfoglalására is lehetőség nyílik. Némileg nagyobb kihívást jelent egy-egy őrtornyokkal védett kikötő megtámadása, de a szárazdokk felépítése után már javítható hajóinkkal „lassú víz partot mos"-taktikára építve előbb vagy utóbb csak legyőzzük az ellenséget.

A Napra lehet nézni

Emlékezetem szerint már több alkalommal is előfordult, hogy valamelyikünk szavakat nem találva dicsérte az Anno 1404 küllemét a GameStar hasábjain, hacsak éltes koromból fakadó szenilitással sújtott elmém nem űz tréfát velem. Amikor az ember gyermeke első alkalommal indítja el a játékot, borítékolható, hogy hosszú percekig csak fel-alá kolbászol a kamerával a játéktér felett, ráközelít az épülő katedrális állványzatára, tátott szájjal figyeli a metropolisz utcáin dolgára igyekvő tömeget. Emitt egy kenyérrel megrakodott kordé igyekszik a piactérre, amott kisebb dínomdánom folyik a sarki kocsmában, s hasonlóan megkapó pillanatképekkel folytathatnám az idők végezetéig. A még érintetlen erdők mélyén szarvasok kergetőznek medvékkel, az óceán vizében cetek és nagyobb testű halak úszkálnak, olykor egy-egy kardszárnyú delfin tör elő a habok közül. Hajóinkat örökké vidám palackorrú delfinek kísérik útjukon. Végezetül egészen a felhők magasságába emelkedünk a kamerával, ahol még madár se jár. Nem halljuk többé a szélmalom lapátjainak nyikorgását, a kikötői munkások rikkantásait, a minaretben imádkozó müezzin kiáltásait, sem a hajók feszülő kötélzetének ropogását, csakis a szél szűnni nem akaró zúgása marad.
Az Anno 1404 a részletek játéka, s akár a bennük lakozó ördög, akár isteni sugallat terelte a Related Designs fejlesztőit a Szentföldre vezető útra, nincs jelentősége, amíg képes bennünket hosszú napokra és hetekre a monitor elé szögezni.

2009. augusztus archív