Sokan sokféleképpen formálták a túlélőhorror műfaját, amelynek gyökerei a nyolcvanas évekig nyúlnak vissza. Kezdetben olyan, korai próbálkozások miatt futkosott a hideg a játékosok hátán, mint a The Screamer, a Shiriyou Sensen: War of the Dead vagy a Sweet Home. Később, az úgynevezett aranykor nagyjai, az Alone in the Dark, a Resident Evil és a Silent Hill okoztak álmatlan éjszakákat, majd amikor már belőlük is kifogyott a szufla, kisebb léptékű, független projektek tartották a lelket azokban, akik úgy vélik, nem (csak) attól horror a horror, hogy ólmot pumpálunk egy zombi rothadó arcába.
Erre emlékezni fogsz
Az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású horrorjátéka, az Amnesia: The Dark Descent különlegessége abban rejlett, hogy megfosztott bennünket a visszatámadás lehetőségétől. Kiszolgáltatott állapotában az ember nem is gondolhatott másra, mint hogy elfusson vagy elrejtőzzön, amikor szembetalálta magát valamilyen nem e világi rémséggel. Az ódon porosz kastély folyosóin bolyongva egy kimondottan izgalmas történet mozaikdarabkáit szedegethettük össze, miközben megtanultuk, hogy bár a fény a barátunk (a főhős, Daniel előbb-utóbb elvesztette az eszét, ha túl sokáig tartózkodott a sötétben), mégis a vesztünket okozhatja (hamarabb felfigyeltek ránk a szörnyek). Továbbá legalább egyszer mindenkivel megesett, hogy maga felé húzva az egeret addig rángatott eredménytelenül egy kifele nyíló ajtót, míg üldözője végül utolérte. PC-re ingyenesen megjelent kiegészítője, a Justine ugyanazokat a játékmechanikákat örökölte, s noha túl sok újdonságot nem mutatott fel, hangulata és cselekménye, de különösképpen a finálét megelőző reveláció miatt szintén meghálálta a rászánt időt. A széria utolsó tagja, az Amnesia: A Machine for Pigs játékmenetét érintő egyszerűsítésekért már egy másik stúdió fejlesztőit terheli a felelősség, ugyanis a Frictional akkortájt épp az új játékmotorján piszmogott, amely később a SOMA alatt debütált. A The Chinese Room alkotásában már nem kellett amiatt aggódnunk, hogy kifogy a lámpásból az olaj, nem találunk több gyufát, vagy megőrülünk a sötétben. Sőt, kukában végezte a tárgylista és a sérülések ellátására szolgáló laudánum is. A viktoriánus londoni környezetbe helyezett történet mindezek ellenére kellően felkavaróra és megrázóra sikeredett ahhoz, hogy ha duzzogva is, de képesek legyünk elnézni hiányosságait.
Minden a régi
Sajnos a Frictional a legegyszerűbb és leginkább költségkímélő megoldást választva eredeti formájukban ültette át konzolra a felsorolt játékokat. És persze nehéz helyzetbe hozott engem, hiszen valamirevaló extrák híján tényleg csak annak tudom ajánlani, akinek eddig kimaradt az életéből, de feltétlenül tudni szeretné, hogy mi fán terem a szívroham. Tekintve, hogy a The Dark Descent hatéves is elmúlt, és már bemutatkozásakor sem számított szépségdíjas alkotásnak, igencsak ráfért volna némi optikai tuning (a csomag fennmaradó darabjaira nem különben), mert 60 fps ide, full HD felbontás oda, a látvány lehangoló. Viszont legalább részben kihasználja a DualShock 4 funkcióit azáltal, hogy a lightbar hideg fehér világítása minden alkalommal nagyobb fényerejű, melegebb, sárgás árnyalatúra vált, amikor kezünkbe vesszük a lámpást. Számos játékban találkoztunk már ezzel a megoldással, és valójában nincs benne semmi eget rengető, mégis hozzájárul a megfelelő hangulat megteremtéséhez. Márpedig a nyomasztó atmoszféra, a torokszorító érzés, hogy nem vagyunk egyedül, és bármi is történjék, képtelenek leszünk megvédeni magunkat, a puritán körítéstől függetlenül még évek múltán is felejthetetlen élménnyé teszi az Amnesia kollekciót.
