Érdemes néha elszakadni a szokásostól, és más szemszögből vizsgálni a hét híreit. Most is egy ilyen vasárnap este, de ne aggódjon senki, aki nehezen szakad el a szokás hatalmától, nem maradunk így. Csak történt pár fontos dolog, ami így vagy úgy megérintett minket, gondoltam nem árt egy listát készíteni arról, hogy milyen érzés játékosnak lenni (bármit is jelentsen ez, biztos nem értünk egyet mindenben ennek kapcsán mindenkivel, bár ez nem is baj) egy ilyen hét után. Felemás.
Kezdjük a rossz oldalával.
Rossz érzés játékosnak lenni, amikor tönkreteszik a játékodat. Amikor a PSN már egy hete csak szenved, mert a DDoS támadás óta nem tér magához rendszer. Amikor még ezt sikerül megfejelni azzal, hogy eltérítik John Smedley, a SOE fejesének gépét kamu bombariadóval, akkor az ember azt érzi, hogy valami itt nagyon nincs már rendben. Az elmúlt hetekben a Microsoft Live problémái és a Sony mostani botladozása sem tett jót az egyetemes bizalomnak, de nyilván az sem tesz jót az embernek, amikor más az ő kárára szórakozik. Teljesen mindegy, hogy puhapöcsű trollokról vagy kőkemény hackerekről van szó.
Rossz érzés játékosnak lenni, amikor a játékosok trollkodása túlmegy egy határon. Jordan "Kootra" Mathewson sztorijaremek példa rá, hogy a swatting nem annyira szórakoztató jelenség. Nézni persze biztosan vicces, ha éppen empátiából semmit nem adagoltak a családi tűzhelyre, de nem kell nagyon nagy képzelőerő ahhoz, hogy az alábbi videót látva az ember rosszul érezze magát. Nem csak annak a helyébe képzelve magunkat, aki elszenvedi az esetet, hanem a rendőrök/kommandósok munkáját minimálisan tisztelve is lehet szégyellni a dolgot. (Oké, persze néha félreértésből is történik ilyesmi, például amikor rendőrt hívtak egy játékfejlesztőre, mert azt hitték, nukleáris háborút tervez).
Rossz érzés játékosnak lenni, amikor az ember a fröcsögést látja (pedig ehhez hozzászokhattunk volna, hiszen világdivat). Anita Sarkeesian olyan zűrt kavart a héten, amihez hasonló kavarodást sokkal fontosabb témák kapcsán sem láttam. És most nagyon fontos megérteni azt, hogy nem arról akarok beszélni, hogy igaza van-e, vagy sem. Mert nincs mindenben, és igazából mondhat, amit akar, senki nem lesz ettől több vagy kevesebb. Sokkal fontosabb ennél a kérdés, hogy vajon egy vita hangneme (legyen az övé, vagy a kritikusaié) meddig tekinthető normálisnak. És még nem is csak az érvelési hibákról beszélek. Miért kell a szenvedélyünk kapcsán állattá válni, ha valaki mondjuk téved, vagy csak szimplán mást gondol (ezt a jelenséget mi is ismerjük ugyebár)? Egyébként érdekes volt azt is látni, ahogy pár újságíró is reagált az egész sztorira, érdemes ezt és ezt a cikket is elolvasni, de TotalBiscuit írását is ide sorolhatnám. Aztán döntse el mindenki maga, hogy mit gondol. És ezt mondjuk éppen mindenki más is gondolhatná így.
Egy kicsit akkor sem jó érzés játékosnak lenni, amikor valaki meg akarja mondani, hogy mit is jelent igazán játékosnak lenni. Shigeru Miyamoto szánalmasnak tekinti azoknak a játékosoknak a hozzáállását, akik nem keresik a kihívást. Persze azért ebből a milliós tömegből egészen jól meg lehet élni, de hát ha már egyszer mégsem, akkor kell valami olyat mondani, ami méltatlan útkeresésnek tűnik. Legalábbis egy Nintendo nevéhez mérten egészen biztosan.
És persze lehetne akár szomorkodni is ezek miatt, de aztán eszembe jut az a sok dolog, amiért viszont nagyon jó érzés játékosnak lenni.
Nagyon jó érzés játékosnak lenni, amikor valaki annyira jó a kedvenc játékában, hogy ez lesz a munkája. Ryan ‘Realz’ Masterson például a Blizzardnál kap munkát (Associate Game Designer pozícióra vették fel), mivel a Hearthstone rendszerét már jobban átlátja, mint a fejlesztők. Nagyon jó üzenet ez, akár eSport, akár streaming, akár pro gaming kapcsán látja az ember a sikert, mindig úgy érzi, hogy szerencsés helyzet, amikor a szenvedélyünk lehet a megélhetésünk is.
Hot Off The Press - I have accepted a position as Associate Game Designer (Hearthstone) with Blizzard Entertainment. A new chapter begins...
— Ryan Masterson (@Realz_HS) August 27, 2014
Még ennél is jobb érzés játékosnak lenni, amikor kiderül, hogy valakinek a játék segített önmaga elfogadásában. Ken Worrall egy Twitch streamer, aki NoHandsKen néven főleg Diablót, World of Warcraftot és Starcraftot játszik, én bevallom őszintén, hogy daev írása előtt nem hallottam róla. Ahogy annak idején Francis története, ez is megérintett, nagyon jó volt látni, hogy a játékszenvedély, a gamer közösség ereje segített valakinek abban, hogy saját tragédiáját feldolgozza, hogy magára találjon. Ez pedig szerintem zseniális dolog.
És hát kiemelkedően jó érzés játékosnak lenni akkor, amikor olyan szakmai partnerek, mint az ELTE és a JátékosLét Kutatóközpont ráébresztik az embert arra, hogy mennyien vagyunk. Hogy a játékelmélet, a játékpszichológia, a gamifikáció messze túlmutat már azon a képen, amit magunkról vagy a gamingről képzeltünk 20 évvel ezelőtt. A héten indult közös kutatásunk talán hozzájárul ahhoz, hogy szakmai szempontból is reális képet kaphassunk a hazai játékosok szokásairól, természetesen ezt veletek is megosztjuk. A bulvárosabb hírekben rituálisan elégedetlenkedőknek pedig üzenem, hogy van itt komolyabb, szakmaibb tartalom is rendszeresen, talán találtok kedvetekre valót.
Arra is büszke a játékos szellem, amikor kiderül, hogy a játékipar nem az a gyengélkedő kis szottyadt gépezet. Igen, persze nem minden olyan már, mint régen volt, a hőskorunkban, de alapvetően mindig megújulunk valahogy. Még akkor is, ha már túl öregnek nézünk ki hozzá.
Szóval inkább ezzel a patetikus gondolattal búcsúztatnám a hetet, és természetesen a rólam elnevezett ivós játékkal koronáznám meg, egyrészt mert ez már hagyomány, amiről nem tudok leszakadni, másrészt meg most csodás felvezető képet találtam hozzá:
Olyan kis végtelen, mint a játékokba vetett hit. Szóval "Vegyetek GameStart!"
