A norvég Alexander Rybak fölényes győzelmet aratott Moszkvában az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban, a Fairytale című számmal. A srácot az Isten is színpadra teremtette (mint ahogy az alant indítható videóban látható is), ráadásul szülei szintén zenészek. Alexander Minszkben (anno Szovjetunió) született, majd amikor négyéves lett, a szülei Norvégiába vándoroltak, s itt taníttatták a kis Alekszejt hegedülni. Tegyük még hozzá, hogy jól is néz ki, jó a hangja és piszokul fiatal. A világon nők ezrei lettek bele szerelmesek, az albuma nemrég jelent meg – lássuk, mit tud.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon egyébként nem volt kétséges a győzelme: 15 ország szavazta meg nyertesnek (köztük Magyarország is), 387 pontja lett, míg a második helyen 218 pontot vitt el az izlandi zenész, a harmadik helyezett, az azerbajdzsáni versenyző pedig 207 pontot ért el. Rybak azt nyilatkozta, hogy az lett a győzelme titka, hogy nem versenyként kezelte a fellépését, hanem koncertnek – ezáltal nem másokhoz mérte magát, hanem saját magához.
Érdekesség, hogy épp a dalfesztivál szombatján tartották volna meg a moszkvai melegfelvonulást, viszont a rendőrség betiltotta azt, s aktivistákat tartóztattak le. Ehhez Alexander annyit fűzött hozzá, hogy sajnálja a történteket, viszont reméli, hogy mindenki számára nyilvánvaló, hogy épp a dalfesztivál a világ legnagyobb melegparádéja.
Befolyásoltság
No, ne kezdjünk el ezen merengeni, hogy vajon neki milyen az orientációja, hiszen ne keserítsük el a női rajongókat, inkább térjünk át magára a lemezre.
Minthogy a szülei oroszul is megtanították, ezért nem meglepő az albumon az orosz zenei befolyás: az album hetedik számában, az Abandonedben Kirill Moltcsanov egyik zenéje jelenik meg (az inkriminált zene egy 1968-as orosz filmben szerepel, a Доживем до понедельника-ban – kb. Hétfőig fogunk élni). Az albumot globalice folk-pop lemeznek nevezhetnénk, de ezen belül elég sokféle befolyás jelenik meg az oroszon kívül: rögtön a legelső szám, a Roll with the wind kelta hatást tükröz, a hatodik szám pedig egy norvég zene angolra átültetett verziója (az eredetit Henning Sommerro követte el). Az összes szám abszolút slágeres, rádióbarát, némelyiket el tudnám képzelni egy húszas évekbeli bárba is.
Ejj, de kár, de kár…
Nem mondhatnám, hogy kifolyik a lemezjátszóból: az első néhány szám pont a giccs határán egyensúlyoz (a kedvencem a Dolphin), s amíg el nem jutottam az Abandonedig, addig biztosra vettem, hogy tízpontos lemezt hallgatok épp. Sajnos az album utolsó harmada átmegy lassú-szomorúba és elkezd szivárogni a szirupos gejl. Szerencse, hogy tényleg csak szivárog, tehát bőven el lehet még hallgatni ezeket a számokat is, filmzenének például simán elmenne, csak épp számomra semmi újat nem hozott (viszont fenntartom a szubjektivitáshoz való jogomat, mert sokaknak pont hogy bejött).
Örültem volna persze, ha a dobgépet kihagyják a lemezről, dehát nem lehet mindent egyszerre. Az album egyébként tökéletes ajándék lehet a popszerető lányoknak, úgyhogy ihol egy tuti tipp szülinapra, srácok.
A lemez eleje viszont nagyon hatásos, ütős, a folkos hangzás mindent visz. Biztos vagyok benne, hogy Alexanderra nagy jövő vár.
Bár a vége kicsit giccses, de ettől függetlenül tetszett.
7/10
