Őszintén megvallva komoly bajban vagyok ezzel a filmmel. A kezdetektől fogva pesszimista voltam az egésszel kapcsolatban, ugyanis hiába sikerült leszerződtetni a szerepekre minél jobban csengő neveket, a rendező személye nem tudott meggyőzni. Ruben Fleischer eddig csupán a meglepően jó Zombieland-el tudott előrukkolni, az azt követő 30 perc vagy annyi se című komédiája viszont már szót se érdemelt. A külföldi kritikák és az anyagi bukta is azt látszottak igazolni, hogy nem feltétlenül sül ki abból semmi jó, ha egy vígjátékrendező műfajt vált. A Gengszterosztag pedig megérdemelné, hogy a földbe döngöljem, de mégis képtelen vagyok megtenni.
És hogy miért érdemelné meg, hogy porig alázzam? Gyakorlatilag mindenért. Ugyanis a filmben egy cseppnyi eredetiség nincs, amivel még nem lenne semmi baj, ha a film nézése közben a néző nem eszmélne rá, mekkora ordas nagy klisék másznak az arcába. Már maga a történet is – még ha megtörtént események is ihlették – akkora nagy Aki legyőzte Al Capone-t utánérzés, hogy nehéz szavakba önteni. Van egy nagyhatalmú gengszterfőnök, Mickey Cohen/Al Capone (Sean Penn/Robert De Niro), aki a markában tartja a várost (Los Angeles/Chicago), de a hatalma annyira kiterjed, hogy néhány becsületes zsaru (Josh Brolin és Ryan Gosling/Sean Connery és Kevin Costner) szemét is elkezdi szúrni, és nem feltétlenül etikus módszerekkel veszik fel a harcot, a bűnözők ellen.
