Amikor az ember arra eszmél, hogy egy darabjaira hullott űrállomáson kell megküzdenie a túlélésért úgy, hogy ide-oda bóklászik, közben igyekszik nem megfulladni és összeszedni az emlékeit, akkor már sejti, hogy nem ez lesz élete legegyszerűbb napja. Sokan vannak, akik gyerekkorukban űrhajósok szerettek volna lenni, de nekem akárhányszor eszembe jut az asztronauta élet, valahogy mindig benne van az is, hogy az embert a Föld légkörén túl csupán nagyon vékony határvonal választja el attól, hogy elpusztuljon. Pont ezért érdekes és vonzó lehetőség, hogy szobánk biztonságából próbálhatjuk meg túlélni azt, ami elsőre túlélhetetlennek tűnik. Más kérdés, hogy tesztünk alanya mennyire felel meg ennek a tapasztalásnak.
Gravitáció (mármint a film) a számítógépen
A játék első pillanataiban azonnal a 2013-as mozi jut eszünkbe, amelyben Sandra Bullock lelkesen azt hallucinálta, hogy az űrben darabosra fagyott George Clooney még mindig normál testhőmérséklettel osztja a jobbnál jobb tanácsokat arra vonatkozóan, miként lehet túlélni a honi bolygó feletti lebegést. Az Adr1ft is azt a feladatot tűzi a játékos elé, hogy ne fulladjon meg a saját szkafanderében, amit ebben az esetben EVA néven emlegetnek, és ő egy komplett egység, amely nemcsak az űrtől véd meg, hanem a mozgást is lehetővé teszi. Ezzel pedig mindent el is mondtunk a Three One Zero játékáról, hiszen feladatunk mindössze annyi, hogy próbáljunk nem eltévedni az űrállomáson, közben vadul csápoljunk az oxigénkulacsok irányába, gyűjtsünk be minél több adathordozót, melyen egykori (és azóta igencsak halott) kollégáink elmélkednek magvas dolgokról. Ja, és kínosan ügyeljünk arra, hogy a roncsoknak csapódva ne tegyük tönkre űrruhánkat, mert ez sem pozitív irányba mozdítja el túlélési esélyeinket.
Űrbéli bámészkodás
El kell ismerni, a játék nagyon szép, és akadnak olyan pillanatok, amikor a véges oxigénnel mit sem törődve lebegünk az űrben, és gyönyörködünk a Földben, mert ilyenkor néhány másodpercig olyan, mintha valóban ott lennénk, több száz kilométerrel a felszín felett. Aztán persze folytatjuk tovább a dolgunkat, tehát bolyongunk a mindenütt egyforma űrállomás folyosóin, és azon elmélkedünk, hogy mi a francért lettünk asztronauták, mikor élhetnénk a közmunkások biztonságos hétköznapjait is odalent, a jól ismert felszínen. Mivel az EVA működtetése viszonylag gyorsan kitanulható, időnk jelentős részét az teszi ki, hogy megpróbálunk 3D-ben gondolkodni a 2D-s térkép alapján, ami elég nehezen megy, és nincs is sok értelme. Ugyanakkor ez az első olyan cím, amelyik "közforgalmú" játékként totális VR-élményt képes nyújtani, és mint ilyen alighanem valóban szórakoztató lehetne, ha történetesen minden játékosnak lenne otthon egy Oculus Riftje (de nincs).
Mégis inkább pék lennék!
Az Adr1ft vegyes érzelmeket kelt az emberben, mert egyrészt nagyon szép és hangulatos játék, másrészt hamar unalmassá válik a bolyongás a szinte teljesen egyforma területeken és a kapálózás az oxigénflaskák után. Az, hogy a térkép 2D-s, funkcióját olyan mértékben korlátozza, mintha valójában semmiféle útmutatást nem kapnánk, és így még azt a nagyjából négy-öt órás játékidőt sem akarja végigtolni az ember, amely elvileg rendelkezésére áll. Mivel jelenleg a háztartások döntő többségében nincs Oculus Rift, a játék nem tűnik többnek egy techdemónál, erre a célra azonban pont a megfelelő hardver hiánya miatt alkalmatlan.
