A Namco Bandai sorozatának számmal ugyan nem jelzett, de a sorban a hetedik helyet elfoglaló része két jelentős újítást hoz be, mégpedig a helikopteres küldetéseket, valamint a Close Range Assault elnevezésű mókát. Amit azonban így, a második mondatban el lehet mondani, az az, hogy játék közben nem különösebben képviselteti magát az aerodinamika.
2015. Kelet-Afrika
Az igen közeli jövőben játszódó sztori szerint a kormányellenes erők nem férnek a bőrükbe, és egyre mindenféle lövöldözéssel próbálják megzavarni a békés hétköznapokat. A szorongatott helyzetben lévő kormányzat az ENSZ segítségét kéri, aki tovább passzolja a labdát a NATO-nak, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, hamarosan megjelenik Sam bácsi hadereje, hogy pontot tegyen a villongások végére. Ez azonban nem megy olyan simán, mint ahogyan az US Air Force elképzeli, ugyanis a helyi lázadók meglepően jól fel vannak szerelve fegyverekkel, ráadásul az étert az orosz technikán kívül ugyanezen népcsoport mondatai töltik meg. Ennek eredményeként a konfliktus elhúzódni látszik, miközben az egyik bevetés alkalmával egy helikopteres csoport jelentős része megsemmisül egy eddig nem látott mértékű robbanásban. Innentől kezdve főhősünk,
William Bishop alezredes (108th Warwolf Task Force), és társa, Jose „Guts” Gutierez mindent megtesz annak érdekében, hogy mihamarabb fényt derítsenek a titkokra, és nem mellesleg a lehető legtöbb ellenséges gépet szedjék le. Összességében a sztori létezik, vannak visszafogottan interaktív átvezető videók,
és az egész egy jófajta Top Gun-hangulattal rendelkezik, az egymással rivalizáló orosz és amerikai pilóták, valamint különleges ellenfelünk, Andrei Markov személye okán, akinek Su-35 gépét meglátva rögvest teli a gatya. Ja, csaj is van benne.
Kabintető, biztosítva
Első körben nézzük, hogy mikkel és miként tudunk a levegőbe emelkedni, valamint sikeresen ott maradni úgy, hogy közben nem patkolunk el. A Namco telepakolta a játékot a legismertebb típusokkal, amelyek közül sajnos néhány már nyugdíjba ment, de ez mit sem von le használati értékükből. A szovjet és az amerikai légitechnika kedvelői is megtalálják a számításukat, hiszen olyan nevek kaptak helyet a játékban, mint az F-117A Nighthawk, Mig-21BIS, Mig-29 Fulcrum, Su-34 Fullback, Su-35 Flanker-E, F-22A Raptor és még sokan mások. Helikopterek közül is megvan az összes ijesztő forgószárnyas szerkezet, mint
amilyen a Mi-24 Hind, MH-60 Blackhawk, AH-64D Apache Longbow. Ami pedig az üzemeltetésüket illeti, maga a repülés nincs túlbonyolítva. A repülési segédletet bekapcsolva még egy normális orsót sem tudunk csinálni, csupán a jobbra és balra történő 90 fokos bedöntés marad opcióként. A segítséget kikapcsolva frankón orsózhatunk, viszont nem fogunk a levegőben maradni, vagy ha mégis, akkor sokkal küzdelmesebben, mint egyébként. Ezenkívül alapvetően konstans sebességgel haladunk emelkedésben és süllyedésben
is, de tudunk utánégetőt kapcsolni, és nagyon lassítani. Harci helyzetben néhány egyszerűbb kombinációval, egy looping bemutatásával hirtelen az addig mögöttünk repülő ellenséges gép mögé tudunk kerülni, illetve a Close Range Assault segítségével minimális erőfeszítéssel addig tudnánk (mert sokszor mégsem sikerül) ott maradni, míg lángoló tűzgolyóvá nem változtatjuk őt. A helikopteres irányítás már egy kicsit több megszokást igényel, de utána nincs vele gond, igazából annyi nevetséges kicsit, hogy rakéta elkerülésekor az egyébként kiváló Apache úgy dobja az orsót, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
Ami jó, az jó
Az Ace Combat Assault Horizont legkevésbé az a vád érheti, hogy kevés a történés. Mindegyik küldetésben őrült tempó tombol, folyamatosan sípol és pittyeg minden, a rádióforgalmazás egy pillanatra sem áll meg, a légteret
keresztbe-kasul hasogatják a saját és az ellenséges gépek. Itt pedig el is jutottunk oda, ahol elkezdődik annak ismertetése, hogy miért mennyi az annyi. A megszokást igénylő, de onnantól nem túl bonyolult irányítás dicséretesen illeszkedik az árkádtulajdonságokhoz. A grafikai megjelenítésre egy szavunk sem lehet, minden repülőgép díjnyertes kinézettel rendelkezik, a repülős tempó mellett az alattunk elterülő táj is jól néz ki, van napsütés, eső, felhők felett kék ég. A robbanások hitelesek, a darabokra szakadó gépek hangulatfokozó hatásúak, a változtatható nyilazású szárnnyal rendelkező repülőknél működik is ez a funkció (automatikus). A légi győzelmek alkalmával általában megszemlélhetjük, ahogyan az ellenséges gép darabokra törik, miközben tűz marcangolja az egykor gyilkos vonalakat, amelyek a géptörzset alkották. A feladatok ötletesek, megtalálhatjuk a vegytiszta dogfighttól kezdve a földi célok támadásán át a Delta Force egységek helikopteres támogatását, de szintén helikopteren éltem meg az egyik legélvezetesebb küldetést.
Dugóhúzóba esve
Az autorotációs helyzet nem jelenti a világvégét, amennyiben van magasságunk, hogy kijöjjünk belőle. Nos, az Ace Combat Assault Horizon nem dugózott földig, de sokat vesztett a magasságából, mire ki tudott jönni belőle. Számos olyan idegesítő tulajdonsága van, ami felnyomja a játékosban a pumpát, méghozzá nem is kicsit. Egyrészt szinte mindig nagyon zsúfolt a légtér, ráadásul mindenki szembejön, ami nem azt jelenti, hogy folyamatosan ütközni fogunk, csupán megnehezíti a célpontok kijelölését, de főleg a megsemmisítését. Könnyen elképzelhető, hogy ha egy bombázó jön, 15 kísérő vadásszal az oldalán, mennyire idegesítő, amikor berepülünk mögé, megszórjuk rakétával, de folyamatosan ott van valaki a fenekünkben, így ott kell hagyni a nagy gépet, kilőni a kicsit, de a nehézkes célpontkiválasztás miatt mire viszszatalálunk
hozzá, már megszabadult a bombatehertől, az pedig „Mission Failed!” De ami még rosszabb, hogy ezek soha nem fogynak el! Magyarul baromi hosszú egy küldetés, akár 20- 30 percet is felél az életünkből, így túl ritkán pihenünk meg, ami egy idő után
frusztráló és fárasztó. Olyan is előfordul, hogy az ellenséges gép berepül az épületek, fák közé, ott kicsináljuk, megnézzük a gyors kis betétet, ahogy szétrobban, majd belerobbanunk egy fába, vagy toronyházba, mert esélyünk sincs korrigálni (bár ezek azért ritkábban fordulnak elő). Így a helyzet az, hogy egyáltalán nem lenne rossz a játék, viszont a hibák nagyban befolyásolják a játékélményt.
