A 2024-es The Game Awards talán legnagyobb meglepetése volt a The Witcher 4 bejelentő előzetese. Mióta a CD Projekt Red hírt adott a készülőben lévő játékról, egyre több infót csöpögtetnek a széria rajongóinak, amik alapján joggal nőnek az elvárások a játékkal szemben.
Kiderült, hogy továbra is a Kontinensen barangolhatunk majd, bár ezúttal Geralt helyett Cirit terelgethejük. A pálya nagyjából hasonló méretű lesz, mint a The Witcher 3-ban volt, viszont teljesen új régiókkal készülnek a lengyelek.
Egy szörnyvadászről szóló játékban nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mik lesznek majd azok a rémségek, melyeket meg kell rendszabályoznunk. Az eddigi játékokhoz hasonlóan ezúttal is a szláv folklórból merítenek a dizánjerek, és az első új lényt már a beharangozóban is láthattuk.
Ez a szörnyeteg a bauk névre hallgat, és a szerb mintológiából merítették hozzá az ötletet. A bauk a sötét, árnyékos helyeket kedveli, ahol lesből támad az áldozataira, majd felfalja őket. A The Witcher 4 rendezője, Sebastian Kalimba elárulta, hogy a lénnyel a játékban is meg kell majd küzdenünk, és egy "különlegesen trükkös rohadék lesz", aki az áldozata legmélyebb félelmeivel játszadozik. Azt is elárulta, hogy a negyedik felvonásban egy újabb csavart visznek a szörnyvadászatba:
"Ha megnézitek a The Witcher szériát azt látjátok, hogy a »szörny« kifejezést egész eltérő módokon közelítettük meg az első rész óta. A széria során le kellett győzni hagyományos szörnyeket, majd embereket, akik szörny módjára viselkedtek. Ebben az esetben viszont Cirinek a saját belső démonaival kell majd leszámolnia, hogy a bauk nyomára bukkanhasson és legyőzhesse."
A lengyel csapat már azzal kiemelkedik a fantasy mezőnyből, hogy a Kelet-európai mitológiákból meríti az ellenfeleket, ha viszont tényleg sikerül némelyiknek még egy fentihez hasonló extra csavart is adni, akkor minden eddiginél izgalmasabb szörnyvadászat elébe nézünk.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!