Hirdetés

A ködbe veszett Fallout

|

Ha már a szerkesztőség egyébként is Fallout-lázban ég, mai Játéközön.hu ajánlónkat is ennek jegyében követjük el.

Hirdetés

A The Fog Fall (A köd) hagyományos point & click kalandjáték a kézzel rajzolt fajtából. Ennek köszönhetően sajátos hangulattal bír, amire jó néhány lapáttal rátesz a zenét helyettesítő háttérzaj. A kubai rakétaválság idejébe helyezett hidegháborús történetet óvóhellyé alakított otthonunkban kezdjük, ahol kezdetben még áram sincs. Értelemszerű, hogy első feladatunk életet lehelni a kerékpárról üzemeltetett áramfejlesztőbe. Ehhez elsőként végig kell járnunk az összes szobát, majd a megfelelő alkatrészek birtokában nekiláthatunk a barkácsolásnak. Szituációérzékeny kurzor híján (nem jelzi, hogy hol kell valamilyen tárgyat használnunk) a kezdőknek talán túlságosan is komoly kihívást jelentene, de Darwin szerint tart már ott az emberi evolúció, hogy néhány alapvető logikai feladvánnyal megbírkózzanak a homo ludens idősebb és ifjabb képviselői is. Ha még nem érkezett meg az előrendelt harmadik Fallout-od, s már rongyosra játszottad a korábbi részeket, sőt a taktikázást (Fallout Tactics) is unod, ráadásul igen extrém esetben azt a konzolos (Brotherhood of Steel) förmedvényt is számtalanszor végigtoltad, akkor csak egyet ajánlhatok, tévedj el egy kicsit a ködben! Még az is meglehet, hogy közben jól szórakozol.

kod.jpg

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)