Hirdetés

A Hitman fejlesztőinek James Bond játékához már most két folytatást terveznek

|

Az IO Interactive ennek megfelelően lőtte be a 007-es ügynök korát is.

Hirdetés

A James Bond franchise-t gondozó producerek, Barbara Broccoli és Michael G. Wilson egyelőre nem leplezték le, hogy ki bújhat a 007-es ügynök bőrébe Daniel Craig után (a pletykák szerint Aaron Taylor-Johnson lehet a befutó), ilyen tempóban pedig lehetséges, hogy előbb megkapjuk az IO Interactive James Bond-témájú videojátékát, mint a következő filmet.

A dán csapat az utóbbi néhány évben kizárólag a Hitman franchise gondozásával foglalkozott, tette ezt sikerrel, így a Hitman 3 után új fába vágta a fejszéjét egy másik IP kapcsán: eredettörténetet készít a 007-es ügynöknek, amely egy vadonatúj sztori lesz, így megvan az alkotói szabadság. Rég nem hallottunk a projektről, de már korábban is szóba került, hogy egy teljes trilógiát hozhat tető alá a stúdió, erről pedig a legújabb interjúnak köszönhetően megbizonyosodhattunk. 

Hirdetés

Tekintve, hogy eredetsztoriról van szó, sejthető volt, hogy nem a 40-es éveiben vesszük fel a vonalat a 007-es ügynökkel, az IO Interactive főnöke, Hakan Abrak pedig az amerikai IGN-nek nyilatkozva tovább pontosította, hogy mire számíthatunk a videojátékos James Bondtól. Elmondta:

"Ami legizgalmas ebben a projektben, az az, hogy egy vadonatúj történetet készíthettünk. Szóval ez nem egy film videojátékos feldolgozása lesz. Teljesen új lappal indít, és remélhetőleg egy nagy trilógiának ágyaz meg. És ugyanilyen fontos részlet, hogy ez egy új Bond. Egy olyan Bond, amelyet az alapoktól kezdve a játékosok számára építettünk. Rendkívül izgalmas az összes ott lévő hagyomány és történelem mellett, hogy együtt dolgozhatunk ezen a [Broccoli-] családdal, hogy egy fiatal Bondot hozzunk létre; egy olyan Bondot, amelyet a játékosok a sajátjuknak nevezhetnek, és amellyel együtt fejlődhetnek."

Abrak adott némi helyzetjelentést is a Project 007-ről, és kijelentette, hogy a fejlesztés elképesztően jól halad, hamarosan további részleteket is megoszthatnak majd a játékról, amelyet teljes egészében az IO Interactive finanszíroz, fejleszt és ad ki. Abrak kihangsúlyozta, tisztában vannak vele, hogy hatalmas feladat lesz felnőniük a Bond-filmekhez, de mindent megtesznek azért, hogy a játékiparban is meghatározóvá tegyék a James Bond nevet, és létrehozzanak egy univerzumot a gamerek számára. Abrak egyébként elárulta, hogy az 1997-es GoldenEye az egyik kedvenc játéka. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)