Eredetileg 2022. április 28-án szándékozott kiadni az ukrán illetőségű GSC Game World a S.T.A.L.K.E.R. széria legújabb felvonását, ám a premierdátumhoz közeledve úgy látta a csapat, hogy több időre van szüksége, ezért decemberre halasztotta a megjelenést. Nem sokkal később aztán Oroszország lerohanta Ukrajnát, kirobbantva a szomszédunkban már több mint két éve zajló háborút. Ez magától értetődőn további csúszásokhoz vezetett, de a fejlesztés nem állt le, ugyanis a stúdió más ukrán csapatokhoz hasonlóan (Frogwares, Vostok Games) a legjobb tudása szerint próbált alkalmazkodni a helyzethez, beleértve az olyan megoldásokat is, mint a biztonságosabb helyre (akár külföldre) történő költözés.
A GSC jelenlegi tervezi szerint szeptember 5-én térhetünk majd vissza a Zónába, aznap válik ugyanis elérhetővé PC-n, valamint Xbox Series X és Series S konzolokon a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, amely a Microsofttal kötött megállapodás révén első naptól fogva a Game Pass katalógusát gyarapítja majd.
Az új dátumot januárban hozta nyilvánosságra a stúdió, azóta nem nagyon hallottunk a sokak által várt játék felől, ám most egy újabb előzetessel jelentkezett, amely először a kínai Bilibili videómegosztó platformon debütált, és talán az a legérdekesebb benne, hogy először hallható, milyen is lesz az ukrán szinkron. Ez ugyanis szintén választható lesz az angol mellett, ha esetleg hangulatosabbá és autentikusabbá varázsolnánk a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl nyújtotta élményt.
Egyébként a trailer debütálása pont egybeesik Ukrajna másik nagy tragédiájának az évfordulójával, ugyanis pont 38 évvel ezelőtt, 1986. április 26-án került sor a történelem legsúlyosabb nukleáris balesetére, amikor is robbanás következett be a csernobili atomerőmű 4-es reaktorában. És mivel az erőmű, illetve annak erősen sugárszennyezett környéke (beleértve Pripjaty szellemvárosát) szolgál a széria helyszínéül, nyilván szó sincs véletlenről.
Tekintve, hogy a megjelenés még odébb van, és már konzolokon is elérhetőek a korábbi epizódok, minden feltétel adott, hogy felidézzük az évek során megkopott emlékeinket, vagy felzárkózzunk, ha esetleg kihagytuk a sorozatot.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.