Ami a mindennapi mainstream médiába is eljut a gaming kapcsán, azok a rémhírek, a betiltások, a tömeggyilkosságok és a pereskedések. Nem telik el hónap, hogy egy amerikai szenátor ne okolná a GTA-t a legutóbbi iskolai lövöldözés miatt, vagy hogy ne adódna hozzá egy újabb játék különböző országok tiltólistájához. Ez az ipar status quo-ja, ami fenn áll, mióta léteznek videojátékok. De hogyan is lehetne ennek véget vetni?
A meglepő válaszra a német Der Spiegel újság múltheti (2014/3) száma mutat rá. A neves hetilap borítóján egy hölgy látható, amint a mobiljával babrál, alatta a felirat a GTA betűtípusával: "Spielen macht klug", azaz "A játék okossá tesz". Ha ez még nem lenne elég, a betűkön Sam Fischer, Red az Angry Birds-ből és még Mario is feltűnik. Magyarországon nehezen találkozunk ezzel a borítóval, hacsak nem valamiféle nemzetközi vonaton ülünk, ahogy azt én is tettem. A képletet tovább bonyolítandó a lap egy idős úr kezében volt, aki szerencsére tudott magyarul, így el tudtam csenni egy pillantás erejéig. De mit is jelent mindez?
Ez jelenti azt a pillanatot, amikor egy gémer párbeszédet nyithat egy generációkkal idősebb emberrel a játékokról, ugyanis pozitív témaként kerül be a köztudatba, ha akár egy hét erejéig is. Továbbá azt is jelenti, hogy a német közönség számára 2014 elején volt olyan érdekes a téma, hogy címlapra került, és ami a legfontosabb, ez az a pillanat, amikor a videojátékot, mint médiumot elkezdik komolyan venni az emberek. A legjobb hír viszont, hogy Magyarország legkevésbé sincs lemaradva ezen a téren, ugyanis a téma neves kutatója, Daphné Bavelier ellátogatott Budapestre a január 9-11 között megrendezésre került BCCCD14 konferencia keretein belül.
Daphné Bavelier előadásának címe "Action video games as exemplary learning tools", azaz "Akciójátékok, mint tanulási eszközök". Ez a nő mindazon elkeseredett vagy életre megsebzett gémerek megmentője, akik végighallgatták a „miért nem olvasol inkább” vagy „csinánlál valami hasznosat ahelyett, hogy itt ülsz” kezdetű szónoklatokat. 2012-ben Daphné tartott egy előadást a TED szervezésében, amelynek címe "Your brain on video games".
Amennyiben édesanyád, munkatársad vagy bármely kritikusod nincs még a 417 ezer megtekintő között, akkor tessék nekik melegen ajánlani a fenti videót. Közvetlenül utána jöhet Jane McGonigal előadása is, ha már okosítjuk a népet:
Állítások, amiket megcáfolhatunk
Néhány egyszerű pontra lebonthatóak azok a dolgok, amelyekkel a játékosokat vádolják vagy megpróbálják eltántorítani a monitorfény hipnotizáló melege elől. Ezekre most próbálunk érdemben válaszolni.
Romlik a szemed!
Egyszerűen nem és kész. A régi CRT monitorok teljesen biztos, hogy nem tettek jót senki retinájának, de ennek régebben vége van, mint a tamagochi láznak, és az újabb képernyők legfeljebb annyira károsak mint egy jó könyv. Amit viszont már kutatások is alátámasztanak, az az, ha valaki sokat játszik akció-FPS-sel, akkor konkrétan javul a látása. Ezek az emberek 2, azaz 2 értékkel jobban látnak, mint egy nem-gémer.
Get a life!
Amilyen klisé antiszociálissággal vádolni a játékosokat, olyan klisé azzal visszavágni, hogy de hát minden barátom itt van a WoW-ban. Mindkettő igaz is, meg nem is. A Worlds of Warcraft az a játék, amely minden potenciális kutató Kánaánja. Olyan ez a szociológus számára, mint az összekötözgetős feladatok; egyszerűen megfeleltetik a WoW-ban kialakult szociális mintákat a már jól bevált elméleteknek, és kimutatják, hogy micsoda csoportképző ereje van ezeknek az MMO-knak, miegymás. Ezzel mindössze annyi a baj, hogy habár minden WoW-os játékos, de közel sem minden játékos WoW-os. A játék egy milliószor komplexebb esemény, mint maga az MMO élmény.
Amiben viszont már több igazság van, hogy a játékosok optimistábbak, lelkesebbek, tettre készebbek addig, amíg játszanak, legyen az akármilyen játék. Nem hiába játékkal tanítjuk a gyerkőcöket óvodában számolni és énekelni. Maga a játék, mint cselekvés egy olyan feszültségmentes helyzetbe tesz, amelyikben könnyebb nagy dolgokat véghezvinni, mint a valós életben, ahol egykönnyen rástresszelünk bármire. Ezt az adottságot próbálja kihasználni Jane McGonigal, aki olyan játékhelyzeteket alakít ki, ami embereknek, embercsoportoknak ad segítséget, hogy kihozzák magukból a legtöbbet a való életben is, nem csak a játékokban.
Ugyanide sorolható az a tény, hogy ha egy szülő szocializálódni szeretne a gyerekeivel, nyilván alkalmazkodnia kell hozzá. A gyerkőc soha nem fog besétálni az irodába, hogy apu, segíthetek-e a biztosítási kockázatelemzésben, apu viszont sokkal könnyebben le tud ülni FIFA-zni egyet otthon, még egy fárasztó nap után is. Tehát a közösségépítő jelleg úgy is jelentkezhet, ha esetleg jól is érezzük magunkat közben.
Miért játszol, miért nem tanulsz?
Azért nem, kedves kérdező, mert elképesztően száraz, unalmas feladataim, könyveim vannak, helyette gigabájtnyi adatokat tudok átfuttatni a kis fejemen játék formájában, és közben még jól is szórakozom. Nincs is annál egyszerűbb, mint észrevenni, hogy a játék igazából tanulás. A kis oroszlánok kergetőzésétől kezdve a mindenre felmászáson keresztül, amiből játékot tudunk csinálni, azt könnyebben magunkévá tesszük. Ezt felismerték a fejlesztők már a kezdetekkor, jöttek is a számolgatós-ugrálgatós játékok, de valahogy annyira voltak vonzóak, mint egy szexuális felvilágosító óra. De ha csak a tavalyi felhozatalt nézzük, már elindultunk a jó irányba. Itt van például a Papers Please, ahol bevándorlók papírjait kell ellenőriznünk. Valljuk be, nem tűnik a legizgalmasabb feladatnak, de a játék kontextusába milliókat szórakoztatott el 2013-ban. Vagy itt van nagy kedvencem, a Democracy széria, ahol egy államot kell irányítanunk csúszkák húzgálásával. Ez még játék formájában sem tűnik szórakoztatónak, de volt már, hogy azon kaptam magam, hogy 1,5 órája nézek egy videót, amint valaki csúszkákat húzgál, és véletlenül megtanultam közben, hogy miért nincs jóban egymással a katolikus egyház és a liberális párt.
Daphné Bavelier kutatásai során kimutatta, hogy az FPS játékosoknak sokkal jobb volt a látása, térlátása, koncentrációja és színérzéke. Arról nem is beszélve, hogy sokkal könnyebben tudnak váltani egyik feladatról a másikra, azaz jól multitaskolnak. Érdekes módon ez nem elmondható a mezei okostelefon felhasználókról, akik egyszerre hallgatnak zenét és Facebookoznak. Ezek alapján csak idő kérdése, hogy mikor lesznek nők a top gémerek, ha egyszerre két dologra tudnak figyelni és kettesével váltogatják a feladatokat.
Idősek, tiétek a világ!
Valamiért mindig csak a gyerekek, fiatalok lesznek leszólva, ha sokat játszanak. Az időseknél észre sem vesszük, hogy ugyanazt csinálják, csak netán Farmville játékkal és nem CoD-dal. Sokan idős korukra egyedül maradnak, távol a családjuktól, esetleg feleslegesnek, hasztalannak érezve magukat, akik viszont az arany éveikre megtanulják kezelni a számítógépet, konzolokat, könnyebben kapcsolódnak ki (ráadásul a demencia elleni harcban sem utolsó a változatos szellemi tevékenység, amit a játékok nyújtanak, gondoljunk csak Hilda Knott történetére), egyre több olyan platform van, amit ők is könnyen tudnak kezelni. Sőt, a Facebook játékokban nem egyszer előfordul, hogy nagyszüleink a listavezetők az ismerőseink közül.
Amint valaki túlteszi magát a kezdeti felháborodáson, hogy léteznek játékok, észre fogja venni a hasznát és helyét a médiumok nagy világában. Persze ez nem megy magától, a mozgóképnek is sok idő kellett, míg elkezdték filmművészetnek nevezni. És félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség másra, hogy nem kell figyelni az egyensúlyra, hogy akkor már meg is van magyarázva, ha naphosszat a gép előtt lógsz. Nem erről van szó, pusztán elérhetünk végre oda, hogy ha valaki "gamer", akkor az egy pozitív jelző lesz. Mi ezt már mondjuk eddig is tudtuk.
A cikk írója a KultOn főszerkesztője.
