Az idei gamescomon nagyjából ötven perc erejéig nyüstölhettük a Sekiro: Shadows Die Twice-t, ez az idő azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy kifektethessük a velünk szembeállított marcona főellenséget. Most a boss győzött, de amint lehet, befizetünk egy második menetre - ami persze valójában inkább már a harmincadik lesz, mert számtalan alkalommal kerekedett felül a szerzetesnő.
Tudd, hova jöttél
A Sekiro: Shadows Die Twice pillanatok alatt érezteti velünk, hogy valami teljesen újat kaptunk kézhez, és itt bizony nem sokat kamatoztathatunk már azokból a rutinokból, amelyeket az évek és megannyi próbálkozás alatt belénk égetett a Dark Souls trilógia. A Souls játékok után már a Bloodborne is üdítően hatott, a Sekiro viszont még ennél is jóval távolabb megy az eredeti recepttől. Az általunk irányított karakter egy fürge nindzsa, akinek nem jelentenek akadályt a tereptárgyak, sőt inkább előnyt kovácsol belőlük. Bármilyen felületen felugrálhatunk, a falakról lendületet véve pattanhatunk rá az ellenfelek feje búbjára, ráadásul egy horgos kampóval még az elérhetetlennek tűnő magaslati pontokra is felránthatjuk magunkat. A játék sokkal nagyobb mozgásbeli szabadságot nyújt, mint a fejlesztők eddigi címei, de persze az említett kampóval sem lehet bárhová eljutni: csak a zöld pöttyel pontosan megjelölt helyekre célozva pattinthatjuk el ezt az ügyes kis eszközt, és azért arra sem árt figyelni, hogy a levegőben suhanva is sebezhetőek vagyunk.
Teljesen el kell felejteni azt a stamina csíkot (és vele együtt a kis és nagy ütés kombóját, most csak egyféle támadás van), amire eddig folyamatosan odasandítottunk fél szemmel, itt már akkor és annyit mozgunk, amikor és amennyit csak a kedvünk tartja. Persze ez nem jelenti azt, hogy büntetlenül püfölhetjük a végtelenségig az ellenfeleket. Egyrészt nem fogunk minden támadást megakasztani a mi csapásainkkal, másfelől pedig saját épségünkre is ügyelni kell. Ha bekapunk egy találatot, vagy nem tökéletes ütemben blokkolunk (tehát nem az ellenfél támadásának pillanatában nyomjuk be a hárítás gombját, hanem folyamatosan védekezünk), akkor növekedni kezd egy csík a képernyő alján. Amennyiben ez a csík teljesen betelik, karakterünk összerogy és az ellenfél védhetetlen támadást indít - ez értelemszerűen hatalmas sebzéssel jár. Ugyanígy működik az ellenfelek módszeres csapkodása is: ha elég sokszor találtak a vágásaink, vagy konokul végeláthatatlan blokktengert enged útnak az ellenség, akkor előbb vagy utóbb ki fog feküdni, és elindíthatjuk a Shinobi Finisher nevezetű kivégzést. A Shinobi Finisher a kisebb ellenlábasokat azonnal megöli, a minibossok és bossok életerőcsíkjaiból pedig leszív egyet teljesen. Bizony, csak egyet, mivel a főellenségek több HP csíkkal is rendelkeznek, ezeket egymás után kell lefarigcsálnunk. A kipróbálható demóban egy két életerőcsíkos minibosst öltünk meg, a három csíkkal felvértezett főellenséget, az elátkozott szerzetesasszonyt viszont már nem sikerült legyőzni.
Pedig higgyétek el nekem, én tényleg megpróbáltam mindent. Pörögtem, forogtam, ugráltam jobbra és balra (sőt a boss fejére is), hárítottam és ellentámadást indítottam, mindhiába. Egyszer mondjuk már azt hittem, végre csak sikerült a dolog. Épp a harmadik HP sávot gyalultam lefelé, mikor lehetőséget kaptam a Shinobi Finisher elindítására. El is lőttem a kivégzést és látszólag a boss életereje végre tényleg nullára csökkent, de a szemétláda ekkor csak megrázta magát és átváltott az árnyék támadási módjába - ezt a technikát a harc során többször is bevetette, ilyenkor sűrű köd szállt a környékre, és fekete árnyalakként csapot le a semmiből előbukkanva a boss, mi pedig csak menekülni és hárítani tudtunk, ekkor sebezni nem lehetett rajta. A másodperc tört része alatt fagyott le az arcomról a diadalittas mosoly, mikor ezt a támadási formát használva a legyőzöttnek hitt boss ledarálta a maradék HP-mat.
Nem a te hibád
Mivel a Souls-szérián edződtem, egy ilyen botlás nem tudja a kedvemet szegni, inkább csak még jobban ösztönöz arra, hogy fejlesszem játékbéli tudásomat. Ismét újoncnak éreztem magam, a megváltozott harci körülmények miatt nem tudtam rutinból megoldani a feladatot, még úgy sem, hogy nem sokkal korábban fél perc alatt fektettem ki Nintendo Switchen a Dark Souls Remastered első bossát, pedig ember legyen a talpán, aki a JoyConok pici ravaszaival irányítani tudja azt a játékot. Próbálkoztam hősünk kütyükkel telepakolt művégtagját is használni, de ez sem hozott átütő eredményt. A mechanikus kézből dobócsillagokat lőhetünk, lángcsóvát bocsáthatunk ki, vagy épp hatalmas fejszeként is használhatjuk. Ezeket a képességeket gyűjtögethető fehér emblémák elhasználásával tudjuk aktiválni, lényegében ez a tárgy felel meg a klasszikus értelemben vett "muníciónak". Ezekből eltérő mennyiséget használnak az egyes képességek, a suriken eldobása például csak egyetlen egybe kerül, de egy fejszetámadás már többet kóstál. A demóban egyszerre 15 darabot tarthattunk magunknál, de a fejlesztők már elárulták, hogy ez a szám később növelhető lesz.
Nem véletlen a címben használt "Shadows Die Twice", itt az árnyak (azaz a játékosok) tényleg kétszer halnak: első elhalálozásunk után dönthetünk arról, hogy szeretnénk végleg a fűbe harapni és újjáéledni a legutóbb meglátogatott kis oltárnál (ez nagyjából úgy működik, mint a Souls játékok tábortüze, azaz újratermeli a gyógyitalainkat, de ezzel együtt a minibossok és bossok kivételével az ellenségeket is) vagy rögvest a helyszínen felpattanunk. Ha az utóbbit választjuk, akkor nem töltődnek fel a cuccaink és csak fél HP-val éledünk újjá, viszont ott folytathatjuk a harcot ahol épp abbahagytuk, az aktuális ellenfelünk pedig nem gyógyul.
A sunyulós játékmenet szerelmesei örülhetnek, a Sekiro ezt a harcmodort is támogatja. A magasból a katonákra ugorva azonnal kivégezhetjük őket, de a falak párkányain is végigkapaszkodhatunk, hogy egy pillanat erejéig egy japán ihletésű Assassin's Creed részben érezhessük magunkat.
A jelenlegi tervek szerint a Sekiro: Shadows Die Twice 2019. március 22-én jelenik meg PC-re, valamint PlayStation 4 és Xbox One konzolokra. Ez nem tűnik túlzottan távoli dátumnak, de én már most biztosra veszem, hogy piszkosul nehezen fogom kibírni az addig hátralévő fél évet.
