Talán bátor a címben szereplő kijelentés, és egy profi játékosnak nem azt jelenti, mint annak, aki csak élvezetből játszott, de olyan emberként mondom ezt nektek, aki manapság is elő-előveszi a CoD 2-t (elvégre nem lehet úgy GameNightot szervezni, hogy ne játsszunk előtte bemelegítésképp).
Múltba révedünk
A Call of Duty sorozat végre hagyja az ugrándozást, és visszatér azokhoz az időkhöz, amikor még az M1 Garand, az MP44, és a Kar 98k voltak eszközeink a gyilkolásban, nem holmi úri lézerfegyverek. A WWII mégis új: új módok, új stukkerek kerültek be, szélesebb és átgondoltabb a kínálat, a modern játékosnak szól, de a régieket is visszacsábíthatja. A gamescomon kipróbáltunk egy team deathmatch-et és a vadonatúj War módot is.
Előbbi persze ugyanaz, mint eddig volt: egy szűk pályán lőhetjük egymást addig, míg az egyik csapat megszerzi a győzelemhez szükséges pontszámot. A demóban öt kaszt közül lehetett választani, mindegyikük meghatározott felszereléssel indult csatába, úgyhogy csak pár fegyvert tudtunk kipróbálni, de örömmel tapasztaltam, hogy az M1 Garand és a PPSh is visszatért, és nagyjából hasonlóan működnek, sebeznek, mint a CoD 2-ben.
A PPSh-ra hangtompítót szerelhetünk menet közben, ha úgy érezzük, azzal jobban tudunk teljesíteni, az M1-en (legalábbis azon, amit a fejlesztők a kezünkbe adtak) pedig egy bayonet volt, amivel a Battlefield 1-ben is látható módhoz hasonlóan rohanásból szúrhatjuk le áldozatainkat. A testreszabást nem tudtuk tüzetesen kielemezni, de reméljük, a lila festések és a bokszkesztyű most otthon marad. Ami még nagyon tetszett, az a mesterlövész felszerelése, ő ugyanis közelharcban nem olyan hatékony, viszont ezt egy kétlövetű, lefűrészelt csövű sörétessel tudja orvosolni, és mivel a váltás szinte azonnali, így jó reflexekkel ki lehet kerülni a hirtelen támadásból eredő halált.
Kicsit azért Battlefield persze
A CoD nem csak a bayonettes támadással merített a DICE játékából, a War módban is felfedezhető némi hasonlóság az első DLC-vel bekerült Frontlineshoz képest. A Warban azon a pályán, amin játszottunk (lebombázott kisváros pár félig-meddig ép házzal) a támadó csapat feladata az volt, hogy elfoglaljon egy épületet, mellyel hátrébb tolhatja a frontvonalat, megépítsen egy hidat, majd bekísérjen egy tankot (úgy, hogy valaki mindig mellette áll, akárcsak az Overwatch rakománytologatós módjaiban), míg a védők ennek megakadályozásán ügyködtek.
A hídépítésnél mivel a játékosok összekötő hiányában nem tudtak egymáshoz közel menni, a camperek érvényesülhetnek, viszont valakinek építenie is kell. A mesterlövészeknek kiváló pontot szolgáltató ház egyik ablakánál (ami valaha ablak volt, az események idején már inkább egy lyuk) craftolható volt géppuska, ami hasznos eszköz, de veszélyes is hosszú ideig tartózkodni benne. A CoD WWII pályái sokkal kisebbek lesznek, mint a BF1 csataterei, így a meccsek is pörgősebbnek ígérkeznek, és nem húzódnak órákon át. Nem probléma egyébként, hogy a fejlesztők megnézték, mit csinál a konkurencia, és attól, hogy van hasonlóság, nem fogja senki azt érezni, hogy ugyanazzal játszik.
Eddig nem fáj a fejünk a fronthatás miatt
A Call of Duty WWII érzésre hozza az első részek hangulatát, és tényleg jó élmény volt végre úgy játszani, hogy kiszámítható, hol lesznek az ellenfelek, nem szaladnak el felettem a falon. Nem azt mondom, hogy aki a Call of Duty 2-t szerette, azonnal rendelje elő, de mindenképp figyeljétek a megjelenés után a visszajelzéseket.
