Az egyik legjobb dolog a Game Developers Conference-szel kapcsolatban az, hogy minden évben rengeteget hallhatunk a játékipar állapotáról azoktól, akik belülről, munka közben látják ezt a világot. A tervező és egyetemi tanár Derek Manns, és a Revelation Interactive munkatársa, Dennis Mathews az afroamerikaiak a játékiparban elfoglalt helyzetéről, és a velük kapcsolatos sztereotípiákról tartott egy igen tanulságos kerekasztal-beszélgetést.
Ez több kisebbtémát is magában foglalt, egyrészt az iparban dolgozó, vagy oda betörni próbáló afroamerikaiak helyzetéről és arányukról, másrészt a játékokban szereplő fekete karakterek kérdéséről (főleg a hiányukról), illetve arról is, hogyan képzeljük el a fekete gamereket, mint célcsoportot.
Az első kérdés azért is nagyon fontos, mert továbbra is nagyon alacsony a feketebőrű játékfejlesztők aránya, és egy évtized kellett ahhoz is, hogy arányuk két százalékról két és fél százalékra nőjön. Mathews szerint ennek az egyik oka az, hogy a legtöbben amikor új munkatársakat keresnek, gyakran először azok között néznek körül, akiket már eleve ismernek, és a bejutni próbáló afroamerikai fejlesztők csak ritkán rendelkeznek ilyen kapcsolatokkal.
Egy másik lehetséges ok az is, hogy az első számítógépeket és játékkonzolokat, amik a ma sikeres fejlesztőket fiatal korukban elindították a játékipar felé, a szegényebb fekete családok sokkal kisebb arányban tudták megengedni maguknak.
A másik nagy probléma, amire Mathews rámutatott, az a fekete gamerekről, mint célközönségről kialakult hibás kép. Sok stúdió még ma is azt gondolja, hogy ezt a célközönséget elsősorban a sportjátékok érdeklik, míg a valóság ezzel szemben az, hogy például a verekedős játékok közönségének (az USA-ban) kb. hatvan százalékát afroamerikai gamerek alkotják, de rengetegen játszanak RPG-ket is (és közben tudjuk, hogy valójában minden mással is, a származásnak alapvetően nincs hatása arra, hogy ki mivel játszik).
Nagyon sokan ráadásul nem is tudatosan alkalmazzák ezeket a sztereotípiákat, és ez nagyban hozzájárul a jelentőségteljes fekete játékszereplők hiányához. Ehhez egy fontos adalék volt az a megállapítás, miszerint nem csupán afroamerikai fejlesztők tudnának jelentéssel megtölteni egy fekete karaktert, ám egy fejlesztőnek komoly kutatásra van szüksége egy önmagától radikálisan eltérő karakter megalkotásához.
A hallgatóság tagjai azért kiemeltek néhány üdítő példát, akik egy új, kiváló trend megtestesítői lehetnek. Ilyen volt például Lee a Telltale-féle Walking Dead-játékból, aki bőrszíne ellenére nem esett a fekete sztereotípiák egyikébe sem, hanem inkább egyfajta átlagember-karakter volt.
Szintén kiemelték az Assassin's Creed IV Freedom Cry című kiegészítőjének hősét, Adéwalét: „Akár ugyanaz a játék is lehetett volna [mint az alapjáték], de nekem teljesen más volt. Egy fekete srác voltam, aki más feketéket mentett meg a rabszolgaságtól" - hangzott el a hallgatóságból.
Érdekes példa volt azonban a Dead Space is, ahol Isaac maszkja miatt sokáig nem ismerjük meg a főszereplő etnicitását. „Annyira szerettem volna, hogy fekete legyen, hogy feltételeztem, hogy az is, amíg le nem vette a sisakját. Nem változtat a játékon, de nekem sokkal különlegesebb élmény lett volna" - hangzott szintén a közönség soraiból.
Végül a résztvevők azzal zárták a beszélgetést, hogy bár ezúttal csak egy csoport helyzetéről volt szó, a sokszínűség kérdése a nőkre, a különböző nemi identitású fejlesztőkre, vagy például a fogyatékkal élőkre nézve is rendkívül fontos. Kiemelték azt is, hogy a GDC-hez hasonló események kiváló alkalmat adnak arra, hogy a játékipar szereplői megkeressék az ilyen alulreprezentált csoportok tehetséges tagjait. A változás már elkezdődött, de idő kell még ahhoz, hogy révbe érjen.
