Ti milyen gyakran ellenőrzitek a Facebook-oldalatokat? És milyen gyakran posztoltok? Figyelemmel kíséritek, hogy egy-egy posztotokra hány lájk érkezik, és/vagy hányan osztják meg?
A CNN Anderson Cooper 360° című műsorának kezdeményezésére a Texasi, valamint a Kaliforniai Egyetemen dolgozó Marion Underwood pszichológus és Robert Faris szociológus közös kutatásba kezdtek. A kutatás a 13 éves (ennyi a Facebook-, Instagram- és Twitter-regisztráció korhatára) amerikai serdülők közösségioldal-használatát vizsgálta, és azt, hogy milyen hatással van ez a tevékenység a mentális állapotukra.
A kutatásba 216 nyolcadik osztályos gyereket vontak be hat államból (Georgia, Indiana, New Jersey, New York, Texas és Virginia). A résztvevők 60 százaléka lány volt. A gyerekek egyrészt kérdőíveket töltöttek ki a kutatás kezdetén és végén, valamint 176-an közülük beleegyeztek, hogy a Smarsh online archiváló platformmal rögzítsék, majd elemezzék Instagram-, Twitter- és Facebook-bejegyzéseiket 2014 szeptembere és 2015 áprilisa között. A két módszer jól kiegészíti egymást, a bejegyzések elemzése plusz magyarázatot adhat a kérdőíves felmérés eredményeire. A résztvevők 63 százaléka az Instagramot használta rendszeresen, 34 százalékuk a Twittert, 20 százalékuk a Facebookot. Szintén a kutatás részeként a gyerekek szülei is kitöltöttek egy kérdőívet, amelyben saját közösségioldal-használatukról, illetve gyermekükéről is kérdezték őket. A kutatás sok érdekes eredményt hozott. Ezek közül próbálom összefoglalni a legérdekesebbeket.
Leskelődés és posztolás
A gyerekek többsége naponta többször ellenőrizte kedvenc közösségi oldalát. Hétvégi napokon például a résztvevők több mint egyharmada 25-ször vagy annál is jóval többször lépett be a korábban említett oldalak valamelyikére. Valószínűleg a többi serdülő közül is sokan töltöttek volna még több időt a közösségi oldalakon, de szüleik és/vagy az iskolai szabályzat korlátozta őket ebben. A serdülők számos különböző okot említettek arra vonatkozóan, hogy miért látogatják gyakran ezeket az oldalakat. Az leggyakoribb okok a következők voltak: unaloműzés (a résztvevők 80 százaléka említette); kapcsolattartás a barátokkal (71%), kíváncsiság, hogy a posztjaik hány lájkot és kommentet kapnak (61%), kíváncsiság, hogy a barátaik csinálnak-e valami érdekeset nélkülük (36%), valamint aggodalom, hogy lemaradnak a barátaiktól érkezett üzenetekről (32%). Az adatok alapján a résztvevő tinédzserek sokkal több időt töltöttek mások posztjainak nézegetésével (avagy "leskelődéssel"), mint saját posztok közzétételével. Az általuk közzétett posztok száma mégis lenyűgöző. A 176 serdülő szeptember 1. és február 28. között 87 263 alkalommal posztolt vagy kommentelt az Instagramon, 25 966 alkalommal a Twitteren és 12 077 alkalommal a Facebookon.
FOMO és népszerűség
A serdülők számára mindennél fontosabb, hogy társaik elfogadják őket és odafigyeljenek rájuk, ezért nagyon fájó tud lenni számukra, ha barátaik (vagy azok, akiket ők annak gondolnak) kihagyják őket valamiből (például nem hívják meg őket egy buliba). Ezért aztán a serdülők egy része azért is nézi olyan gyakran a barátai posztjait, hogy meggyőződjön róla: nem hagyták ki semmi jóból. A jelenség olyan elterjedtté vált, hogy saját elnevezést is kapott: FOMO (Fear of Missing Out, magyarul: félelem, hogy kimaradunk valamiből). Hasonlóan fájó, amikor valaki nem kap (elég) visszajelzést, lájkot a posztjaira. Ezek az agresszió olyan kifinomult formái, amelyek legtöbbször láthatatlanok maradnak a szülők számára, mert nem kézzel fogható bántásként öltenek testet, hanem valaminek a hiányaként. Ugyanide kívánkozik a kutatás egy megállapítása is, mely szerint a közösségi oldalak váltak a népszerűség megállapításának legfőbb eszközeivé a serdülők számára. A megkérdezett 13 évesek 80 százaléka értett egyet azzal, hogy egy közösségioldal-profil alapján viszonylag helyesen meg lehet becsülni valakinek a népszerűségét. A profilok azonban csalhatnak is. A tinédzserek több mint negyede mondta azt, hogy profiljuk eltúlozza népszerűségüket, és nagyjából ugyanennyi résztvevő jelentette ki, hogy időnként szándékosan szépíti a magáról festett képet.
Szülői felügyelet
A megkérdezett szülők többsége igyekezett valamilyen módon felügyelni gyermekei közösségimédia-használatát. A leggyakoribb módszer a közösségi oldalakkal töltött idő korlátozása (54 százalékuk élt ezzel a technikával). 44 százalékuk korlátozta bizonyos oldalak hozzáférhetőségét (pl. Instagram), 40 százalékuk pedig rendszeresen figyelte, hogy mit olvas, és mit tesz közzé gyermekük a közösségi oldalakon. Ezek a szülők ismerték gyermekeik jelszavait, és/vagy követték őket és barátaikat. A tinédzserek több mint fele "baráti" viszonyban állt szüleivel a közösségi oldalakon.
A szülői felügyelet azonban nem bizonyult maradéktalanul sikeresnek. Amikor összehasonlították a szülők és a gyermekeik válaszait, az derült ki, hogy az esetek felében, amikor a szülők azt állították, hogy szigorúan felügyelik a gyereket, a gyerek szerint a kontroll nem is volt olyan szigorú.
A szülők kevéssé voltak tisztában azzal, mit csinál a gyerek valójában, például rendszerint alulbecsülték az általa tapasztalt negatív érzések és problémák mértékét, illetve felülbecsülték a pozitív élményeket.
A közösségi média használata a résztvevők fele szerint (gyerekek és szülők válaszai alapján egyaránt) heti rendszerességgel eredményezett konfliktusokat a családban, pedig a gyerekek szerint a szüleik is (főleg az édesanyák) sokat lógtak a közösségi oldalakon. Szintén érdekes, de a serdülők életkori sajátosságaival magyarázható, hogy a szülők mint téma majdnem teljes egészében hiányoztak a gyerekek közösségi oldalakon megosztott posztjaiból. Amikor mégis megjelentek, akkor leginkább negatív fényben (pl. "bárcsak a szüleim lazábbak lennének"), előfordult viszont az is, hogy bókot kaptak (pl. "a szüleim hamarabb felismerik a hamis barátokat, mint én").
Mentális állapot
Fontos eredmény, hogy sem a posztolás, sem a kommentelés gyakorisága, sem pedig a barátok/követők száma nem állt összefüggésben a tinédzserek mentális állapotával, közérzetével. Azok viszont, akik naponta sokszor ellenőrizték a közösségi oldalt, valamivel rosszabb mentális állapotról számoltak be, mint azok, akik ritkábban léptek be az oldalakra. (Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyakori használat rontja a mentális állapotot, lehet, hogy valamilyen közös ok áll a háttérben, vagy az is előfordulhat, hogy a rosszabb mentális állapotban lévők többször lépnek be a közösségi oldalakra). Azok a tinédzserek, akik saját bevallásuk szerint népszerűek, kevésbé voltak szorongásra hajlamosak, mint az átlag, azok azonban, akik arra használták a közösségi oldalakat, hogy népszerűbbnek tüntessék fel magukat a valóságnál, illetve azok, akik rendszeresen dicsértek másokat (abban a reményben, hogy ezt majd azok viszonozzák), az átlagnál jobban szorongtak. Szintén érdekes eredmény, hogy a vonzó külsejű fiatalok, akiknek több követőjük volt, mint ahány személyt ők maguk követtek, nem nagyon szorongtak. Azok a vonzó fiatalok viszont, akiknek kevesebb követőjük volt, mint ahány embert ők követtek, szorongóbbak voltak, mint kevésbé vonzó társaik. Azok a serdülők, akik konfliktusokat tapasztaltak közösségioldal-használatuk során, többet szorongtak voltak társaiknál, de leginkább azokban az esetekben, amikor a szüleik nem ellenőrizték őket.
Következtetés
A 13 évesek számára az online kapcsolattartás ugyanolyan valódi, és ezért ugyanolyan fontos is, mint a szemtől szembeni kapcsolattartás. A kutatásban részt vevő serdülők állandóan a közösségi oldalakon lógnak, de nem azért, mert függők, hanem azért, mert számukra ez az egyik legkézenfekvőbb módja a barátokkal való együttlétnek és a közösségben betöltött státuszuk erősítésének, ami ebben az életkorban mindennél előbbre valók.
A cikket Király Orsolya írta, aki az ELTE Pszichológiai Intézetének munkatársaként, Prof. Demetrovics Zsolttal együttműködésben vizsgálja a videojátékok pszichológiai vonatkozásait, ezen belül is elsősorban a játékosok motivációit és a problémás használatot (avagy a "függőséget").
Az Extra Life a GameStar társadalmi felelősségvállalásként indított rovata, célja az, hogy a fiataloknak és a szülőknek szakemberekkel közösen segítsünk, beszéljünk olyan kérdésekről, amik éppen téged is érinthetnek.