Hirdetés

Brutálisan sok a gyermekekkel szembeni visszaélés a Robloxban

|

Több mint két tucat embert tartóztattak már le, a fejlesztők védekeznek.

Hirdetés

Míg a Fortnite és a Minecraft általában az új tartalmak és az alkotások miatt kerülnek be a hírekbe, addig a Roblox névre keresztelt online platformról elsősorban a problémák miatt esik szó. A saját játékok megalkotását és mások műveinek kipróbálását lehetővé tévő rendszer roppant népszerű a fiatalabbak körében, és emiatt leginkább ők az elszenvedői a játékon belüli, illetve azon túlmutató atrocitásoknak. Horribilis dolgok történnek: volt, hogy hónapokig hagyta a Roblox, hogy ukrán és orosz katonákként öldököljék egymást a gyerekek, hemzsegett már a platform a szexuális tartalmaktól is, és ami a legdurvább, hogy egy férfi azután rabolt el egy kislányt, hogy a játékban beszélt vele (a történetnek szerencsére jó vége lett, kiszabadították a lányt).  

Nem meglepő, hogy amikor tavaly egy aggódó szülő 6 órát játszott a Robloxszal, azonnal törölte is, de természetesen nem a platform démonizálása a cél, csupán a figyelemfelhívás a benne rejlő valós veszélyekre. Ez jön le abból a Bloomberg által közzétett jelentésből is, amely a Roblox mögött álló csapat gyermekbiztonsággal kapcsolatos eredményeit boncolgatta. 

Hirdetés

Tavaly a Roblox 13316 esetet jelentett az amerikai hatóságoknak a gyermekek kihasználásával kapcsolatban, és több mint 1300 hatósági megkeresésre válaszolt a ragadozó felhasználókat illetően. A statisztikák alapján az elmúlt hat évben legalább két tucat embert tartóztattak le az Egyesült Államokban, mert a Robloxon keresztül ismerték meg/használták ki az áldozataikat.

A Bloomberg jelentése részletesen kitér egy bizonyos DoctorRofatnik, valódi nevén Arnold Castillo ügyére, aki egy rendkívül sikeres Sonicos átverést üzemeltetett, és több tízezer dollárnyi bevételre tett szert így. A 22 éves Castillót rengeteg gyerek csodálta, akik játszottak a projektjével, és akik közül néhányat azért fizetett, hogy dolgozzanak a játékán. A visszaéléseivel kapcsolatos beszámolók ellenére a férfit csak akkor kapta el az FBI, amikor egy 15 éves lány, akit kihasznált, eltűnt otthonról. Jelenleg 15 éves börtönbüntetését tölti gyermekek becserkészése és szexuális zaklatás miatt.

A Bloomberg által "pedofilproblémának" nevezett gond megoldása azonban óriási erőfeszítést igényel: a Roblox másodpercenként 50000 csevegőüzenetet szűr ki több tízmillió egyidejű felhasználója között, akiknek többsége 18 év alatti. 3000 emberi moderátor dolgozik rajta, bár a munka nagy részét a mesterséges intelligenciára bízza. A moderátorok elmondták, hogy túlterheltnek érzik magukat, és naponta több száz bejelentést vizsgálnak meg a gyermekbiztonsági problémákról. A jelentés viszont azt állítja, hogy a vállalat számára nagyobb prioritást élvez a növekedés, mint a játékosok biztonsága, mivel az a célja, hogy a Roblox elérje a napi egymilliárd felhasználót. 

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A Roblox biztonsági vezetője, Matt Kaufman viszont kihangsúlyozta, hogy számukra a biztonság és a civilizáltság alapvető fontosságú, és minden egyes nap minden korosztályból több tízmillió ember él át biztonságos és pozitív élményeket a platformon keresztül. A Bloomberg cikkének megjelenése után a vállalat reagált rá, és kikötötte, hogy a jelentés nem helyezi megfelelő kontextusba a biztonsági problémák mértékét a platform méretéhez képest: 

"Egy nemrégiben megjelent cikk kirívóan rosszul jellemezte, hogyan védjük a különböző korú felhasználókat a platformon, és nem tükrözte az online gyermekbiztonság összetettségét, valamint az elsöprően pozitív tapasztalatok valóságát, amelyeket minden korosztályból több tízmillió ember szerez a Robloxon minden egyes nap".

Az Eurogamerhez eljuttatott nyilatkozat tartalmazott egy linket is, ami Kaufman egy hosszú blogbejegyzéséhez vezet. Ti találkoztatok már visszaélésekkel a Robloxban?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)