Az ünnepekhez közeledve egyre többször keríti az embert hatalmába a nagybetűs karácsonyi hangulat. Sokak szívébe már az első hideg beálltával bekúszik az ünnepi érzés, és ezzel együtt a "Last Christmas" című örök klasszikust is gyakrabban játsszák a rádióban. A karácsonyi hangulat azonban nem csak a családunk, barátaink iránti szeretetünket hordozza magában: az év e szakaszában egyre többször és többféleképpen nyílik lehetőségünk segíteni azokon, akiknek nehezen vagy soha nem adatik meg a békés, boldog szenteste. Gamerként sokszor megtapasztalhatjuk, milyen érzés hőssé válni, segíteni az elesetteket (még akkor is, ha ez harminc sárkányfog összegyűjtését jelenti). És talán az, hogy olyan sok játékban segítő, hős szerepbe kerülünk, felbátoríthat minket arra, hogy a virtuális világból kilépve a mindennapokban is hősökké váljunk. Ez nem csak a mai napon fontos, ünnepek után is velünk kellene, hogy maradjon, érdemes megőriznünk.
Miért adakozunk?
Bár a témával foglalkozó kutatók szerint több módon is magyarázható az adakozás, abban mindannyian egyetértenek, hogy alapjaiban egy szociális tevékenység, amely kisebb vagy nagyobb mértékben összefügghet az adott személy önzetlenségének, áldozatkészségének mértékével. Egy egyetemi kutatás például arra is rámutatott, hogy abban az esetben, ha a kutatásban résztvevőket egy közeli hozzátartozójuk (a kutatás esetében szobatársuk) kérte, hogy segítsen adományával, nagyobb valószínűséggel és többet adakoztak a kutatásban résztvevő személyek, mint akiket ismeretlen személy kért fel erre. Persze nem csak a hozzánk közel állók (barátok, családtagok) lehetnek ránk igazán nagy hatással, ha az adakozásról beszélünk: Michael Sanders és Francesca Tamma viselkedéskutatók azt találták, hogy ha híres emberek támogatói egy-egy adománygyűjtésnek, népszerűségük segítheti az adakozó kedv növelését, de csak abban az esetben volt megfigyelhető ez az eredmény, ha az adakozó már korábban is adományozott ugyanennek az adománygyűjtő szervezetnek. Például karácsony táján sok hazai streamer és youtuber szervez adománygyűjtő streamet egy-egy számára is meghatározó és fontos ügy mellett kiállva (charity stream), vagy rendez a követőivel közös programot, amelynek célja maguk a követők számára is fontos lehet, és szívesen támogatják.
Érdemes azt is tudnunk, ha kutatóként az adományozást mint viselkedést vizsgáljuk, hogy az emberek sok esetben olyan ügyeket támogatnak - és tudatosan ügyelnek is erre -, amelyeknek nagy hatása van, és látványos eredmények érhetők el velük. Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor pont a statisztikailag levezethető eredmények, a túl sok információ ijeszti el az adakozókat a támogatástól. Sander és Tamma úgy fogalmazott ebben a kérdésben, hogy az adományozók meggyőzhetők a számok, várt eredmények bemutatásával, de végül mégis csak a szívük vezeti őket az adakozásban. Tehát nem pusztán kognitív számítások és objektív döntés eredménye az adományozás, hanem az emberi érzelmek, a közösségi érzet, az altruizmus is nagy szerepet játszik benne.
Elméleti modellek az adakozásról
William Harbaugh és munkatársai az Oregoni Egyetem Közgazdaságtan Karán kezdték el vizsgálni, hogy az agyunk élvezetközpontja adományozás és adófizetés esetén is fokozott aktivitást mutat. Habár mindkét esetben pénzt "veszít" a tevékenységben résztvevő személy, az adományozás önkéntes és egyénfüggő, ezáltal pozitívabb tevékenységként hathat, szemben az adózással, amely egy negatívnak címkézett, kötelező tevékenység. A kutatók három elméleti modellt vettek alapul, hogy megmagyarázzák, hogyan lehetséges az, hogy az emberek élvezetközpontja mindkét esetben aktiválódik, legyen szó önkéntes jó cselekedetről vagy kötelező adózásról.
Az első elméleti modell a teljes altruizmusra épít, vagyis a személy azért érez elégedettséget, mert egy közérdekű tevékenységben vesz részt, és az örömforrás maga a tevékenység eredménye, ami felértékelődik, és aktiválja az élvezetközpontot az agyban. E modell szerint fontosabb az emberek számára a tudat, hogy milyen pozitív hatása volt az adott tevékenységnek, mint maga a folyamat, amely során az egyén pénzt "veszít". A második modell a tudatos választásra helyezi a hangsúlyt, vagyis a személy valójában a döntését - adományozok vagy adózok - értékeli pozitívan, és ez a kognitív megerősítés adhat magyarázatot az agya élvezeti központjában kimutatható megnövekedett aktivitásra.
A harmadik modell, amelyet Harbaugh és munkatársai végül nem vizsgáltak meg, de érdemes megemlíteni, abból az irányból közelíti meg az adakozás örömét (vagy éppen az adózásét), hogy az adott személy ezt a tevékenységet a szociális státuszának megerősítésére használja. E személy örömforrása abból adódik, hogy a környezete visszajelzései alapján gazdagnak, nagylelkűnek, altruistának érezheti magát.
Harbaugh és munkatársai kísérleti helyzetben is megvizsgálták, hogy a tiszta altruizmus (1. modell) vagy a tudatos döntés és cselekvés (2. modell) eredményezheti-e ténylegesen az élvezetközpont aktivitását az agyban, és azt találták, hogy mindkét modell magyarázhatja az adakozó tevékenységet, sőt az adózással szemben az adományozók agyi aktivitásáról készült képek még erősebb hatást mutattak ki. Összefoglalva tehát: az adományozás társas, kognitív, érzelmi, de még agyi szinten is pozitív állapotot eredményezhet a személyben.
Hasonlóság és mennyiség
Egyes kutatások arra kezdtek el koncentrálni, miért lehet az, hogy bizonyos adománygyűjtések nagyobb sikert érnek el, míg mások kevesebbet. Norbert Schwarz és munkatársai a Dél-Kaliforniai Egyetemen igyekeztek megvizsgálni több adománygyűjtő kampány eredményeit ebből a megközelítésből. Eredményeik alapján az adakozók által érzett hasonlóságérzet befolyásolhatja az adományozókedvet. Mit is jelent ez? Ha az adománygyűjtő a potenciális adakozók számára hozzájuk hasonlóvá, ismerőssé teszi az ügyét, növekszik az adományozási kedv. Viszont ha az adakozók már ismerik az ügyet, épp ezért úgy gondolhatják, kellő figyelmet kapott, csökkenhet az adakozókedv. Emiatt nem mindegy, hogy adománygyűjtés esetén kiket és hogyan szeretnénk megszólítani. Schwarz és munkatársai azt javasolják, hogy az ismertség növekedésével a támogatóknak már ne a figyelmét próbálják megragadni az adománygyűjtők, hanem a konkrét segítségnyújtás programjait mutassák be.
Hasonló paradox jelenséget láthatunk akkor is, ha az adományban részesülő személyek számát és az adakozók kedvét nézzük. Christopher Hsee kognitívpszichológia-kutató azt találta, hogy azok az adománygyűjtő programok sikeresebbek, amelyek kevesebb ember (egy-egy konkrét személy vagy kisebb csoport) megsegítését tűzik ki célul. Ennek hátterében az állhat, hogy az adakozó személyek nem tudják értelmezni adományozás szempontjából a nagy számokat, mert azokat túl absztraktnak, megfoghatatlannak érezhetik, míg az adományukat frusztrálóan kevésnek.
Fontos látnunk, hogy ha sikerül egy olyan ügyet találnunk, amely mellett elköteleződtünk, az hatalmas örömet tud nekünk szerezni, ám sokszor saját kognitív torzításaink vezethetnek ahhoz, hogy nem tartjuk elég jelentősnek az általunk véghezvitt tettet, ha adományozásról beszélünk. Lehet, hogy nekünk kevésnek tűnik, már-már szinte súlytalannak, de jól megtanulhattuk a videojátékokból, amelyekben hőst alakítunk, hogy sokszor a legkisebb tett is segíthet azokon, akiknek szüksége van rá, és egy picit jobbá teheti a világot, amelyben élünk.
Ez a gondolat pedig karácsonykor pont jól jöhet.
A cikket Bányai Fanni pszichológus és jelenleg az ELTE Pszichológia Doktori Iskolájának PhD hallgatója írta, akinek kutatási területe az egészséges és problémás videojáték-használat feltárása és a videojátékokkal kapcsolatos sztereotípiák ledöntése. Ezenkívül a Pixelben Lélek blog szerzőjeként saját videojátékos kutatásairól és kedvenc játékairól ír pszichológiai megközelítésből.
Az Extra Life a GameStar társadalmi felelősségvállalásként indított rovata, célja az, hogy a fiataloknak és a szülőknek szakemberekkel közösen segítsünk, beszéljünk olyan kérdésekről, amik éppen téged is érinthetnek.
