Sokan mondják, hogy mindenkinek van egy története, amelyet előbb-utóbb könyvformába szeretne önteni. Minden jel arra utal, hogy sokaknak van egy műsora is, amelyet nézők ezreivel szeretne megosztani. Ma már bárki készíthet online videókat, amelyekben egyéni érdeklődéstől vezérelve, közösségi szórakoztatás céljából tudósíthat érdekfeszítő információkról, eseményekről. Az online ismertségnek azonban előnyei és hátrányai is vannak.
Mi fán terem a vlogger?
Az online videókat készítő felhasználót, azaz a vloggert szokás egy kiemelt figyelemnek örvendő showmannek, riporternek vagy dívának tekinteni a közvetített tartalomtól, illetve a házigazda személyétől függően. A digitális naplóknak nevezett blogok fénykora után napjainkban számos felhasználó dönt úgy, hogy saját csatornát indít, és tematikus műsorokkal szórakoztatja a nézőket. A pszichológusok körében elterjedtté vált az a nézet, hogy a vlogolás az önkifejezés egy modern formája, amely nemcsak a nézők értékeire, attitűdjeire lehet hatással, hanem a videókra érkező kommentek által a vloggerre is. A hagyományos tévéműsorokkal szemben ugyanis a vlog megadja azt a lehetőséget, hogy hozzászóljunk, esetenként formáljuk is a látottakat. A vlogger a kommentek által számos téren fejlődhet: technikában, előadásmódban, tudásban vagy akár saját önismeretében. A nézők általában pozitívan tekintenek arra, ha a vlogger reagál a kommentekre, és különösen értékelik, ha meg is fogadja az építő jellegű tanácsokat. Amennyiben úgy látják, hogy aktívan alakíthatják kedvenc vloggerük személyes műsorát, elkötelezettebbé válhatnak a csatorna követésében hosszú távon. A nézőszám növelése érdekében azonban más fortélyokat is bevethetnek.
Kihívások kora
Minden vlogger arra vágyik, hogy minél többen nézzék a videóit. Ha csökken a népszerűségük, gyakran trükkökhöz folyamodnak, hogy fenntartsák az érdeklődést. Ennek egyik formája a jelenleg is nagy népszerűségnek örvendő kihívások teljesítése. Kihívás alatt legtöbbször azt értjük, hogy a személy nyilvánosan, mások előtt egy számára nehéz vagy kellemetlen feladat megoldására vállalkozik, amit mások szórakoztatónak tartanak. Például pár éve sokan szánták rá magukat a jegesvödör-kihívás teljesítésére, vagyis arra, hogy kamerák előtt nyakon öntsék magukat egy vödör jéghideg vízzel. A kihívás eredetileg jótékony céllal született, ugyanis így akarták felhívni a figyelmet Amerikában az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) betegségben szenvedőkre, és adománygyűjtést kezdtek. A kihívások között azonban akadnak kimondottan egészségre káros vagy balesetveszélyes próbák is, amelyek talán több nézőt vonzanak, azonban a vlogger testi és lelki épségének fenyegetettségén túl negatív üzenetet közvetíthetnek, különösen a fiatalabb nézők számára, akik utánozhatják a veszélyes próbákat némi figyelemért. Napjainkban a Tide Pod Challenge a népszerű, ami végképp káros: ez abból áll, hogy fiatalok mosószerkapszulákat esznek.
A videózás pozitív oldalai
Az online létnek tehát lehetnek negatív hatásai mind a közösség számára, amikor nem megfelelő értékeket közvetítünk a követőink felé, mind saját magunkra nézve, ha nem tudjuk megfelelőképpen kezelni a közösségtől érkező megnyilvánulásokat. Ennek ellenére sokan vállalkozunk arra kortól, nemtől és érdeklődési körtől függetlenül, hogy kilépjünk az online nyilvánosság elé azért, hogy megmutassuk magunkat, szórakoztassunk másokat, vagy komolyabb témákról számoljunk be, akár oktató jelleggel is.
A laikusokban felmerülhet, hogy az, aki videókat kezd el gyártani, legyen szó akár szerkesztett, vágott videókról, akár élőben streamelésről, mindezt azért teszi, mert exhibicionista (azaz önmagát megmutatni vágyó), narcisztikus személy. Számos, elsősorban a közösségimédia-használatot (Facebook, Instagram, Snapchat) vizsgáló kutatás számol be arról, hogy azok a fiatalok, akik ezeket a felületeket használják, a narcizmus jeleit mutatják. Jellemző rájuk például a túlzó, felnagyított énkép, az, hogy csak pozitív kritikát fogadnak el, szükségük van arra, hogy bálványozzák, kövessék őket, és a legkisebb negatív visszajelzés is szélsőségesen negatív érzelmeket vált ki belőlük. Ugyanakkor a közösségi média platformjai, de akár a YouTube vagy a Twitch is erősíthetik ezt a hatást, hiszen a videók készítői láthatják, ahogy változik követőik száma, illetve hogy mennyien osztották meg vagy nézik a videóikat. És ez boostolhatja az egójukat, vagy pont csalódottsággal töltheti el őket. Ez utóbbi esetben előfordul, hogy önmagukat hibáztatják, majd olyan lépésre szánják el magukat, amely negatívan hathat rájuk vagy a közönségre.
Nemrég a Mineshow-n beszélgettünk erről a témáról, és az egyik legfontosabb dolog, amit érdemes kiemelni a szülők aggódó kérdései kapcsán, az, hogy mit is tegyenek, ha a gyermekük YouTube-csatornát akar indítani. Hol kellene meghúzni a korhatárt? Hiszen könnyen előfordulhat, hogy egy gyerek, akinek még kiforratlan a személyisége, nem tudja megfelelően kezelni a követőitől kapott negatív vagy akár túlzó módon pozitív visszajelzéseket, és ez hátrányosan befolyásolja a személyiségfejlődését. Mivel azonban a személyiségfejlődés mindegyikünknél máshogy zajlik le, nem lehet egy korhatárt javasolni. Ennél sokkal fontosabb a cél, amiért valaki videókat akar gyártani. Természetesen lehet "minden értelmes tartalom" nélkül is személyi kultuszt építeni magunk köré, de azok, akiknek igazán nagy és hűséges követőbázisuk van, akikkel napi szinten tartják a kapcsolatot, nem arra használják a közösség erejét, hogy önmagukat fényezzék.
De miért is jó az, ha valaki videózik? Az egyik legegyszerűbb (és legnagyszerűbb) pozitív hozadék az, hogy gyakoroljuk, hogyan is beszéljünk közönség, pláne kamera előtt. Videóink elkészítése közben észrevétlenül is gyakorlott előadóvá válhatunk. Ha pedig követőink építő jellegű visszajelzéseit is megfogadjuk, magabiztos előadói stílusra tehetünk szert, miközben még jól is szórakozunk, és másokat is szórakoztatunk. A nézők oldaláról nézve ugyanakkor meghatározó szempont, hogy a videósnak, akit követnek, olyan stílusa legyen, amellyel közösséget tudnak érezni.
A kommunikációs készségek mellett a szervezői és menedzseri készségek is fejlődhetnek, hiszen egy többezres vagy akár több százezres követői bázissal rendelkező csatornát karban is kell tartani, és a felelősség, amellyel egy csatorna fenntartása jár, a követők számával arányosan nő. Egy idő után a csatorna "üzemeltetése" már munkának is tűnhet, nem csak hobbinak vagy szórakozásnak, és ismerünk is olyan videógyártó fiatalokat, akik hivatásul ezt a pályát választották.
Videókat készíteni, közösséget menedzselni nemcsak szórakozás, és jó esetben nem csupán a személyes hírnév növeléséről szól, hanem komoly felelősség is. A nagy erő tényleg nagy felelősséggel jár (Pókember nagybátyja után szabadon). Videósként így megtanulhatjuk azt is, milyen felelősséget vállalni, elköteleződni egy kitűzött cél mellett. Sőt, megérteni azt, hogy a közösség erejének segítségével mennyi jót tudunk tenni. Nem is kell a szomszédba mennünk, ha példákat akarunk találni arra, hogyan lehet a videósok közösségének erejét jótékonysági célokra használni. 2016 októberében például a GameGeek csatornát ért hatalmas károkat követően a kollégák összefogtak, és egyéni felajánlásaik mellett streamet is indítottak, ahol nézőként mi magunk is az általunk meghatározott összegű adománnyal támogathattuk a lakástűz miatt pórul járt tartalomgyártót. Az ilyen és ehhez hasonló, videósok által szervezett események nemcsak az adott (jótékonysági) ügyben jelenthetnek hatalmas segítséget, de a laikusok számára is példaként szolgálhatnak, hiszen a videózásnak van értelme, nem pedig pusztán az egónk növelésére szolgál.
A cikket Bányai Fanni és Zsila Ágnes pszichológusok írták, akik az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának PhD-hallgatóiként, Dr. Demetrovics Zsolt csoportjában a videojáték-, az internet- és a médiahasználat lélektani vonatkozásait vizsgálják.
Az Extra Life a GameStar társadalmi felelősségvállalásként indított rovata, célja az, hogy a fiataloknak és a szülőknek szakemberekkel közösen segítsünk, beszéljünk olyan kérdésekről, amik éppen téged is érinthetnek.
