Úgy tűnik, az idei év őrülete (tavalyról átkúszva) egyértelműen a battle royale műfaj, jelenleg épp azon belül is a Fortnite: Battle Royale. Száz, magára utalt játékos (vagy ugyanekkora összlétszámot kitevő kettő-négy fős csapatok) együtt egy fegyverekkel teli pályán, ahol az életben maradás a cél, és az utolsó túlélő (vagy csapat) győz. Tehát ha valaki kíváncsi, milyen lehet az éhezők viadala, most első kézből megtapasztalhatja. És úgy tűnik, hogy tízmilliókat vonz ez az élmény. A sikernek nincs ugyan pontos receptje, utólag mégis érdemes végiggondolni, milyen tényezők vezettek idáig. Akárcsak más műfajok, a battle royale is sokféleképpen motivál, számos eltérő pszichológiai szükségletet elégít ki nagyon hatékonyan. Ezekről olvashattok a továbbiakban a teljesség igénye nélkül.
Fejlődés és kompetencia
Hasonlóan a többi felkapott műfajhoz (például a MOBA-khoz), gyors fejlődést kínál. A játék elején üres kézzel kezdesz, de perceken belül egyre erősebbé válsz. Adrenalinlöketet ad, ha találsz egy jó fegyvert, mert így azonnal jelentősen nőnek az esélyeid a túlélésre. Ha az egyik házat már kifosztották, mindig van remény arra, hogy egy másikban majd szerencsével jársz, ugyanakkor sosem tudhatod biztosan, hogy mikor és mit találsz. Ez nem más, mint a részleges megerősítés elve, amely az MMORPG-k kapcsán került be a köztudatba. Lényege az, hogy a cselekedeteinkért járó jutalom nem kiszámítható módon, de előbb vagy utóbb biztosan megérkezik, így hosszabb ideig és sokkal erősebben képes fenntartani a motivációnkat, mert a kövér loot reménye mindig ott lebeg a szemünk előtt. A talált erőforrásokkal folyamatosan optimalizálhatjuk karakterünket, a szűkös tárhely pedig rákényszerít arra, hogy csak a legjobb dolgokat tartsuk magunknál.
A kiszámíthatatlanság ezzel együtt nemcsak a véletlenszerűen előforduló erőforrásokból fakad, hanem abból is, hogy minden ellenfelünk hús-vér ember, így az MI-vel ellentétben sosem tudhatjuk, hogy mire számíthatunk.
A versengés másokkal (és a győzelem reménye) természetesen a műfaj központi motiváló tényezője, ám ebben a "mindent vagy semmit" elv érvényesül. Mindenkinek csak egy élete van, győzelmi esélyeink pedig statisztikailag elhanyagolhatók. Ha viszont mégis sikerül győznünk, az egészen döbbenetes adrenalinlökettel jár. Minden killnek óriási súlya van, főleg annak ismeretében, hogy a győztesek átlagosan mindössze öt másik játékost ölnek meg egy meccs során. Emiatt egyetlen ellenfél megölése is elképesztő kompetenciaérzést okoz, mert rengeteg szempontot kell figyelembe vennünk ahhoz, hogy sikerrel járjunk. Ráadásul egyetlen ellenfél likvidálása jó eséllyel tíz-húsz pozícióval juttat előrébb a százas rangsorban. S ha ezt többször is sikerül megismételnünk különböző képességű és stílusú játékosok ellen, joggal érezhetjük elégedettnek magunkat. A végső győzelem pedig már-már emberfeletti teljesítmény, ami a kiválasztottság érzésével társul, és még a legjobbaknak is csak ritkán jön össze.
Választási lehetőségek
Szintén fontos, hogy számos különböző módon lehetünk eredményesek, vagyis nagyon eltérő játékstílusok is sikerre vezethetnek. Lehetünk például agresszívek, és megpróbálhatunk minél több ellenféllel személyesen végezni, de az is hatékony taktika lehet, ha szándékosan kerüljük a konfrontációt egészen az utolsó körig. Akár elrejtőzhetünk egy házban a térkép közepén, remélve, hogy szűkülő körön belül marad, és biztonságos fedezékből vadászhatjuk le az arra járókat. A Fortnite építési módja pedig további lehetőségeket nyújt. Ahelyett, hogy az ajtón (vagy az ablakon) mennénk be egy házba, felhúzhatunk egy lépcsőt, hogy felmenjünk a tetőre, majd azt szétlőve jussunk be a házba. Mindez azért fontos, mert így rátalálhatunk a számunkra leginkább megfelelő játékstílusra, vagy élhetünk a változatosság nyújtotta izgalommal, miközben állandóan feszegethetjük saját határainkat.
Társas interakció
Nem létezik motivációs modell, amelyik ne hangsúlyozná, hogy a társas élmények olyan módon növelik a játékosok bevonódását és elkötelezettségét a játék iránt, amire a többi motiváció nem képes. Közhely, de tényleg társas lények vagyunk. Együtt, főleg ismerősökkel és barátokkal, de még idegenekkel is (ha jó fejek) egyszerűen jobb játszani. Ha kizárólag saját magunkra támaszkodhatnánk, a műfaj valószínűleg nem lenne ennyire népszerű. Ott van azonban a két-, négy- vagy ötfős csapatokká szerveződés lehetősége, amely elképesztő társas élményeket nyújt. A közös játék állandó kommunikációt igényel a csapattársak között: nemcsak azt kell ilyenkor megbeszélni, hogy ki hol helyezkedjen el, de egyeztetni kell a fegyverek típusát vagy az ellenfél hollétét is. A közös siker pedig, ha lehet, még édesebb, mert a többiek öröme a miénket is fokozza, még jobban felértékeli a győzelem értékét. Amennyiben mások számára is fontossággal bírunk (beleértve az ellenfeleket is), az megerősíti, hogy valami értékeset kaptunk/nyertünk (még akkor is, ha ennek a mindennapjainkban nincs kézzelfogható haszna), és végső soron azt, hogy jók, értékesek vagyunk.
Egyedi történetek
A műfaj sikere a streamelés és a játékvideók népszerűségének is köszönhető. Ahogy évezredek óta megőrül az emberiség a sportmérkőzésekért, úgy tűnik, hogy az e-sport-mérkőzések (és közvetítések) is hasonlóan képesek lázba hozni a rajongókat, és úgy általában is szeretjük nézni, ahogy mások játszanak. A battle royale műfaj pedig kifejezetten alkalmas a streamelésre, és az e-sporttá válás lehetőségét is magában rejti. Minden meccs (ráadásul minden egyes játékos szemszögéből) egy egyedi történet.
S ahogy néhány focimeccsre évtizedekkel később is emlékezünk, könnyen lehet, hogy lesznek olyan battle royale-mérkőzések, amelyekről évek múlva is beszélni fogunk.
Az, hogy a meccseknek (történeteknek) bármikor vége szakadhat, és hogy a győzelem esélye még a legjobb játékosok számára is meglehetősen kicsi, olyan feszültséget képes teremteni, amelyre más játékok csak ritkán képesek. És ez nem csak akkor igaz, ha mi magunk játszunk, hanem akkor is, amikor másokat nézünk. Együtt izgulunk a streamelővel, már-már együtt lélegzünk vele, de együtt is nevetünk, bosszankodunk, vagy éppen őrjöngünk. S ha nyer, jutalmul pár falat nekünk is jut a chicken dinnerből.
A cikket Király Orsolya, az ELTE Pszichológiai Intézet Addiktológiai Kutatócsoportjának munkatársa írta, aki a videojátékok pszichológiai vonatkozásait, ezen belül is elsősorban a játékosok motivációit és a problémás használatot (avagy a "függőséget") vizsgálja.
Az Extra Life a GameStar társadalmi felelősségvállalásként indított rovata, célja az, hogy a fiataloknak és a szülőknek szakemberekkel közösen segítsünk, beszéljünk olyan kérdésekről, amik éppen téged is érinthetnek.
