Három dolog biztos az életben: a halál, az adók, és hogy minden évben jön új Call of Duty játék, ami hangos érzelmeket vált ki mindenkiből. Vannak a rajongók, akik már hónapok óta alig várták, hogy végre belevethessék magukat az új epizódba, és legalább ilyen volumennel adnak hangot nemtetszésüknek azok is, akik értetlenül figyelik, miért kell minden évben kiadni "ugyanazt" a játékot. A novemberben megjelent Call of Duty: Modern Warfare 3 kapcsán pedig (ahogy egy évvel korábban az MW2-nél) újra előkerült a skill-based matchmaking témaköre, amitől a tartalomgyártókat azonnal elfogja a hányinger.
Casual vs. Ranked
A matchmaking rendszer egy többjátékos videojátékban az az algoritmus, ami valamilyen módon összesorsolja az egy időben játszani vágyókat. Ideális esetben ez úgy van megírva, hogy figyelembe veszi például a játékosok földrajzi helyzetét, hogy a legstabilabb legyen a kapcsolat, de ezenfelül számos módja van a szelektálásnak. A legtöbb kompetitív játékban vannak rangsorolt (ranked) módok, ahol a rendszer a teljesítményünk alapján beoszt bennünket egy divízióba (például: bronz, arany, gyémánt, platina stb.), és ha megnyerjük a meccseket, akkor feljebb kerülünk, ha sorra veszítjük, akkor lejjebb.
Ilyenkor a velünk egy szinten játszókkal sorsol össze a gép, így ahogy haladunk előre, egyre komolyabb lesz a kihívás, cserébe viszont villoghatunk mások előtt a rangunkkal, sőt bizonyos esetekben exkluzív, külsőt megváltoztató cuccokat és egyéb extrákat is szerezhetünk bizonyos mérföldkövek elérésével. Azoknak, akik nem akarják ennyire komolyan venni a játékot, csak szórakoznának egy kicsit, ott a casual mód, amelyben látszólag nincs MMR (matchmaking rating), bárkivel összedobhat a gép, ebből adódóan nem is kell nagyon ráfeszülni a játékra.
Ha viszont ilyenkor tényleg teljesen véletlenszerűen sorsolnák össze a játékosokat, a szárnyaikat bontogatók szinte kizárólag negatív élményekkel állnának fel az első néhány óra után, hiszen egy abszolúte kezdő és egy profi játékos között akkora a különbség, mint egy tornából felmentett harmadikos és Usain Bolt között. Éppen ezért próbálja a legtöbb fejlesztőcsapat élvezhetővé tenni az onboarding élményt (az első néhány battle royale meccsünkön szinte minden játékban tele van a szerver gépi ellenfelekkel, akiket könnyű lelőni), az ügyesebb, profi vagy félprofi játékosokat pedig leválasztani úgy, hogy valamilyen rejtett rangot köt hozzájuk, és itt is csak az egy szinten játszókat sorsolja össze.
Git Gud
Ha az SBMM-rendszer nem létezne, valószínűleg azért panaszkodnának az alsó harmadban teljesítők, hogy miért nem takarítják el a profikat a meccseikből, hiszen így élvezhetetlen a játék. Így viszont azok szenvednek, akik az átlagosnál ügyesebbek, de nem akarnak vérre menő küzdelmeket folytatni minden áldott meccsen. Van az úgy, hogy az ember hazaér egy fárasztó nap után, és csak ki szeretné engedni a gőzt, hátradőlni, és élvezni a játékot. Végre kipróbálna új fegyvereket, új taktikákat, nem csak azokat, amelyekbe a játék kiegyensúlyozatlansága belekényszeríti, ha nyerni akar a rangsorolt módban.
Mivel azonban az SBMM-rendszer sokszor csak egy szűk rétegből válogat, nem lesznek a meccsben kezdők és középhaladók, kizárólag jobb játékosok, akik közül a győzelem érdekében sokan izzadó tenyérrel szorítják az egeret, teljesen rá vannak gyógyulva a monitorra, és a mókásnak szánt casual meccseket is olyan erőbedobással játsszák, mintha az életük múlna rajta. Ezzel pedig elrontják az élményt azoknak, akik nem versenyezni, csak szórakozni szeretnének. Egy bizonyos szint fölött tehát mindkét mód ugyanolyan megterhelő, de az egyik semmilyen módon sem jutalmaz ezért.
A legtöbb, Call of Dutyhoz hasonló játékból ráadásul idővel ki is kopnak az egyszeri játékosok, így néhány hónap után már csak azok maradnak, akik tényleg komolyan gondolják, ezzel pedig egyre kevesebb esélyünk lesz arra, hogy ne kelljen ráfeszülniük a meccsekre, és megéljünk olyan állat leejtős pillanatokat, amelyekhez sok esetben az is kell, hogy az ellenfelek ne kizárólag a sarokban kempelő veteránok legyenek.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
Ha van rajta sapka, az a baj
Azokban a játékokban, amelyekben nincs SBMM, mint például a Battlefield, a játékosok általában a teljesítményük függvényében szerepelnek a ranglistán a meccsek végén: az ügyesebbek a tetején, az ügyetlenebbek az alján, idővel azonban látszik a fejlődés, és a kezdők szépen felküzdhetik magukat a scoreboard tetejére. De ha mindig nehezedik a kihívás, az eredmények nem lesznek ennyire szembetűnőek, ami elveheti sok ember kedvét.
Egy tökéletes játékban valószínűleg lenne helye a skill-based matchmakingnek, és valamilyen formában rengeteg címben használják az Overwatchtól kezdve az EA Sports FC-n át egészen a Rainbow Six: Siege-ig. Ha azonban nem ideálisak a feltételek, és a rendszer nincs megfelelően beállítva, akkor az SBMM több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz, és nem azokat riasztja el a játéktól, akik amúgy is továbbállnának pár hét után, hanem azt a keménymagot, amely néha szeretné csak úgy élvezni a gép előtt töltött perceket.
