Merem remélni, hogy nem csak nekem van tele a hócipőm azokkal az FPS-játékokkal, melyekben modern és a közeljövőben hadrendbe állított fegyverekkel kell az ellenség testpáncélját kilyuggatni. Szerencsére a lengyel illetőségű CI Games (egykor City Interactive) is így lehetett ezzel, ezért szépen visszakanyarodott a második világégéshez, mi pedig egy amerikai fotóriporter képében igyekszünk megnyerni a háborút.
A nevem Hawkins, Robert Hawkins
Az Enemy Front főhőse egy ízig-vérig amerikai haditudósító, mégpedig a tökösebb fajtából. Hawkins barátunk nem igazán jön zavarba, ha kést kell szorítania egy háromgyerekes német őrszem torkához annak érdekében, hogy sikeresen túljusson egy náci ellenőrzőponton. Európa több részén is felbukkan majd a történet során, a készítők kifejezetten törekedtek arra, hogy az Enemy Front ne a már unalomig megszokott hadszínterek eseményeit dolgozza fel. Aki a hatodik normandiai partraszállást vagy Berlin ostromát szeretné lejátszani, az jobb, ha most odébbáll, mert a lengyel srácok inkább a kisebb, méltatlanul elfeledett ütközeteket állítják előtérbe ebben a játékban.
A sztori nagy részét a varsói felkelés adja, ez teszi ki körülbelül a tízórás játékidő negyven százalékát. Volt szerencsém a közelmúltban Lengyelországban járni, és tudom, hogy a lengyelekben milyen mélyen él még ez a hetven évvel ezelőtt történt tragédia. Elmondhatatlanul büszkék a történelmüknek erre a szomorú fejezetére, de közben tisztában vannak azzal, milyen óriási nagy ár volt az a kétszázezer, többségében civil áldozat, amit meg kellett fizetniük hazafiságuk érdekében. Mindezt úgy, hogy a folyó túloldalán ott várakozott a dicsőséges Vörös Hadsereg azokkal a lengyelekkel, akik Sztálint választották a nyugati hatalmakkal szemben. Az eleve kudarcra ítélt lengyel események mellett persze lesznek olyan küldetések is, ahol kicsit jobb lesz a kedvünk azok befejezésekor. Franciaországban az Ellenállás embereit kell segítenünk csodaszép vidéki környezetben, míg Norvégiában egy nehézvíz gyártására specializálódott vízerőművet kell szabotálnunk a norvég kommandósokkal karöltve.
Nehéz szülés
A fejlesztésről először 2011-ben lehetett hallani, akkor még Stuart Black, a Black és a Bodycount vezető tervezője állt a kormánykerék mögött. Az élet azonban úgy hozta, hogy a játékot már nem sikerült befejeznie, 2012-ben váratlanul távozott a cégtől. Az azóta eltelt két évben folyamatosan átszabták a játékot, az ilyesmi azonban jellemzően nem vezet eredményre.
Kinézetéért a CryEngine 3 felelős, ami meg is látszik rajta. Nem kell egyből Crysis 3 minőségre gondolni, de azért a látottak alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy egészen pofás darabról van szó. Láttam néhány elképesztő videót a játékból, ezek alapján megállja a helyét az elmúlt évek mezőnyében. Azt azonban sajnos nem tudom nyugodt szívvel leírni, hogy felveszi a versenyt a next-gen konzolokon látottakkal, de abban biztos vagyok, hogy egy komoly PC-n nem fog csalódást okozni. A prev-gen konzolok esetében már nem vagyok ilyen optimista, de addig nem akarok elhamarkodottan ítélni, amíg nem látom a saját szememmel a végeredményt. Csak ugye ezek az átkozott megérzések és előítéletek nem nagyon szoktak megcsalni, túl régóta vagyok már ebben a szakmában.
Realisztikus… egy frászt
A kiadott videókban csak úgy hemzsegtek az akciódús részek, de ezek a legtöbb esetben a tudományos fantasztikum kategóriába tartoznak. A kedvencem az volt, amikor az amerikai főhős behajtott egy német ellenőrzőpontra, ahol MG42-es nehézgéppuskákkal lőtték a terepjáróját, de annak csak a szélvédője tört be. A következő percben viszont a már említett tökös amerikai kilőtt egy német Opel teherautót, ami néhány gépkarabély-lövedéktől darabokra szakadt, és az azt követő robbanás végzett egy szakasz némettel. Aztán ott volt az a jelenet, amikor a páncélozott csapatszállítót sikerült mindössze két gyalogsági gránáttal a levegőbe repíteni. Értem én, hogy a tízéves, Call of Dutyn felcseperedő FPS-rajongóknak kellenek ezek a pillanatok, de azért nem ártana, ha a fejlesztők néha ragaszkodnának a fizika törvényeihez.
Voltak viszont egészen okos megoldások is, kifejezetten tetszett például, amikor a dombtetőn álló teherautó kereke alól kilőttük az éket, minek következtében az elszabadulva becsapódott a domb aljában lévő géppuskafészekbe. Összesen 28 különféle fegyver lesz a játékban, a 8 milliméteres kézifegyvertől egészen a hordozható géppuskáig. Lesznek ezen kívül gránátok és hajítópengék is, ez utóbbiak különösen alkalmasak lesznek arra, hogy csendben végezzünk az őrszemekkel.
Achtung, riadó!
A fejlesztők igyekeznek úgy beállítani a játékot, mint egy olyan sandbox lövöldét, ahol csak rajtunk múlik, milyen eszközökkel teljesítjük a kiszabott feladatokat. Alapvetően négy különböző módszer áll a rendelkezésünkre menet közben. Az agresszív beállítottságú játékosok nekironthatnak egy egész német helyőrségnek, de a készítők szerint ez nem túl hatékony módszer, mivel a mesterséges intelligencia gondoskodik arról, hogy a megfelelő fogadtatásban részesüljünk. Sokkal kifinomultabb megoldás a lopakodás, ilyenkor késsel elvághatjuk az őrök nyakát, sőt akár élő pajzsként magunk előtt tarthatjuk őket.
A megölt őrök testét érdemes eltüntetni a színről, mivel a náci járőrök azonnal riadót fújnak, ha meglátnak egy hullát. Botorság lett volna kihagyniuk a mesterlövész életérzést a játékból, különösen annak fényében, hogy a készítők nevéhez fűződik a Sniper: Ghost Warrior című játék fejlesztése. Igazából azonban a negyedik megoldás, a szabotőr módszer érdekel, ilyenkor lopakodva robbanószereket helyezhetünk el a fontosabb helyeken, majd egyetlen gombnyomással a levegőbe repíthetünk mindent.
Már az első ránézésre látszik, hogy nem ez lesz az a játék, ami forradalmasítja a műfajt, ettől függetlenül egészen kellemes felüdülést jelent majd a sok „modern hadviselés” mellett. Mi már nagyon várjuk.
