Hirdetés

Nem is hinnéd, mennyire jól működik a LEGO Horizon Adventures

|

Valami fura módon tökéletes a LEGO és a Horizon egyvelege - kipróbáltuk a magyar felirattal érkező játékot.

Hirdetés

Általában nem impulzusok alapján hozok döntéseket, de amikor a LEGO kiadta a Horizon Hosszúnyak készletet, azonnal tudtam, hogy kelleni fog. Összerakni még nem sikerült, ám a dobozt időről időre előveszem, nézegetem, hálás vagyok az életnek, hogy ez létrejöhetett. 

Arra még ennek sikerét látva sem gondoltam volna, hogy a Guerrilla Games és a LEGO egy videojátékra is összeállnak (ami, mellékesen jegyzem meg, utat nyithat további készletek előtt, plusz ha sikeres lesz, talán jöhet a LEGO Forbidden West is, véget nem érő folyamat lehet ebből), de szerencsére az ötletet nem tartották meg maguknak, az építőkockák gyártója pedig vevő volt az együttműködés kiterjesztésére. 

Most ott tartunk, hogy egy hónapot sem kell várni, és újraélhetjük Aloy útkeresésének történetét családbarát formában, tömörítve, a megszokott LEGO humorral, kooperatívan. Nem tudtuk, hogy szükségünk van rá, de miután 1,5 órát játszottam vele egy frankfurti sajtóeseményen egy Esport1-es kollégával karöltve (ezért láthatók ugyanazok a jelenetek az ők és a mi videónkban), nagyon örülök, hogy a Guerrilla és a Studio Gobo ezt megálmodta.

Hirdetés

Anya Szíve megdobban

Az elmúlt húsz évben hasonló játékokat kizárólag a TT Gamestől kaptunk, és ezeket nyilván a fejlesztők is jól ismerik, mégsem érződik úgy, mintha azokat próbálták volna másolni - inkább A LEGO-kalandból inspirálódtak, egyben jó ötletnek gondolták, hogy a színes világból, illetve a családról, a felfedezésről szóló játékot legósítsák, és ezzel egyszerre célozzanak fiatal játékosokra, családokra, és a franchise-t jól ismerő rajongókra. Aloyt izometrikus nézetből látjuk, mivel így működik igazán jól a co-op, nem kell a képernyőt elosztani, plusz így olyan, mintha legóznánk, valamint gyűjtögethetünk fejlesztésekre költhető LEGO-bogyókat, ám nem kell mindent szétvernünk ezért, sőt, nem is tudunk úgy rombolni, mint a korábbi LEGO játékokban - pár hordó azért megadja magát. Nincs több száz karakter, nincsenek elzárt pályarészek, amikhez vissza kell térnünk, más a struktúra, más a játékmenet, a hasonlítgatás tulajdonképpen felesleges is.

Nem pusztán a TT Games alkotásaihoz képest van eltérés, de a Horizon: Zero Dawnhoz képest is. Ez nem egy nyílt világú játék, zárt, többnyire lineáris, de azért rejtett ládákkal teli pályákon bóklászunk, majd mindig visszatérünk Anya Szívébe, abba a faluba, ahol a Nora törzs éli mindennapjait, és ami mellett a számkivetett kis Aloy felcseperedett. A harcok során nem kell váltogatnunk a különböző fegyverek között, a főszereplő csak egy íjat használhat, illetve válogatott powerupokat vehet fel. Az ellenfeleket a Fókusszal felmérhetjük, majd ha teljesen kihúzzuk az íjat, automatikusan a gyengepontokra céloz karakterünk, ha meg csak nyomkodjuk a támadás gombját nagyjából irányba célozva, reménykedhetünk, hogy egyszer csak elhullik az ellenfél. Ha tűzön lövünk át, a nyíl lángra kap, ha elektromosságon, áramot vesz fel - érdemes taktikázni és kihasználni környezetünket, már csak azért is, mert ha úgy látjuk jónak, felemelhetjük a minifigurákat, és behajíthatjuk őket egy szakadékba, tűzbe, vagy épp a folyóba.

A demó során három különböző powerupot sikerült megtalálni, és ezek egyértelműen megmutatták, hogy ez legalább annyira LEGO játék, mint amennyire Horizon. Az egyik egy lángoló csizma, amit dupla ugrással aktiválhatunk, és nem csak magasabbra szökkenhetünk vele, de felgyújthatjuk a környezetünket, sebezhetjük az átugrott ellenfeleket is. Volt egy íj, ami szórva lőtt ki nyilakat egyszerre több irányba, ám ezt és az előzőt egyaránt minden szempontból felülmúlta a... hotdogos kocsi, melynek üzemeltetője robbanó hotdogokat dobált mindenféle irányokba, nem feltétlenül az ellenfelekre. Ilyenre nem emlékszem a Zero Dawnból, de lehet, hogy nem teljesítettem benne mindent 100%-osra, és csak ezért nem oldottam fel.

Nagyon figyeltek a fejlesztők arra, hogy minden, amit látunk, megépíthető legyen LEGO-ból: a lángok, a víz, a talaj, minden valódi építőelem, és ezek gyönyörűen csillognak a lehengerlő bevilágításnak köszönhetően, illetve ha hóban járunk, Aloy lábai felverik, ha elbújunk a bokorba, a karakterünk is "bokorrá változik". Emellett találhatunk bőven olyan elemeket, amik kilógnak a Horizon világából, de nem egy gyermek által a nappali közepére felhúzott modellparkból - például építhetünk egy jégkrémfát, vagy egy padot élettelen pillangóval és madárral. Bár közel a PS5 Pro megjelenése, egyelőre egy alapgépen játszhattunk csak, de így is gyönyörű volt - jelen pillanatban nem tudni, bármennyivel jobb lesz-e a játék az erősebb masinán, és nincs is vele szemben ilyen elvárása talán senkinek, de még az is lehet, hogy el leszünk varázsolva.

Mindig kell egy barát

A fejlesztők elmondták, hogy ha egyedül játszunk, végig Aloyt terelgetjük, ám akár helyi kooperatív módban, akár online is csatlakozhat hozzánk egy pajtásunk, aki viszont valamely mellékszereplőt irányítja - attól függően, hogy a sztoriban hol tartunk, mindig mást, kezdve persze Rosttal. Ő szintén nyilaz, ám a második társunk, Varl már valami - hasonló elven működő - dárdákat használ. Függetlenül attól, hogy a sztori szerint kit irányít egyik-másik játékos, számos különböző öltözék közül válogathatunk: nem csak a Horizon világa ihlette jelmezek vannak, hanem a LEGO Ninjago, a LEGO Racers is inspirált párat, de öltöztethetjük karaktereinket kukoricának vagy hotdognak is, ha úgy érezzük, ez lenne a legjobb. Én maradtam inkább Aloy alap külsejénél, hogy ne rángasson ki nagyon a világból valami bohókás jelmez, de el tudom hinni, hogy ha egy gyerekkel játszottam volna, ő más szempontok szerint válogat. A történetet egyébként mind a hossz, mind a szerkezet miatt zanzásítva, lazán meséli el, nem egy az egyben dolgozza fel a játék, de azért lesznek ismerős pillanatok, karakterek, helyszínek. Aloyt viszont ugyanaz az Ashly Burch szólaltatja meg, aki az alapjátékban is a hangját adta, és ez önmagában szívet melengető.

Anya Szívébe visszatérve mindig vár ránk valami tennivaló. A települést testreszabhatjuk, megváltoztathatjuk az épületek külsejét, még akár a talajtípust is körülöttük, elhelyezhetünk tereptárgyakat is. Számos mellékes tennivaló ösztönöz a felfedezésre, arra, hogy amikor épp nem harcolunk, akkor rendezgessük egy kicsit a falut, vagy kipróbáljunk valamit, ami lehet, hogy nem jutott volna eszünkbe egyébként.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A LEGO Horizon Adventurest nagyjából 8 óra lesz végigjátszani, így a Horizon Zero Dawn történetét zanzásítva élhetjük újra - persze a szokásos LEGO humorral, és szerencsére kifejezetten jó minőségű magyar felirattal. Hogy be tudjátok lőni, mennyire lesz vicces: mikor Aloy megkérdezi, hogy a "szektások" hány embert raboltak el a faluból, egy NPC azt válaszolja, nem tudja, ujjak nélkül elég nehéz megszámolni. A Guerrillának kifejezett célja volt, hogy fiatalabbaknak mutassa meg a robotdinókkal teli világot, ezért vezettek be minden egyszerűsítést, ezért van kooperatív mód, könnyed, játékos hangulat, és öt nehézségi szint, melyek közül még a legkeményebb se olyan durva, hogy úgy érezzük, hirtelen soulslike-ra váltottunk. És az egész valahogy működik, szórakoztató, és nem tűnt erőltetettnek.

A jelenlegi változatban az AI-val voltak még problémák, egy ponton például beakadt egy ellenfél, akit meg kellett keresnünk, hogy legyőzhessük és továbbhaladhassunk, de van még majdnem egy hónap ennek orvoslására. Összességében egész keveset láttunk az élményből, biztos, hogy vár még ránk egy rakás power up, és kíváncsiak vagyunk, mennyit csavartak még a sztorin. November 14-étől megláthatjuk, milyen lett a végeredmény - PC és PS5 mellett akár Switchen is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)