Az utóbbi idÅ‘szakban megállás nélkül hömpölygött a Modern Warfare 2-hisztéria, nem telt el úgy nap, hogy legalább a reggeli kávé (vagy sör) és a délutáni tea (vagy sör) mellé ne térülhetett-fordulhatott volna kapcsolódó hÃr vagy botrány. ValószÃnűleg még az is fejbÅ‘l fújja már ezeket, aki egy összkomfortos kis szatyorban lakik, Ãgy kétlem, hogy tudok még számottevÅ‘ újdonságokkal szolgálni a játékról - de azért próbáljuk meg. Néhány egyszerűbb meditációs gyakorlattal (vagy sörrel) tisztÃtsuk meg elménket az elÅ‘ÃtéletektÅ‘l, és próbáljuk elfogulatlanul megvizsgálni, vajon megfelelt-e végül az Infinity Ward a nyomasztóan magas elvárásoknak.
Bele-húz-tak! Bele-húz-tak!
Ezután már nem tehetem meg, hogy „igen, igen, százszor is IGEN!" felkiáltással sutba dobjam mindenféle újságÃrói önbecsülésemet (amennyiben ez egy létezÅ‘ fogalom), és innentÅ‘l kezdve a cikk átcsapjon valami túlfűtött, könnyekkel átitatott szerelmes dalba, miközben Disney-állatkák gyűlnek körém, hogy együtt énekeljenek velem. Pedig az Infinity Ward megcsinálta a mutatványt, a folytatás, ha nem is tökéletes (olyan amúgy sincs), de valóban kiváló lett. Az év játéka? Az évtized játéka? Ezt egyelÅ‘re inkább mindenki döntse el maga. Valóban cserbenhagyta, mi több, hátbaszúrta az Infinity Ward a PC-s játékosokat a dedikált szerverek és a moddolás lehetÅ‘ségének elhagyásával? Ezt azért majd megbeszéljük. De elÅ‘ször is lássuk, mit rejt a pakk: a játék három fÅ‘ részre osztható, amelyeket érdemes külön-külön megvizsgálni.
Nyolc óra zúzda, nyolc óra pihenés?
Ami az egyjátékos kampányt illeti, a Modern Warfare (a Call of Duty 4, ha valaki kezdene belezavarodni) után sejthetÅ‘, hogy mire lehet számÃtani: több szálon futtatott, filmszerű elemekkel bÅ‘ven átszÅ‘tt, rövid, ám annál velÅ‘sebb, megállás nélkül pörgÅ‘ akcióra. Öt év telt el az elÅ‘zÅ‘ rész eseményei óta, az ultranacionalista Zakajevvel leszámoltunk, de halálában még nagyobb veszéllyé nÅ‘tte ki magát: a bevezetÅ‘ képsorok végén látjuk, hogy követÅ‘i lovasszobrot emeltek neki és a régi szép idÅ‘k utolsó nagy harcosaként tartják számon. KövetÅ‘je is akadt, egy bizonyos Vlagyimir Makarov, aki szintén nem a Nobel-békedÃjért teper: miután feletteseink megbizonyosodnak rátermettségünkrÅ‘l, be kell épülnünk mellé, álcánk érdekében még egy közös repülÅ‘téri mészárlástól sem riadva vissza. (Ezt külön dobozban kivesézzük, legyen elég most annyi, hogy nem véletlenül figyelmeztet a játék már a kampány elején, méghozzá többször is, hogy ha gondoljuk, inkább ugorjuk át azt a bizonyos pályát - persze ezek után ki az, aki nem lesz még inkább kÃváncsi rá?) A történtek mindenesetre nemzetközi káoszhoz vezetnek, úgyhogy anélkül, hogy lelÅ‘ném a meglepetéseket (mert lesznek bÅ‘ven), csak megemlÃteném: atombomba nélkül most sem ússza meg a világ.
Modern warfürdő
Az egyjátékos kampány tehát hasonló az elÅ‘zÅ‘ részhez, de erÅ‘sebben érzÅ‘dik benne a klasszikus Call of Duty-hangulat, talán a nagyobb, nyÃlt terepen folyó kaotikus összecsapások miatt. Ezúttal már kevésbé tudjuk higgadt profiként abszolválni feladatainkat, gyakran valóban a teljes kétségbeesés határán küzdünk - vagy épp futunk - az életünkért. Kár, hogy az utazás hamar véget ér: nagyjából hét-nyolc óra játékidÅ‘vel lehet számolni annak, aki komótosan döcög végig valamelyik nehezebb fokozaton, de ha egy rutinosabb versenyzÅ‘ keményen odalép, ennél hamarabb is eljuthat a stáblistáig. PozitÃvum a helyszÃnek változatossága, ami az elÅ‘zÅ‘ résznél is gazdagabb (ennek fényében még a hóeséses orosz katonai bázis visszatérése is megbocsátható). Sajnos a történet továbbra sem áll össze kristálytisztán, mert javarészt a töltÅ‘képernyÅ‘k alatt pörgö-forgó cÃmerek, térképek és a háttérben „szabócsaládos" rádiójáték formájában elÅ‘adott katonai párbeszédek alkotják a sztori gerincét. Rendben, játék közben is alakul az összkép, de amikor az ember az irháját menti éppen, kevéssé tud elmélyülni a mÃves dramaturgiában. Persze hiába zavaros kicsit a történet, legalább van, és ugyan nem egészen eredeti, szolgál néhány meghökkentÅ‘ fordulattal.
Spec Ops
Az újdonságnak számÃtó Spec Ops játékmód 25 küldetést takar, amelyek java szólóban, de kooperatÃv módban is végigjátszható. Aki valaha is próbált már hasonlót, annak valószÃnűleg nem kell ecsetelnem, hogy milyen kiváló móka cimboránkkal vállvetve harcolni (fÅ‘leg ha az elÅ‘zÅ‘ Modern Warfare vitán felül legzseniálisabb pályáját, a Death From Above-ot játszhatjuk újra édikettiben - errÅ‘l majd külön dobozban regélek). A Spec Ops kiválóan alkalmas arra is, ha az ember lecsüccsenne játszani egy kicsit, de nincs kedve elölrÅ‘l kezdeni az egész kampányt, és éppen multizni sem vágyik. Minden küldetés lezavarható néhány perc alatt, és mivel mindegyikre egy-két-há csillagot kaphatunk a nehézség és teljesÃtményünk függvényében, az ember motiválva van újra és újra nekirontani, hátha összejön most a keményebb fokozat, vagy javul a részidÅ‘. Van itt minden, mint Bécsbe': hullámokban ránk törÅ‘ ellenséget aknákkal-távcsöves puskával-predatorrakétával visszaverni, lopakodva eljutni A pontból B-be, helikopterrÅ‘l fedezni társunkat, mÃg Å‘ vergÅ‘dik el A pontból B-be, és Ãgy tovább. Az ilyen tÃpusú küldetéseknél elÅ‘re kiválaszthatjuk a nehézségi fokozatot, aztán nincs más dolgunk, mint túlélni az egészet. Máskor a stopper ellen versenyzünk: ilyen a játék elején látott kiképzÅ‘pálya, amelyen ha 35 másodperc alatt végigdöngetünk, akkor három csillag a jutalom, ha 40 másodperc alatt, akkor csak kettÅ‘, és Ãgy tovább. Hasonló az is, amikor a Call of Dutyhoz képest kicsit szentségsértÅ‘ módon motoros szánkókkal versenyzünk (szerencsére azért menet közben le lehet lÅ‘ni az ellenfeleket, amit - valljuk be - egy tradicionális téli olimpia keretei között a döntÅ‘bÃrók rosszallással fogadnának), vagy amikor a brazil nyomornegyedben rohangálunk kétségbeesetten, bombákat hatástalanÃtva, még mielÅ‘tt késÅ‘ lenne. A csillagok egyébként ahhoz kellenek, hogy új és új küldetésekhez férjünk hozzá: elÅ‘ször csak öt küldetés közül választhatunk, nyolc csillag után kapjuk a második ötöt, húsz után a harmadik ötöt... - nem bonyolult, értjük.
Na de a multi, a multi!
Kezdem azzal, amibe nem lehet belekötni: az elÅ‘zÅ‘ Modern Warfare rész multijára okkal cuppant rá a kedves játékostársadalom. A szintlépés mindig komoly motiváló erÅ‘, plusz a rengeteg járulékos apróság, amivel menet közben jutalmaznak minket: új titulusok, új logók, új fegyverek, új kiegészÃtÅ‘k a fegyverekhez, új képességek, új játékmódok... mindig ott a csábÃtás, hogy legalább a következÅ‘ szintig hátralévÅ‘ néhány meccset gyorsan letúrja az ember. A Modern Warfare 2 multija ezen apróságok tekintetében még többet ad, úgyhogy dÅ‘zsölhetünk a jóban. Karakterünk még inkább testre szabható, Ãgy valóban „összerakhatjuk" magunknak azt a multis játékélményt, ami leginkább illik hozzánk. A kozmetikai változtatások mellett érdemes kiemelni, hogy a „killstreak"-ek jutalmait immár megváltoztathatjuk: ha ugyanis egyhuzamban több ellenféllel végzünk, különféle jutalmakat kaphatunk - kezdve az egyszerűbbektÅ‘l, mint az égbÅ‘l pottyant lÅ‘szeres láda, az egészen durvákig, mint a taktikai atomcsapás, ami mindenkit kinyÃr közel s távolban. A lényeg, hogy a lehetséges killstreak jutalmak közül mi választhatjuk ki a három nekünk tetszÅ‘t, és akkor már nincs más dolgunk, mint túlélni ellenfeleinket, hogy fel is tudjuk használni Å‘ket. Egy random TDM (team deathmatch) során persze elképzelhetÅ‘, hogy valami über mesterlövész pozÃciót találva hamar felszalad a számláló, no de hogy a 25 kill utáni sok XP-t érÅ‘ mini-achievementet hányan fogják trükközés nélkül megszerezni, arra kÃváncsi lennék. Új opció a „deathstreak", ami sovánka vigaszt nyújt az esÅ‘-kelÅ‘ kezdÅ‘knek: ha többször kinyÃrnak minket anélkül, hogy mi bárkivel is végeztünk volna, „ellophatjuk" ellenfelünk kasztját, azaz következÅ‘ éledéskor az Å‘ képességeivel és fegyverével induljunk harcba. (Hátha azon múlik.) De választhatjuk akár azt is, hogy éledés után 10 másodpercig nagyobb életerÅ‘vel bÃrjunk, Ãgy egy-két lövéssel tovább húzhatjuk. (Hátha azon múlik.) Ide került át egyébként Duncan nagy kedvence, a Martyrdom is. (Ha egyszer van szabad 5-6 órátok, kérjétek meg, hogy meséljen róla, helyesli-e jelenlétét a kompetitÃv multiplayerben... de mit is várhatnánk valakitÅ‘l, aki egy Heckler & Koch MP5-össel alszik?)
Szabd meg a perkjeidet!
Szóval a Martyrdom legalább már nem foglal perkhelyet. A perkek terén a fÅ‘ változás (a számos kiváló, új perk mellett), hogy mindegyiknek létezik egy „pro" verziója is, amelyet a fegyverek kiegészÃtÅ‘ihez hasonlóan egyedi részfeladatok teljesÃtése után kapunk meg. Nem kell semmi bonyolultra számÃtani, a Stopping Power (nagyobb lÅ‘sebzés) pro verziója az alap sebzésnövelés mellé a légi támogatásként lehÃvott helikopterek, egyéb járművek ellen ad további bónuszt, és Ãgy tovább. Persze akit igazán elkap a gépszÃj, az úgyis cserélgeti majd a perkeket, hogy mindegyiknek megszerezze pro verzióját - ez egyrészt egy rakás XP-t ad, másrészt legalább végigpróbálgatjuk azokat a perkeket is, amelyeket amúgy átugranánk. (Megjegyzem, ez is csak azt jelzi, hogy kiválóan működik az Infinity Ward által kitalált rendszer.) Ha pedig már szóba kerültek a fegyverek kiegészÃtÅ‘i is, egy pillanatra hajtsunk fejet a termál távcsÅ‘ elÅ‘tt, amely már az egyjátékos kampányban is érezhetÅ‘en imba volt, multiban pedig egy kisebb csodával ér fel.
Modern warfail! Insanity Ward!
A multiplayer körüli balhét már alaposan kiveséztük a hÃrrovat elején (XX. oldal): a lényeg, hogy nincsenek dedikált szerverek, mindenki Steamre van zavarva és az Infinity Ward p2p (peer-to-peer) rendszerét kénytelen használni (a lényeg, hogy a „Központ" választja ki, a játékosok közül ki legyen a host). Nos, tény, hogy belefuthat az ember nagyobb lagokba, de a gyakorlatban a helyzet korántsem annyira szörnyű, mint amennyire a hangos kisebbség felfújta - lehet hogy nekem volt irtó nagy mázlim, de eddig 8-9 óra multizás során összesen 2-3 olyan meccsem volt, ahol már valóban magasra ugrott a pingem. A konzol eltüntetése (amit az Infinity Ward például a FOV, azaz a látómezÅ‘ megváltoztatásának letiltásával, és Ãgy azonos játékfeltételek megteremtésével indokolt), vagy a modok elhagyása engem különösebben nem zavar, de aki a Call of Duty 4 multijában ehhez szokott hozzá, annak valóban kellemetlen lehet az átállás. Az is érthetÅ‘, hogy bizonyos módokra a játék megjelenése után néhány nappal még nehezen dobálja össze a játékosokat a szerver - például mert a jó öreg S&D is szintlimites. (Az IW szerint Ãgy akarták megóvni az újoncokat a keményebb S&D-rajongóktól.) Hogy 9v9 lett a legnagyobb létszám, szintén nem bántó: a 18-as meccsek tökéletesen megfelelnek, a pályák is erre lettek optimalizálva (persze egy patchben miért ne adhatna az Infinity Ward nagyobb pályákat a PC-seknek, egy svunggal megemelve a limitet is?). De ez megint csak személyes preferencia kérdése, nagyobb klánok esetében ez is egy kellemetlenség lehet a többi között. Mindezek fényében a „Modern Warfail" és „Insanity Ward" jellegű hÅ‘börgéseket nem igazán tudom komolyan venni, de hát tudjuk, milyen az ember. Tény: az új rendszer bizonyos szempontból fullosabb, bizonyos szempontból pedig fapadosabb, mint a régi volt. De a Call of Duty 4 multis statisztikáit látva az IW srácainak kezében is ökölbe szorulhatott az AK-47, mivel az orruk elÅ‘tt nem kétszer, de nem is háromszor annyian játszogattak vÃgan kalózkópiával, mint eredetivel. (Az amúgy megvan, hogy amikor a Modern Warfare 2 PC-s kalózváltozata elérhetÅ‘vé vált az internet sötét bugyraiban, mindenkori rekordot döntött a hazai internetforgalom?)
Fedezékből fedezékbe
Vannak azonban olyan kritikák, amelyeket én is jogosnak érzek: apróság, de nagyon zavar például a kihajolás lehetÅ‘ségének hiánya. Az egyjátékos kampány során csak akkor tűnt fel, mikor Veteran fokozaton újrakezdtem, és természetesen estem-keltem. Addig nem is igazán kellett óvatoskodni. Multiban azonban tényleg fájó: fÅ‘leg amikor valakivel szembekerülve tudjuk, hogy hol a másik, és mégis kénytelenek vagyunk teljes szűzi tenvalónkat kitolni a zord nagyvilág elé, csak hogy leadjunk egy sorozatot. Ezenfelül értékelem a matchmaking rendszer kényelmét, de nem bánnám, ha kicsivel nagyobb beleszólásom lehetne a dologba, és válogathatnék, hogy milyen paraméterek szerint meghatározott összecsapásból óhajtom kivenni részemet. A testreszabhatóság egyébként a Spec Opsra is vonatkozik: az egyébként istenes kooperatÃv résznél is érzÅ‘dik, hogy sokkal nagyobb benne a potenciál. Ezek közül persze minden orvosolható egy patch által, úgyhogy ha az Infinity Wardban felhorgad az elszánás, akkor meg tudják majd csinálni.
Több kritikám nincs, a játék minden egyéb aspektusába még ha akarnék, se tudnék belekötni. A grafika, a zene, a hangeffektek, szinkronok, az összhatás mind-mind kiváló. De hogy érdemes-e megvenni a játékot? MeglepÅ‘en kevés olyan emberrel találkoztam, aki egyaránt várta volna az egyjátékos és a multis részt is. Márpedig az egyjátékos mód önmagában - bármennyire is remek - csak a Spec Ops (egyedül is nyomható) küldetései révén nyújt annyi játékidÅ‘t, amivel már nyugodt szÃvvel ajánlható bárkinek. A multi persze akár önmagában is megállja a helyét, és rengeteg felfedeznivalója révén hosszú-hosszú idÅ‘re fog minket a gép elé kötni. Ha azonban csomagként nézzük az egészet, a szingli kampányt, a multit és a Spec Ops egyjátékos-kooperatÃv küldetéseit, akkor ár-érték arányt tekintve a Modern Warfare 2 a stÃlus minden rajongójának kötelezÅ‘ vétel. (Anyu, kész vagyok a cikkel, most már mehetek vissza multizni?)
2009. november archÃv