Vitán felül az Assassin’s Creed franchise napjaink legfényesebben csillogó aranytojásait potyogtató fejősteheneinek egyike, amiről az emberiség gazdag történelmének okán még számtalan rókabőrt le lehet és le is fognak hántani. Miután magatokhoz tértetek az előbbi képzavar okozta sokkból, érdemes végiggondolnotok, hogy csak idén hány fronton támad le bennünket a franciák vezette nemzetközi koalíció, aminek Abstergo Ubisoft a neve. Először is önállóan futó játékká alakították a Black Flag történetcentrikus Freedom Cry DLC-jét, amit a Vitáról szalajtott Liberation követett hádésített formában. Alig egy hónappal ezelőtt befutott iOS-re a Memories mint gyűjtögetős kártyajáték, végül, de nem utolsósorban pedig november közepén ugyanazon a napon debütál PC-n, valamint új konzolokon a Unity, illetve előző generációs masinákon a Rogue alcímű epizód. Mindenkinek jut tehát egy kis Assassin’s Creed, kivéve a nintendósokat, mert ők nem vásárolnak AC-t. Ezt nem én állítom, hanem a Ubisoft ügyvezetője.
TemplomOS
Tekintve, hogy a Wii U alig 3 százalékot mondhat magáénak a tavaly megjelent Black Flag tortájából, könnyen védhető a kiadó álláspontja, ahogy az is, hogy nem kíván 160 millió (az egyik fele PS3, a másik Xbox 360) potenciális játékost elhanyagolni a konzolok újabb generációjára történő átállás gyors üteme ellenére. Ez a racionális üzleti szemlélet a legfőbb oka annak, hogy rövidesen közelebbi ismeretséget köthetünk Shay Patrick Cormackel, az assassinból lett templomossal. (Vélhetően csak vele, mert eddig egy szó sem esett a napjainkban játszódó történeti szálról. Egyébként a multihoz hasonlóan ezt sem hiányolnánk.)
Az ember nem fordul csak úgy egyik napról a másikra szembe azokkal az ideákkal, amikben hitt, és nem szúrja hátba egykori bajtársait nyomós ok nélkül. Hogy Shay élete mely szakaszában érkezik el ehhez a vízválasztóhoz, és miért áll át a „sötét” oldalra, az majd az 1752 és 1761 között játszódó cselekményből derül ki. A fejlesztők egyelőre titkolóznak, csupán annyit árultak el, hogy emberünk nem nevezhető egyértelműen gonosznak – ahogy egyébiránt a rendpárti templomosok sem –, meggyőződéssel, őszintén hisz abban, hogy az emberek érdekében teszi, amit tesz.
Ahhoz azonban, hogy a szervezet elérje célját, nem elég meggyengítenie az assassinok befolyását a térségben (Labrador, Új-Fundland, New York városa), az utolsó szálig ki kell irtania a szabadság káoszának csuklyás ügynökeit. Persze a „jófiúk” sem pihennek mindeközben a babérjaikon, földön és vízen egyaránt felveszik a harcot Shay-jel. E konfliktus a világ számára észrevétlenül simul bele az ún. hétéves háború újvilágbeli frontjába, ahol franciák és angolok, valamint a mindkét oldalon harcoló indián törzsek feszültek egymásnak.
Shay arzenáljában olyan, eddig nem alkalmazott fegyvereket találunk, mint a multifunkciós légpuska és a kezdetleges gránátvető. Értelemszerűen célzott vagy területre ható altatásra, esetleg zajkeltésre, figyelemelterelésre használhatjuk ezeket lövedéktől függően. A légpuska arra is alkalmas, hogy lyukakat üssünk a mérges gázt tartalmazó hordókon, veszedelmes felhőbe burkolva a közelben tartózkodó katonákat. A legszebb, hogy mi közvetlen közelről gyönyörködhetünk a keverék hatásában, arcra kötött selyemsál takarása mögé rejtve önelégült mosolyunkat.
Amennyiben pedig valahol suttogásra figyelnénk fel, nézzünk körül jó alaposan, mert biztos, hogy assassin lapul a közelben. Ezek a gazfickók minden trükköt ismernek: megpróbálnak becserkészni, és ha óvatlanok vagyunk, könnyedén végezhetnek velünk. Ráadásul még gyávák ravaszak is, mert ha lebuknak, rögtön elmenekülnek, hogy újabb rajtaütésre alkalmas helyszínt keressenek maguknak.
Hajó a vége és a kezdete
Nyíltan vállalja örökségét a Rogue, így akik örömüket lelték abban – jómagam egyenesen imádtam –, ahogy egy évvel ezelőtt a Jackdaw passzátszelet befogó vitorlái megfeszítették a recsegve ropogó kötélzetet, a matrózok vidám nótákat énekeltek pénzről, nőkről és szabadságról, tajtékot vertek a hajókorláton átbukó hullámok, púpos bálna fújt a tatfedélzet felől, azok ezúttal sem csalatkoznak. Shay a kezdetektől fogva egy kétárbocos szlup kapitányának mondhatja magát.
A Morrigan rövidebb és keskenyebb, mint Edward Kenway brigje volt, de ez érthető is, hiszen nem a karibi vizekre tervezték, hanem arra, hogy jéghegyeket kerülgessen az északkeleti átjáróban, vagy folyótorkolatokon hajózzon fel.
A templomosok messze földön híres gazdagságának köszönhetően korának legjobban felszerelt hadihajójának számít kategóriájában már azelőtt, hogy egyáltalán nekifognánk továbbfejlesztésének, és újabb ágyúkat állítanánk hadrendbe, vagy vastagabb páncélzattal látnánk el. Ráadásul olyan korabeli „csodafegyverek” révén vívhatjuk ki tengeri fölényünket, mint az ellenséges hajók gyenge pontjait megcélzó kezdetleges ismétlőfegyver, a kisebb jéghegyek elbontására, valamint a hajótestek rongálására egyaránt alkalmas rövid hatótávolságú karronád-lövegek vagy épp a görögtűz, amivel üldözőinknek okozhatunk kellemetlen pillanatokat.
Mindazonáltal a Morrigan is legyőzhető, hiszen ellenfeleink számosak, és akad közöttük nem egy merész tengerész, aki úgy kormányozza ladikját, hogy megcsáklyázhasson bennünket. Ilyen alkalmakkor a lehető legrövidebb idő alatt végeznünk kell az ellenséges kapitánnyal, különben megtizedelt legénységünk képtelen lesz megtartani a hajót, küldetésünk pedig csúfos kudarccal zárul. Amennyiben hűvösebb vizekre eveznénk, tartsuk észben, hogy a jéghegy nem barátunk, de nem is feltétlenül az ellenségünk. Egyáltalán nem mindegy, hogy a Morrigan fedélzetén söpör végig a kartács, vagy a tűzvonalba keveredett jégképződmény részesül az áldásból. Boszorkányosan ügyes manőverezéssel akár komoly túlerővel szemben is megállhatjuk a helyünket. Vigyázzunk azonban a szétlőtt jéghegyek keltette hullámokra, mert úgy megdobják a hajókat, hogy a legénység rövid ideig nem tehet mást, mint hogy az életéért kapaszkodik. Az ilyen helyzetbe került úszó alkalmatosság pedig kívánatosan könnyű célpont.
Vadat és halat, s mi jó falat
Hogy miként nézhettek a hajdani tengeri medvék fókákat, narválokat, lamantinokat és más emlősöket hableányoknak, örök rejtély maradna, ha nem tudnánk, hogy mind a túlzott grogfogyasztás, mind a kiszáradás okozta delírium hozzájárulhat ahhoz, hogy más fényben tekintsünk a világra. Tény, hogy a sorozat nem ragaszkodik foggal-körömmel a történelmi tényekhez és a kézzel fogható valóság fundamentumaihoz, azonban még nem tartunk ott, hogy holmi pikkelyes nőcskékre kellene Shaynek vadásznia. A tengerek unikornisa viszont valóban nem ússza meg, szigonyvégre kell kapnunk, ha jobb felszerelést akarunk, és ugyanez a szomorú sors vár az aurora borealis megvilágította égbolt vásznára csíkot húzó Halley-üstökös látványában gyönyörködő jegesmedvére is. Merülni ellenben biztosan nem lehet majd a hidegre való tekintettel, és fürdőt venni is csak akkor fogunk, ha nagyon muszáj, mert Shay hamar kihűlne a vízben. Arra pedig nem gondoltak a fejlesztők, hogy lubickolás előtt fókazsírral kenje be magát emberünk.
Az utolsó szó jogán
A szófiai stúdiónak (onnan érkezett a Liberation is) lepasszolt Rogue szervesen illeszkedik a Kenway-történetszálba, ezért sokan érezhetik majd úgy, hogy nem szabad kihagyniuk ezt az epizódot sem. Ráadásul a templomosok oldalán küzdeni olyan álom, amelynek a megvalósulására nagyjából az első rész óta vágyik a rajongók tekintélyes hányada, és ezt az Assassin’s Creed III csupán részben tudta kielégíteni. Azt se feledjük, hogy így nem kellett kényszerű kompromisszumokat kötniük a majd’ tízéves hardverek szerény képességei miatt a Unity kapcsán. S habár kétségtelenül érthető, sőt indokolt a Ubisoft döntése, nehéz nem úgy tekinteni erre az epizódra, mint egy átrajzolt Black Flagre, amelynek puskaportól, rumtól és verítéktől terhes bűzébe már egy rókáé is vegyül, egy frissen elejtett, hófehér sarki rókáé.
És persze hab lehet a tortán, hogy azért a PC-sek kizárása sem olyan biztos. Ha egyszer az üzlet bejön...
