A legjobb hadiszimulátor visszatért, de továbbra sem próbál meg élvezetes lenni. Jó ez nekünk? Vannak a rétegjátékok. Olyan alkotásokat nevezünk így, amelyeket egy nagyon kevés emberből álló, speciális igényekkel rendelkező kategóriának készítenek. Általában annyira komplexek, vagy éppen olyan témát dolgoznak fel, amelyek – valljuk be őszintén – nem túl sok embert érdekelnek. Akiket viszont megmozgat például egy emelődaru-szimulátor, azok napi nyolc órában mást sem csinálnak, mint virtuális téglákat pakolnak jobbról balra. Az Arma sorozat pont egy ilyen játék.
Na persze itt nem téglákat kell emelgetni, hanem az ellenséget megölni – mint minden tisztességes lövöldözős játékban – azzal a kivétellel, hogy ez nem sűrűn történik meg. Az Arma III nagyon ügyesen azon az úton haladt tovább, amit a széria előző két részével (és előtte az Operation Flashpointtal) kitaposott a Bohemia, vagyis ez a játék továbbra sem élvezetes.
Agysebész lövölde
Na jó, élvezetes, de máshogy. Ha nem lenne az, nem tartana itt a sorozat. A videojáték-ipar a 90-es években, de még a 2000-es évek első felében is olyan alkotásokat termelt ki, melyek kezelését sokszor még elsajátítani is külön művészet volt, és csak a fanatikusok élvezték. A CoD-éra óta viszont egyáltalán nem menő ez a stílus – sokkal jobb hazamenni, leülni a kanapéra, és vadul húzogatni az R2-t. Az igazat megvallva erről a játékról még cikket írni sem egyszerű. Egy átlagos FPS-ben leírjuk, hogy milyen modok vannak, mennyire jó a pályák felépítése, mennyire buta az MI, milyen kevés a fegyver, vagy éppen mennyire elképesztő a grafika. Ha az Arma III-ról ezeket mind el szeretném mondani, negyven oldal sem lenne elég.
Egy egészen apró példával szemléltetném, hogy egy kezdő Arma-játékosnak mennyit kell tanulnia, mielőtt egyáltalán eljut a multiplayerig: szimplán a térkép tanulmányozásához több oldalnyi dokumentumot kell elolvasnunk, hogy rájöjjünk, egyes jelek pontosan mit is indikálnak. De azzal sem mondok meglepőt a gyakorlottak számára, hogy az sem mindegy, hogyan futunk – nemcsak „elfáradunk”, de minden egyéb képességünkre is hatással van az, hogy hányat és milyen gyorsan léptünk. Nem egyszerű tehát a katonák élete.
A leghosszabb tutorial
Az Arma III jelen formájában egy kizárólag többjátékos móddal rendelkező alkotás – ez igazán szomorú, mivel egy érthető és kezelhető egyjátékos mókával sokkal több játékost tudnának berántani. A fejlesztők 3 DLC formájában ígérnek kampányt, amit barátainkkal karöltve tudunk a jövőben abszolválni. A Bohemia célja az volt, hogy egy vérbeli hadi szimulátort készítsen. Ez nem olyan játék, ahova belépünk öt percet lövöldözni – egy-egy összecsapás órákig tart. Mielőtt belevethetnénk magunkat a többjátékos csatározásba, egy nagyon hosszú tutorialfázison kell átverekednünk magunkat. És bár lehetséges, nem javasoljuk kihagyni ezt, mivel a legtöbb játékosnak még a legalapvetőbb kezelés (guggolás, célzás stb.) is nehézkes lehet elsőre.
Izgalmasnak és gyorsnak semmiképp nem mondanám – ez a kötelező rossz a játék elején. A gyakorlottabb Arma-játékosoknak is ajánlott, mivel bemutatásra kerülnek az előző részhez képest bevetett újdonságok is. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy még számomra is idegtépő volt ez a küldetéssorozat – sokszor felidézte bennem a pillanatot, amikor rábólintottam Chava kérésére, hogy ugyan teszteljem már le ezt a lövöldét.
Pedig megéri
Hiába extrém bonyolult a játék, megéri a gyakorló küldetésekkel is szenvedni. Irányíthatunk drónokat, harcolhatunk búvárfelszerelésben víz alatt, vezethetünk (több-kevesebb sikerrel) helikoptert, és futhatunk az indokolatlanul gigantikus réteken, ami a türelmesebb játékosoknak kifejezetten élvezetes lehet. Amennyiben e funkciók használatát el tudjuk sajátítani, a többjátékos harcokban nagyon okos összecsapásokat tudunk szervezni. Ez viszont az Arma legnagyobb problémája is egyben. Embertelenül nehéz, és erre ne legyintsen senki.
Nem, itt nem megyünk és lövünk. Vannak olyan játékosok, akik negyven percet hasalnak egy domboldali bokorban, mesterlövészpuskával felvértezve, így több száz méterről ki tudnak minket szedni. Sok gyakorlással mi is lehetünk ilyen jók, de ehhez mindent figyelembe kell vennünk. Merről fúj a szél, milyen erősen, melyik fegyvert választjuk, azt milyen módban, az ellenfél milyen gyorsan fut, a golyó milyen süllyedési mutatóval rendelkezik stb. Felfogni sem lehet, hogy mennyi minden van hatással a játékra – szóval amint mondtam, nehéz.
Élet a bemelegítés után
Ügyesen végigcsináltuk a tutoriált, mehet a móka. Mármint mehetne. Egy kezdő, de még egy edzettebb Arma-játékos számára is nagyon rögös az út eleje, mivel random felmenni egy szerverre nem feltétlenül jó ötlet. Ahhoz, hogy egyáltalán minimális esélyünk is legyen, össze kell dolgozni, vagyis ajánlott haverokkal játszani. Fontos a kommunikáció, illetve a játékon belüli parancsok kiadása és végrehajtása. Csak hibátlan koordináció mellett tudunk bármilyen műveletet végrehajtani. Valaki kiesik a ritmusból, elveszik az erdőben, vagy megeszi a farkas – vége a bulinak. Természetesen az sem mindegy, ki milyen fegyvert választ. A gondosan, súly alapján összeállított hátizsákunkból előkaphatjuk a fegyvereket, melyeket előre bekészítettünk. Apropó fegyverek – bár a Bohemia nagyon ügyel arra, hogy tökéletesen megfeleljen a valóságnak a játék, valamiért a fegyvereket nem licencelték, így az eredetire megszólalásig hasonlító eszközöket kamu névvel látták el.
Pályák tekintetében teljesen a közösségre vagyunk utalva, ami részben probléma, részben nem. Előnye az, hogy szinte végtelen mennyiségű küldetés áll rendelkezésünkre, viszont ezeknek nincs köze a bohémiás srácokhoz. Akár mi is készíthetünk egyet, de ha a játék kezelésénél van bonyolultabb dolog a világon, akkor az a szerkesztő. Körülbelül tíz perc után mondtam azt, hogy én soha többet nem megyek számítógép közelébe. Nem mindenki olyan türelmetlen mint én, van is rengeteg letölthető addon, de ezek jó része olyan unalmas, hogy még egyedül monopolyzni is pörgősebb. Ha kifogunk egy-egy ügyesebb moddert, akkor viszont remek szórakozás vár ránk.
Első a munka, aztán a szórakozás
A probléma tehát nagyon egyszerű. A fejlesztők kiadtak egy rendszermasszát, amit mi, a játékosok úgy gyúrhatunk, ahogy kedvünk tartja, ha viszont nem gyúrjuk, feleslegesen dobtunk ki pénzt. A játékosok készítenek modokat, a játékosok gyártják a tartalmat. Ezzel nem lenne baj, mert ilyen a CS vagy a Skyrim is, de hatalmas különbség, hogy amazokban gyárilag kapunk rengeteg minőségi kontentet.
Ott van aztán a gépigény. Nincs gyenge vasam, de közepes beállítások mellett is csak a földet bámulva értem el a 60 képkocka/másodpercet. Két-három év múlva talán már általános lesz egy olyan PC, amin ez a játék „simán” fut, de most még nem az. Az összetett szimulációnak ez az ára.
Kinek is ajánljuk a játékot? Biztosan csak a régi Arma- és a klasszikus Operation Flashpoint-fanatikusoknak. Akinek a CoD vagy a Battlefield az etalon, az messziről kerülje el az Arma III-at. Ha mégis bele akarunk szagolni a taktikai lövöldék világába, egy doboz nyugtató, végtelen mennyiségű szabadidő, és némi fegyverfanatizmus kíséretében tegyük meg.
Az Arma III félkész, nincs egyjátékos mód, az MI hibádzik, de ennek ellenére szerethető. Ha a DLC-k jók lesznek, újra leporoljuk, ám addig is reménykedem, hogy visszanőnek az elégetett idegszálaim.
