Metro Exodus
Ami az amerikaiaknak a Fallout, az ukránoknak a S.T.A.L.K.E.R., az az oroszoknak a Metro. Dmitrij Gluhovszkij regényfolyamában katonák és civilek csoportjai a moszkvai metróhálózat alagútjaiban próbálják átvészelni az atomháború következményeit: az állomásokat településekké alakítják, közösségeket hoznak létre, ám míg egyesek szimplán csak boldogulni próbálnak, mások valamilyen ideológia mentén, mint a sztálinizmus vagy a nácizmus, tudják csak elképzelni a jövőt. Ebben a világban nőtt fel a háború előtt született Artyom aki még gyerekként akaratán kívül hozzájárult ahhoz, hogy a túlélők és a sugárfertőzött felszínről behatoló szimplán csak "feketéknek" nevezett mutánsok első találkozása ne legyen éppen békés.
Artyom kalandjait az eredeti S.T.A.L.K.E.R. csapatából verbuválódott 4A Games belsőnézetes lövöldék formájában dolgozta fel, és míg az első két epizód cselekményének nagyobbrészt a klausztrofóbia kialakulását elősegítő, szűk metróalagutak adtak otthont, addig a 2019-ben debütált Metro Exodus technológiai értelemben és szó szerint is kitágítja a Metro világának határait, és egy fél Oroszországot átszelő, feledhetetlen utazásra invitálja a játékosokat, akik új otthont keresve nemcsak óriásira nőtt halakkal, de a technológiát mélységesen megvető vallási fanatikusokkal és elkorcsosult kannibálokkal is farkasszemet kell nézniük.
S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl
Elsősorban Arkagyij és Borisz Sztrugackij Piknik az árokparton című regény, valamint az abból készült Stalker, Andrej Tarkovszkij 1979-es művészfilmje szolgált a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl ihletforrásául. A GSC Game World alkotása az eredetileg beharangozott premierdátumhoz képest négy évet késett, többszöri elhalasztást és átdolgozást követően csak 2007-ben jelent meg, és ha nem ragaszkodott volna a kiadó egyes feature-ok megnyirbálásához, a feleslegesnek ítélt tartalmak kivágásához, mint amilyen a járművezetés lehetősége, akkor örökre a fejlesztői pokol bugyraiban ragadt volna.
De nem így történt, és bár a végeredmény meglehetősen csiszolatlan hatást kelt (egy hónapja már konzolon is meggyőződhetünk erről), a hamisítatlan kelet-európai hangulat minden kellemetlenségért kárpótol. A mutánsokkal, ellenséges kincskeresőkkel és életveszélyes anomáliákkal teli csernobili Zónában természetfeletti tulajdonságokkal bíró ereklyékre vadászni még ma is megunhatatlan élmény. És akit magába szippant, az kedvéére elmerülhet a Clear Sky alcímű előzményben és a Call of Pripyat című mellékszálban, mielőtt szeptemberben átadná magát azoknak az élvezeteknek, amiket az ugyancsak régóta csúszó folytatás, a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl tartogat számunkra.
State of Decay 2
Már az elnevezése is arra predesztinálja az Undead Labs stúdiót, hogy amíg csak létezik, élőholtakkal telezsúfolt címekkel szórakoztassa a gamereket, és tekintve, hogy a seattle-i formáció harmadik játéka is a State of Decay univerzum része lesz, úgy tűnik, ez cseppet sem zavarja a fejlesztőket. Előző alkotásuk, a PC-re és Xbox One-ra tervezett State of Decay 2 idén májusban ünnepli a hatodik születésnapját, és időközben annyi frissítésben volt már része, hogy akár szolgáltatásalapú játéknak is hihetnénk, holott nem az. De pont ezek a fejlesztések kellettek ahhoz, hogy a megjelenéskor még a legnagyobb jóindulattal is csak középszerűnek tűnő élmény szintet tudjon lépni, és hogy ma ne csak nagyobb, de szebb és jobb is legyen, mint újkorában.
Elsősorban azoknak tudjuk ajánlani, akik nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a bázisépítésnek, a barkácsolásnak, az erőforrások menedzselésének és a másokkal való kooperációnak a narratívánál vagy a jól megírt karaktereknél. Az utóbbi halmazba tartozó játékosoknak egy másik konzolra készült sorozat való.
The Last of Us Part I
Sokáig küszködött a Sony a kettővel ezelőtti konzolgenerációban, csak a vége felé sikerült utolérnie, majd lehagynia a rivális Xbox 360-at. A célegyenesben végrehajtott előzési manőver leginkább a Naughty Dog érdeme, ugyanis a stúdió olyan kiemelkedő alkotásokkal öregbítette a platform hírnevét, mint az Uncharted széria és a 2013-ban, kevéssel a generációváltás előtt kiadott The Last of Us. Az utóbbi azóta remaster formájában PlayStation 4-re, majd remake-ként PlayStation 5-re is ellátogatott, így a Sony aktuális konzolján már olyan látványt és élményt nyújt, mintha teljesen új lenne. A történet azonban a régi: 2013-ban egy, az emberi gazdatesteket féktelenül tomboló szörnyekké változtató gombafertőzés járványként söpör végig a világon, hurkapálcikaként roppantva ketté a civilizáció tartóoszlopait. Húsz évvel később a túlélők megerődített városokban, a sűrűn lakott területektől távol eső kommunákban húzzák meg magukat, és egyik napról a másikra tengődnek a remény leghaloványabb szikrája nélkül. Minden megváltozik azonban, amikor egy csempész azt a feladatot kapja, hogy az Egyesült Államokat átszelve juttasson el egy immunis tinilányt egy még működő laborba, ahol a vakcina előállításán fáradoznak.
Bár a barátságtalan túlélők és agresszív fertőzöttek elleni harcnak is megvannak a maga emlékezetes pillanatai, a The Last of Us legfőbb erősségét az írás minősége jelenti, legyen szó akár a Joel és Ellie között fokozatosan kialakuló apa-lánya viszonyról, az útközben felbukkanó szereplők személyes történeteiről vagy a játék végi lehetetlen döntéshelyzetről, amibe Joel belekényszerül. A négy évvel később játszódó folytatás már megosztotta a játékosokat, de ennek ellenére vétek lenne kihagyni, hiszen ezzel a fejezettel kiegészülve válik teljessé a történet.
Tom Clancy's The Division 2
Bár a Ubisoft a Far Cry 5 közvetlen folytatásaként is értelmezhető Far Cry New Dawnnal is belekóstolt a posztapokalipszisbe, a Tom Clancy nevével fémjelzett The Division szériával mélyebb nyomot hagyott bennünk. Míg az első részben közvetlenül egy halálos vírus okozta járvány kitörése után kellett a rendfenntartó erőknek segítséget nyújtanunk a behavazott New Yorkot megszállva tartó bandák felszámolásában, a hét hónappal később játszódó folytatásban már azzal szembesültünk, hogy az Egyesült Államok fennmaradása a tét. A feladat nem kisebb, mint a főváros, Washington, D.C. felszabadítása, de ezt nem egyedül kell végrehajtanunk, mivel két helybéli frakció is támogat bennünket célunk elérésében, nem beszélve azokról a játékostársakról, akikkel összefogva még szórakoztatóbbak a fedezékrendszerrel megtámogatott, drónokat, robotágyúkat, pajzsokat és más kunsztokat aktiváló képességekkel feldobott összecsapások.
Elődjéhez hasonlóan a 2019-ben megjelent The Division 2 szavatosságát is jócskán sikerült kitolni a Ubisoftnak szezonokra bontott frissítésekkel, új játékmódokkal, DLC-kel és egy mackósabb, New York-i kiruccanást ígérő kiegészítővel. De annak sincs oka bánkódni, aki már minden tartalomból kifacsarta, amit lehetett, mivel a horizonton már felbukkant egy mobiljáték, egy ingyenes spin-off és a harmadik rész is.
Wasteland 3
Minden lehetséges opció közül talán a leginkább kézenfekvő választás az a sorozat, amelynek első része nélkül valószínűleg a Fallout sem született volna meg. 1988-ban Brian Fargo csapata ügyesen ötvözte a The Bard's Tale, valamint az Ultima játékmenetét a Mad Max által inspirált posztapokaliptikus környezettel, létrehozva a Wastelandet, melynek az amerikaiak és a szovjetek konfliktusa fajult el annyira, atommal kínálták meg egymást. A radioaktív romokon szárba szökkenő civilizáció védőbástyájává egy csapatnyi ranger lett, akiknek gyilkos robotoktól kellett megóvniuk a túlélők leszármazottait, és akikre a jóval később, 2014-ben közösségi finanszírozásból megvalósított folytatásban is ugyanez a feladat várt. Harmadjára viszont már nemcsak ellenséget váltott a Wasteland, de környezetet is, így a perzselően forró arizonai sivatag helyébe Colorado hófedte hegyei léptek, ahova a gépek elleni háborúban teljesen lerongyolódott rangerek azért érkeztek, hogy megmentsenek egy ellátmányt és utánpótlást ígérő hadurat a megbuktatásán fáradozó gyermekeitől.
Az izometrikus nézetből játszható Wasteland 3-ban aki érdekes karaktereket, megrázó, megindító vagy épp megnevettető történetszálakat, többféleképpen teljesíthető küldetéseket és abszurd képességeket keres, mint például a kenyérpirító-javítás mestersége vagy az állatok nyelvének elsajátítása, éppúgy megtalálja a számítását, mint aki a taktikai lehetőségek széles tárházát kínáló, körökre osztott csatákért rajong. És azt említettük már, hogy a játékosok kapnak egy fejleszthető, páncélozott csapatszállítót, amit akár harc közben is bevethetnek?
Ahogy a bevezetőben is írtuk, az összeállításunk a kedvenc posztapokaliptikus játékainkat tartalmazza - a Falloutokon kívül természetesen -, nem törekszik a témába vágó alkotások mindegyikének ismertetésére, ezért teljesnek aligha mondható. Ellenben szabadon bővíthető, ezért örömmel vennénk, ha megírnátok, hogy szerintetek minek lenne még helye a listán, mit érdemes kipróbálnia annak, aki ilyen játékot keres.
