Legenda vagyok (I Am Legend)
Válogatásunk több darabjához hasonlóan Will Smith 2007-ben bemutatott akció-thrillerének is egy regény szolgáltatta az alapját, mi több, Richard Matheson 1954-es művét előtte már két alkalommal is feldolgozták: 1964-ben a horrorlegenda Vincent Price-szal, majd 1971-ben Charlton Hestonnal a főszerepben. A Francis Lawrence (Constantine, a démonvadász) rendezte legfrissebb adaptációban Smith karaktere, Robert Neville három évvel azután, hogy egy, a rák ellenszerének szánt, laborból elszabadult vírus letarolta a bolygót, és a populáció 99 százalékát a napfényre érzékeny, vámpírszerű mutánssá változtatta, úgy él a teljesen elhagyott Manhattanben, mintha ő lenne az utolsó ember a Földön. Németjuhásza társaságában a nappalokat gyűjtögetéssel vagy szórakozással tölti, éjszakára azonban visszavonul megerődített otthonába, ahol az amerikai hadsereg egykori virológusaként az ellenszer kidolgozásán fáradozik. A város azonban nem egyedül az övé, mivel amint lemegy a nap, előbújnak a mutánsok, akik meglepetésére kitartóbbak és értelmesebbek, mint gondolta, ez pedig újabb bonyodalmakhoz vezet.
A film eredeti befejezése, amely közelebb állt a könyv mondanivalójához, és ráébresztette Neville-t, hogy tettei okán ő maga is szörnyeteggé vált a mutánsok szemében, akiken éveken át kísérletezett, nem nyerte el a tesztvetítések közönségének tetszését, ezért a moziban máshogy ért véget a Legenda vagyok. Utóbb viszont mégis az "alternatív" lezárást vált a kánon részévé, ugyanis arra épül a készülő folytatás, amelyben a visszatérő Smith mellett a Creed filmek sztárja, Michael B. Jordan is fontos szerepet kapott.
Mad Max 2. - Az országúti harcos (Mad Max 2: The Road Warrior)
George Miller 1979-es disztópikus bosszúfilmjére, a Mad Maxre csak üggyel-bajjal lehetne ráaggatni a posztapokaliptikus jelzőt, és nagyjából annyira illene hozzá, mint ahogy rózsaszín balettdresszben mutatna az egykori rendőr. Két évvel későbbi folytatása, a Mad Max 2. - Az országúti harcos viszont a kietlen pusztaságtól a sufnituningolt verdákon át a szado-mazo divat szerint öltözött rosszfiúkig minden olyan látványelemet felvonultatott, amelyek aztán évtizedekig alapvetésnek számítottak a posztapokaliptikus filmekben, különösképp az európai alkotásokban. Sőt, Ian Livingston, Az országúti harcos (Freeway Fighter) című lapozgatós játékkönyv írója, valamint A Wasteland és a Fallout játéksorozatok alkotói sem tudták kivonni magukat a hatása alól, és igazából nem is akarták. Az eredeti Falloutot tervező Tim Cain és csapata például egy az egyben lenyúlta a Mel Gibson által viselt félig hosszú-, félig rövid ujjú bőrszerkót, ahogy a 13-as menedék hőséhez csapódó Dogmeathez is az egykori rendőr kutyája adta az ötletet.
Az országúti harcosban Max Rockatanski úgy válik hőssé, hogy voltaképp egyetlen porcikája sem kívánja, a sors szeszélye folytán keveredik csak bele egy működő olajfinomító köré épült közösség és az üzemanyagra pályázó fosztogatók konfliktusába, és kényszerből, illetve busás fizetségért vállalja, hogy csatlakozik a telepesek konvojához, mely a mesebeli északi paradicsomba tart. A napnál is világosabb, hogy nem a történet a fő erőssége - ezt a teljes franchise-ról elmondhatjuk -, de a hangulata és a hosszúra nyúló, akciódús autós üldözések miatt vétek lenne kihagyni. Nem véletlenül támaszkodott a Mel Gibson nevével fémjelzett eredeti trilógiából pont a közbülső darabban látott megoldásokra George Miller, amikor 2015-ben A harag útjával rebootolta a Mad Maxet, immáron Tom Hardyval a címszerepben. Akit egyébként érdekes módon nem láthatunk Maxként feltűnni a hamarosan bemutatkozó előzményfilmben, helyette a dublőre fog cameózni.
Menekülés New Yorkból (Escape from New York)
Egyes rendezők és színészek olyan jól tudnak együtt dolgozni, oly könnyedén jutnak közös nevezőre, hogy minden lehetőséget megragadnak az együttműködés folytatására. Pedro Almodovár például nyolc alkalommal forgatott Antonio Banderasszal, Wes Anderson kilencszer dirigálta Bill Murray-t, Martin Scorsese tizenegyszer dolgozott Robert De Niróval, de Leonardo DiCaprio is hét filmjében szerepelt már. A horrorban és sci-fiben egyaránt otthonosan mozgó, és a videojátékok iránt is élénk érdeklődést mutató John Carpenter egyik kedvenc színésze pedig nem más, mint Kurt Russell, akivel nemcsak A dolog és a Nagy zűr kis Kínában című kultfilmeket hozta össze egy Elvis Presley-ről szóló életrajzi filmmel egyetemben, hanem a Cyberpunk 2077 kiegészítőjét, a Phantom Libertyt megihlető Menekülés New Yorkbólt is.
Az 1997-be helyezett történet szerint a végéhez közelít az Egyesült Államok, valamint ellene szövetkező Kína és a Szovjetunió között dúló háború, ám a béketárgyalásra igyekvő elnök gépén terroristák veszik át az uralmat. Az ország első számú embere egy mentőkapszulában elhagyja a repülőt, ám balszerencséjére a börtönné alakított Manhattanben landol, és azonnal a New York hercege becenéven emlegetett bandavezér fogságába esik. Itt jön be a képbe a különleges erők elítélt veteránja, a Russell által eljátszott Snake Plissken (sokáig tartotta magát a pletyka, hogy Solid Snake róla kapta a nevét, de Hideo Kojima, a Metal Gear széria ezt cáfolta), akinek kevesebb mint 24 órája maradt kimenteni az elnököt, mielőtt végeznének vele az ereibe injekciózott mikro-robbanószerkezetek.
A stábban Lee Van Cleefet, Ernest Borgnine-t és Donald Pleasence-t is felvonultató akciófilm 15 évvel később, 1996-ban folytatást kapott Menekülés Los Angelesből címmel, ismét összehozva Carpenter és Russell párosát, de oka van annak, hogy nem az került be ajánlónkba.
Zombieland
A társadalom elvárja, hogy egész életünkben különféle előírásokat kövessünk, ezért elvileg a zombiapokalipszis eljövetelének azt kellene jelentenie, hogy onnantól már mindenki magasról tehet az egészre. Nos, az immáron két filmnél tartó Zombieland franchise a bizonyíték rá, hogy aki életben akar maradni, annak muszáj tartania magát bizonyos szabályokhoz. Első helyen áll a kardió, mert mint ahogy arra a Jesse Eisenberg alakításában megelevenedő Columbus is emlékezteti a nézőt, amikor elszabadult az emberre átterjedő kergemarhakór, zombikká változtatva a fertőzötteket, elsőként a ducik váltak prédává. Bár van bennük igazság, azért nem kell halálosan komolyan venni a Woody Harrelson (Tallahassee), Emma Stone (Wichita) és Abigail Breslin (Little Rock) karaktereivel összeálló srác intelmeit, mivel Ruben Fleischer 2009-es filmje, és annak tíz évvel későbbi folytatása a viccesebb végéről igyekszik megfogni a műfajt. Ez már csak abból is látszik, hogy Tallahassee egy bizonyos édességet keres égre-földre, míg a lányok vidámparkba szeretnének eljutni. Ugyanakkor a humoros máz alatt komolyabb témákat is érintenek a filmek, mint például szeretteink elvesztését.
Mielőtt továbblépnénk összeállításunk utolsó tagjára, mindenképpen szót kell ejtenünk az önmagát játszó Bill Murray fergeteges cameójáról, amit annak is látnia kell, aki egyébként szívből gyűlöli a zombis alkotásokat. Szándékosan nem spoilerezzük el, kérjük, ti se tegyétek kommentben.
WALL-E
Tizenhat évvel ezelőtt szabadult ki a Pixar műhelyéből és hódította meg a mozilátogatók szívét az aprócska hulladékkezelő robot, WALL-E kalandjai köré szőtt animációs film, amelynek mondanivalója ma még aktuálisabb, mint bemutatója idején volt. Andrew Stanton rendezése ugyanis azt a nagyon is valószerű jövőképet tárja elénk, melyben a bolygó erőforrásait kimerítő emberiség után a 29. századra nem marad más, csak végeláthatatlan szeméthegyek. A különbség az, hogy míg fajunknak a filmben megvan a lehetősége a Föld elhagyására, és ezáltal a fennmaradásra, a valóságban ez sem most, sem a belátható jövőben nem opció. Ráadásul a Pixar alkotása a tekintetben is derűlátóbb, hogy mennyi időnk maradt változtatni, mielőtt végleg kicsúszik a kezünkből a gyeplő: nagyjából száz évet jósolt 2008-ban, ezzel szemben a NASA pesszimistább előrejelzései alapján már 2050-re az emberi élet fenntartására alkalmatlanná válhatnak bolygónk egyes, ma még lakott részei. De a túlnépesedésen és az éghajlatváltozáson túl a mesterséges intelligencia problémakörének is teret ad a film, potenciális veszélyforrásként és hasznos segítőtársként egyaránt megjelenítve a technológiát, amely öles léptekkel fejlődik, és lassan a mindennapjaink részévé válik.
Gyerekfejjel nézve végtelenül cuki, imádnivaló űrkaland a WALL-E, ám bizonyos kor felett már átjön a magvas mondanivalója is, amiért az Egyesült Államokban beválogatták a Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Filmregiszterébe, másodikként a Pixar alkotásai közül az úttörő jellegű Toy Story - Játékháború után.
Az itt bemutatott tíz alkotás nyilvánvalóan csak a jéghegy csúcsa, nagyon hosszan lehetne még folytatni, ezért arra bátorítanánk mindenkit, hogy írjátok meg kommentben, szerintetek mely filmeknek lenne még helye a listán, mi az amit a posztapokaliptikus művek kedvelőinek feltétlenül látniuk kell.
