Érdekes kis kritikát írt egy Roger Moore névre hallgató amerikai kritikus. A Max Payne mozit fikázta az úriember, ami ugye szíve joga. Egy film lehet rossz, és Uwe Boll tett róla, hogy a videójáték átirtok általában valóban gyengére sikeredtek. Ezért nem is kapott volna Moore úr több ezer e-mail-t melyben különféle helyekre küldik. A kritika végén azonban leírt egy mondatot, melyre a gamer társadalom felkapta a fejét. Hogyaszongya: "Bármennyire is jók az akció jelentek a filmben, Max mégis attól a szívtelenségtől szenved, ami miatt a videójátékok emocionálisan alsóbbrendűek a filmeknél. Soha, senki nem siratott meg még videójáték szereplőt, annak halálakor." Ennyi az idézet, és bizony elég sok játékos érezte úgy, hogy a tisztelt Moore úrnak fogalma sincs miről beszél. Igaz, hogy a videójátékok nagyobb része nem operál olyan szinten mint általában a filmek, de azért ezt így kategorikusan kijelenteni, elég nagy marhaság volt a kritikus részéről.
Igenis vannak olyan számítógépes játékok, amelyekben nagyon is kötődünk karakterekhez, és bizony előfordult már velem is, hogy kicsordul az a bizonyos könnycsepp, egy-egy tragikusabb fordulat után. Fura helyzet, hiszen a Max Payne második része igenis telítve van érzelmekkel. A Max és Mona között szövődő szerelem igenis tragikusra sikeredett, és hazudik aki azt állítja, hogy nem volt meghatódva az első végigjátszás után.Moore azonban nem ért egyet a felhergelt néppel, és blogjában közölte - regálva a sok levélre - hogy véleménye változatlan. Javasolnám az úrnak, hogy ne csak akciójátékokkal játsszon, hiszen aki csak az Uwe Boll filmeket nézi, az könnyen juthat arra a következtetésre, hogy az összes mozifilm egy kalap.... pedig hát ugye nem ez a helyzet. A játékok is hatalmas fejlődésen mentek keresztül, és ahogyan van olyan film is ami csak az egyszer elmegy kategóriában arathat babérokat, úgy a játékok között is akad bőven olyan, amely simán veri egy átlagos piff-puff film emocionális szintjét.
