Ellentétben a való élettel, a Diablo III-ban a formás fehérnépek vívják a legnagyobb csatákat – legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint. Abban a kicsiny brigádban ahol én játszom, szinte minden karakter egy „Dekoratív Kati”. Ha az értesüléseim megbízhatóak, akkor itt a szerkesztőségben is előszeretettel bámulják inkább egy harcos menyecske gömbölyded hátsóját, mint egy hímegyed izmos tomporát. Magam is úgy voltam vele, hogy többségében inkább a gyengébb nemet fogom preferálni, mikor kiválasztok majd egy adott kasztot. Viszont egy dologban már a kezdetektől fogva biztos voltam: ha barbárral vágok neki a kalandnak, akkor az csakis olyan lehet, akinek keményen és hetykén lengedezik a két lába között az „ősi pajszer”. Meg különben is: csak egy legény barbárral lehet igazán rivallani!
Mocsy-hoz hasonlóan jómagam is szétszaggattam a normál mód mind a négy ACT-ját és jelenleg a Nightmare nehézségi szinten próbálok boldogulni. Aki egy barbárral vág neki a kalandnak, az valószínűleg tisztában van azzal, hogy nem egy hátul kullogós stílusban fog gyilkolgatni. Szinte ellenállhatatlan a kényszer, hogy a ház méretű vitézünkkel ne ugorjunk állandóan a perpatvar közepébe. Ha egyszerre nyolcnál kevesebb lény üt minket, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy itten inkább haverkodnak ezek a pokolfajzatok, mintsem küzdenének. Mivel mi vagyunk inkább az események sűrűjében, elengedhetetlen, hogy ne csak osszuk a pofont, hanem bírjuk is a taslik tengerét. Így elsősorban olyan felszereléssel kell felvérteznünk magunkat, ami az erőnket (strength) és a piros löttyös tartályunk kapacitását növeli (Vitality). Természetesen sokat számít az is, hogy a páncélzatunk értéke az egeket verdesse, de ez számomra egy csöppet másodlagos, ugyanis díszes pajzsok használata helyett én inkább két egykezes fegyverrel hadonászom. Gyorsan, hatékonyan és halálosan szeretek tombolni…
A harctereken nem feltétlenül a leghatásosabb skilleket vetem be, hanem azokat, amik nemcsak a karakteremet, hanem a monitor előtt engem is felspannolnak. A két fő adottság, amit használok (ezek az egér bal illetve jobb „cicijén” találhatók) a fokozatosan felgyorsuló parasztlengő-ütés (Frenzy), illetve a hurrikánként tajtékzó képesség (Whirlwind). Az utóbbi már csak azért is előnyös, mert én a bulit mindig a tömeg közepébe toppantva szoktam kezdeni (Leap), amiből a Whirlwind-del könnyedén ki tudok kecmeregni. Személyes kedvenceim a mindent lehengerlő barbár kurjantások, ezek közül is azok, amik megnövelik a sebzésünket (Battle rage). Ez a talentum engem is mindig begerjeszt egy újabb körre. Ha már kókadozom a hosszas menetelés miatt, csak üvöltök párszor, ami úgy hat rám a kakaóra tekert hangszórókon keresztül, akár egy pofáncsapás! A legerősebb és legnagyobb cooldown-nal rendelkező skilleket általában az izmosabb ellenségeknél – nevezzük őket sárgáknak – vagy a fő rosszcsontoknál szoktam benyomni. Ilyenkor általában azt használom, amitől megnő az amúgy sem pöttöm harcosom (Wrath of the berserker) és az állati őrjöngése szinte a négyzetére emelődik.
Még csak az első erőpróbán vagyok túl, ezért egyelőre nincsenek komolyabb tapasztalataim azzal kapcsolatban, hogy a későbbiekben hogyan fogja majd a barbár megállni a helyét. Egyelőre mindent sikerült izomból megoldani, durr bele a nyüzsgő lények epicentrumába és kész. Itt a Nightmare fokozaton viszont néha már mérlegelni kell az indulatos nekilódulások előtt – főleg akkor, ha egy tagbaszakadt ellenlábas (akit ugyebár sárgának nevezünk) tűnik fel a környéken. Ami még nagyon megfogott engem ebben a kolosszusban, hogy teljesen átjön a képernyőn az az energia, ami kiszakad belőle, miközben dübörögve halad előre. Minden olyan személynek ajánlom, aki gyerekkorában szinte odáig volt attól, ha egy robosztus homokvárat a puszta két kezével trancsírozhatott szét.
A kollektívában ahol játszom, egy másik harcostársam is az izomból felépített népcsoportból választott magának egy obsitost, így gyakran köszörüljük a nyelvünket a többieken, hogy az általuk választott „páciensek” csak statisztaként csoszognak mögöttünk! Egy legénnyel, avagy hölggyel viszont nem szívesen találkoznék majd, mikor megnyílik az út a PvP-re, méghozzá a Demon Hunter-rel. A párocskám válla fölött láttam, hogy miket tud okozni ez a mozgékony kaszt az ellenség soraiban. Erős, talán túlságosan is…
Egy dolgot viszont végérvényesen szeretnék tisztázni itt a végén: a barbárok közössége nem egy buta, jégszívű, oktalan népség. Ők az eszüket és az érzelmeiket csak akkor hajlandók használni, ha udvarolni mennek a szomszédos törzsfőnök bajszos lányához.
