Sajnos egyre kevesebbet fordítunk műveltségünk fejlesztésére, vagy akár szinten tartására – tisztelet a kivételnek persze.
Rengeteg olyan külső behatás, vagy épp szabadidős tevékenység kering megállás nélkül az ember körül, amelyeknek nem lehet, vagy nehéz parancsolni; ezáltal háttérbe szorítva a tradicionális, jól bevált módszereket szellemi táplálék-utánpótlásunkhoz. Időnként villámcsapásként hasít az emberbe a felismerés: frissítsünk, vagy újítsunk tudásunkon/műveltségünkön: ehhez az egyik legideálisabb táptalaj, ha múzeumlátogatásra adjuk fejünket, egy szép, nyári délután, a sok strandolás, illetve egyéb kül- és beltéri tevékenység mellett.
Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmem a Néprajzi Múzeum időszakos kiállítására, mely távol-keleti harcművészetekkel foglalkozik, és csak rövid ideig tekinthető meg tárlatként. Uccú neki, lant letesz, irány a kultúra, egyenesen a Kossuth térre, szemközt a Parlamenttel – ugyanis itt helyezkedik el a pompás, impozáns épület, amely teret ad az amúgy igencsak nagy volumenű magyarországi néprajzi kiállításnak – erre majd később visszatérünk itt, a Lezser! hasábjain.
Távol-keleti harcművészet alatt elsősorban most a szamuráj-vonalat kell érteni, ezen belül is a budo-t, amely a 20. század során egyre nagyobb népszerűségre tett szert a nyugati világban is, elsősorban szellemisége, technikai tökéletessége, esztétikai hatása révén. Mindezek mellett napjainkban jóval több reprezentatív formáját ismerjük japán a harcművészetnek: a kyudót, a iaidót, a kendót, az aikidót, a karatedót, a a dzsudót, a kobudót, a dzsiudzsicut és a sumót. Több közülük az olimpiai játékok közé tartozik.
Mai formái azonban hosszú múltra tekintenek vissza: a küzdelemben alkalmazott fegyveres és szabadkezes technikák (bujutsu) fejlesztésétől több évszázados út vezetett a modern korból ismert harcművészeti sportokig vagy test- és lélekfejlesztő gyakorlatokig.
A kiállítás ennek az útnak a jelentősebb állomásait mutatja be eredeti vagy reprodukált fegyverek és kellékek segítségével. Az első részben a történeti fegyverek és változásaik kapnak szerepet a 8. századtól a 19. századig, a második rész a modern kor hagyományos japán harci technikáiból, azaz a bujutsuból harci művészetté (budo) alakuló formákkal, iskolákkal foglalkozik, a felszerelések részletes bemutatásával. A tárlat tárgyi anyagát régi és új szamurájkardok és -páncélok, íjak, dárdák, botok, harci sarlók és harci legyezők képezik. A kiállítás nemcsak a fegyverekre összpontosít, hanem a harcművészet alapját jelentő szellemiségre is, mely jóval túlélte a fizikai küzdelem gyakorlati szerepét.
A vándorkiállítás meglehetősen összetett, de semmiképpen sem kicsi, inkább teljesen lényegretörő. Sajnálatos módon – bár nem meglepő ez, ha múzeumról van szó – majdnem minden eszköz és kellék üveg mögé volt elzárva, így azok megtapintása, netán kézbevétele nem volt kivitelezhető. Persze ezek a régiségek több százados ereklyék, úgyhogy nyilvánvalóan kellő őrzés és vasfegyelem mellett lehet csak kiállítást szervezni belőlük.
Mindenesetre szeptember 5-én, az utolsó kiállítási napon nagyszabású rendezvénydömpinggel várja az érdeklődőket a múzeum: japán játszóházzal, ahol az origami köré csoportosul majd szinte minden kreatív tevékenység, de jónéhány hagyományos japán játékba is belekóstolhatunk. Sok látványos, elsősorban harcművészeti bemutató is bemutatásra kerül, karate, aikido és kendo vonalakon, nem kisebb nevekkel, mint az Aikido Testgyakorló Egyesület, vagy épp a Magyar Kendo Szövetség.
S akinek önmagában nem lenne elég ez a rendkívül színes és összetett programegyüttes, az négy órától kitombolhatja magát a Kiyo-Kito Taiko elnevezésű, első magyarországi japándob csoport koncertjén!
