Hihetetlen, hogy még csak második napja vagyunk itt Varsóban, de olyan, mintha már hetek óta ebben az elképesztően hideg és szeles városban élnénk. A második napon a szervezők gondoltak az éjszakai baglyokra és a meccsek kezdetét átcsúsztatták délre. Közben meg az újságírókat veszedelmes vasszörnyek közé vetették.
Íme a teljes videó, szöveges kíséret pedig utána olvasható, ahogy azt illik:
De ha engem egyszer, lánckerék taposna...
A Wargaming és a Varsói Idegenforgalmi Hivatal közösen meghívták az újságírókat egy haditechnikai kiállításra, ahol megtekinthettük Lengyelország legnagyobb katonai gyűjteményét. Volt itt lövészet airsoft fegyverekkel (jelentem sikerült eltalálnom a céltáblát egy maroklőfegyverrel), páncélozott járművekkel száguldozhattunk a kiállított gépek között, bepréseltem magam egy MIG-21-es pilótafülkéjébe, de az igazi fénypont az volt, amikor egy T-55-ös páncélos ágyúját kellett betölteni. Valami elképesztő szűk helyen kell egy harminckilós lövedéket összegörnyedve elvonszolni a töltő mechanizmushoz. A helyéről még nem volt nehéz kiszedni a majd egy méter hosszú lövedéket, de amikor megpróbáltam felemelni kiderült, hogy rosszul fogtam meg a fegyverolajtól csúszós páncéltörő gránátot és az kiesett a kezemből.
Persze tudtam, hogy nem éles lőszerrel gyakoroltatnak zöldfülű újságírókat, de azért átfutott a fejemen, hogy éles helyzetben ez bizony végzetes hiba lenne és valószínűleg a legénység és a harckocsi életébe kerülne. Ott helyben el is határoztam, hogy nem leszek harckocsizó soha. A kiállított rakétairányítási rendszerek között sétálva egyszer csak felbukkant előttem egy úgynevezett PV kabin, ami pontosan 25 évvel ezelőtt központi szerepet játszott Budapest légterének védelmében (ez a berendezés mérte be a terület légterét megsértő ellenséges bombázókat). A dolog érdekessége az, hogy 14 és fél hónapot töltöttem egy hasonló kabinban 1989-90-ben, amikor a Magyar Néphadsereg állományában védtem kis hazánkat a gaz imperialista agresszorok ellen, mint Mocsáry elvtárs...
Lengyel nemzeti gyász
A háromórás múzeumlátogatás és az azt követő tisztálkodás után gyorsan visszamentünk bevásárlóközpontba, ahol kiderült, hogy a kedvenc lengyel csapatunk túlságosan sok sört ivott az előző esteés már csak a vigaszágon juthatnak be a döntőbe. Gyorsan meg is kerestük a Na`Vi (orosz-ukrán csapat) meghatározó tagjait (ők verték meg a lengyel barátainkat), akik adtak is egy villáminterjút, ahol elmondták, hogy soha, semmiféle ellentét nem volt a különböző nemzetiségű csapattagok között. Sőt! A Na`Vi ezzel a győzelemmel komoly lépést tett előre a győzelem irányába, majd kiderül a harmadik napon, hogy mennyire tudják hozni a formájukat a mindent eldöntő harmadik napon.
Ezután a Lemming Train és a The Red Unity csapott össze egymással, ahol a Lemming Train sajnos alulmaradt az orosz fiatalokkal szemben, így kiestek. A főként lengyel tinédzserekből álló közönség ettől függetlenül állva tapsolták a vereséget szenvedett bajnokaikat, talán majd jövőre jobban sikerül koncentrálni. Maradjatok velünk, mert jön a döntő, elmegyünk megnézni Varsó látványosságait és lesz egy elképesztően flancos búcsúbuli a Marriot szállodában, ahol remélhetőleg csak a győztesek fognak sírni.
